108 felszólalás
T/28 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Annyiban egyetértek Keller úrral, hogy ez a vita itt és most értelmetlen, de az a meggyőződésem, hogy amikor Keller úr beleszól egy ilyen tárgyalásba, akkor értelmetlenné válik a vita (Derültség.), hiszen ön olyat provokál ki, aminek semmi k…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jogharmonizációs törvény módosító indítványai valóban kizárólag korrekciós javaslatokat tartalmaznak, és örülök neki, hogy végre egy szakmai vita folyik a törvénnyel kapcsolatban, hiszen az elmúlt időszakban erre nem volt…
K/5418 Hogyan tud a Kormány a nagykanizsai ipari park és logisztikai központ létrehozásában segíteni, közreműködni?
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Nagykanizsán az utóbbi évtizedben jelentős számú munkaerőt foglalkoztató gyárak, üzemek szűntek meg, de helyettük újakat sajnos nem sikerült letelepíteni a városban. Ennek következtében a régióban Nagykanizsán a legmagasabb a munkanélküliség, holot…
I/4630 Húsvéti fagyhalál a zalai ültetvényeken (Ki és hogyan enyhíti a gyümölcstermelők kárait?)
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem hiába övezte félelem a népi hiedelemvilágban a fagyosszentek esetleges eljövetelét. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Pongrác, Szervác és Bonifác azonban az idén egy hónappal a naptári idő előtt, más hú…
I/4630 Húsvéti fagyhalál a zalai ültetvényeken (Ki és hogyan enyhíti a gyümölcstermelők kárait?)
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az tény, hogy az elmúlt ötven évben nem volt ilyen mértékű fagykár, és ez nemcsak Zalára, hanem Győr-Moson-Sopron, Somogy és Vas megyére is igaz. Zalában azért fokozottabb a helyzet, mert az intenzív gyümölcsrekonstrukciós program mia…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A magyar válogatott felsorakozik az elődöntő második mérkőzésére. Lassan megkezdődik a meccs, tét: bejutás a legjobbak közé. Nagy a várakozás a nézőtéren, hiszen az előző meccsen furcsa dolgok történtek a magyar csa…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm. Az Alkotmánybíróság valóban azt mondta, hogy a kuratóriumok jelenleg törvényesen működnek, hiszen kisebb kockázat az, hogy féloldalas egy kuratóriumi elnökség, mintsem az, hogy ne legyen elnöksége a közszolgálati médiumoknak. (15.10) Még egy pontosítás szükséges.…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Egyetlenegy apró kérdésem lenne. Ausztriában nem szabad a sajtó, mert nincsenek kereskedelmi tévéadók?
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Hegyi Képviselőtársam! A címeres mez ki van osztva - a választók osztották ki, nem mi osztjuk. A választók abban érdekeltek, hogy ha bekapcsolják a rádiót, a televíziót, abban legyen adás, legyen jó adás. És olyan műsor legyen benne, ami megóvja a gyermekeinket az…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó urat szeretném egy kicsit pontosítani. A médiatörvény jelen módosítása nem írja azt elő, hogy 70 százalékos legyen az európai művek részaránya, csak az az irányelv, hogy a többsége ilyen legyen, tehát nem kívánjuk sem a közszolgálati, sem a…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! A médiairányítás és a médiafelügyelet teljesen eurokonform, semmiféle befolyással nincs a műsorok tartalmára. Hegyi képviselőtársam bizonyára vagy nem jól ismeri a médiatörvényt, vagy egy szocialista óhajt fogalmaz meg azzal - tán…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Szanyi képviselőtársamra szeretnék kicsit reagálni. Azt mondja, hogy rosszul harmonizálunk bizonyos törvényeket. Ebben a konkrét törvényben a 97/36. számú EGK-irányelvvel módosított 89/552. számú EGK-irányelv az alap. Nagyon kérném Szanyi képviselő urat, h…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szanyi Tibornak szeretném elmondani, hogy a "Kultúra és audiovizuális politika" fejezet lezárásának az a feltétele - elmondom neki majd akkor is, ha négyszemközt találkozunk, mert közben elhagyta az üléstermet -, hogy megszavazzu…
T/3934 A hírközlésről
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Molnár képviselőtársunkkal a Postáról szóló vitát az általános vita több szakaszában már lefolytattuk, szerintem új elemet ebbe már nem tudunk hozni. Mi a Postát egy potenciális, olyan intézménynek tekintjük, amely alkalmas lesz a jövőben modern hírközlésr…
T/3934 A hírközlésről
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tiszteletre méltó ez a kigyűjtés, bár a statisztika akkor lenne teljes, ha tartalmazta volna a Szocialista Párt által beadott módosító indítványok hátterét is. Ezt én hiányoltam az összeállításból, mert felfedezhettük volna egyéb cégek érdekeltsé…
T/3934 A hírközlésről
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szintén nem először merül fel a monitoring-alrendszer kiépítésének és működtetésének költségéről szóló polémia. Ismételten el szeretném mondani, hogy az előző kormány időszakában született egy olyan kormányrendelet, ami…
T/3934 A hírközlésről
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az említett kormányrendelet 1998. április 24-én kelteződött, tehát akkor már nem csak egy szolgáltató volt a piacon. Köszönöm.
T/3934 A hírközlésről
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, nem feltétlenül kell misztifikálni a monitoring-alrendszert és a nemzetbiztonsági szolgálatok működését, és nem célszerű ilyen mereven szétválasztani az állami érdekeket, a szolgáltatók érdekeit és a fogya…
T/3934 A hírközlésről
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az egységes hírközlési törvény megalkotása kiemelkedő teljesítménye lesz a magyar jogalkotásnak, lévén a hírközlési, távközlési szektor a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazatának tekinthető, mondhatni húzóágazata. A törvény egys…
T/3934 A hírközlésről
SZALAI ANNAMÁRIA, az informatikai és távközlési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Új szakasz kezdődik el Magyarországon a távközlési, hírközlési szektor életében az egységes hírközlési törvény megalkotásával. A törvény egységes, áttekinthető keretbe…
T/3934 A hírközlésről
SZALAI ANNAMÁRIA, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. (Molnár Gyula: Most valami mást is mondjál!) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Miniszter Úr! A kulturális és sajtóbizottság elsősorban az ő területét érintő részletkérdéseivel foglalkozott az eg…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A sajtó, a média, az audiovizuális politika területén fontos lépéseket tettünk meg az elmúlt években. Hasonlóképpen látja ezt a folyamatot az Európai Unió is, ahogy ezt az utóbbi három országjelentésből megtudhatjuk,…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
SZALAI ANNAMÁRIA, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! A kulturális és sajtóbizottság a múlt heti ülésén ellenszavazat nélkül általános vitára alkalmasnak találta a kormány által benyújtott kétéves költségvetési javaslatot. A bizottság egyetértet…
T/2873 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Törvény adta kötelezettségünk, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület költségvetését és a költségvetés végrehajtását is a parlament szavazza meg. Ez egy rutin feladatnak is tűnhet, de nem az. Ahogyan hallottuk, a költségvetési bizotts…
T/2873 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm. Egyetlenegy pontosítást szeretnék, hogy csak az 1997. év az, ami teljesen bizonytalan, az 1998. évi költségvetés végrehajtását elfogadtuk, csak a beszámolót nem fogadtuk el. Tehát ezért kell ezt pontosan tisztázni. Köszönöm szépen.
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): "A Bács megyei olajmaffiának voltam tagja, 1991-től vagyok érintett olajügyekben," - kezdi bizonytalanul első fellépését napjaink, a nagy, meleg nyár zavaros homályából felbukkanó, immár közismert dalnoka. Először zárt körben, titokzatosan bontogatja szárnyait N. ZS., majd…
T/2478 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.évi I.törvény módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Azért kértem két percre szót, mert csak az előterjesztő nevében adott volna ön lehetőséget, így kénytelen vagyok két perc keretében megszólalni. Pető Iván utolsó mondataira szeretnék elsősorban reagálni, hogy európai uniós kritika érte-e a magyar médiair…
T/2478 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.évi I.törvény módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Nem visszaélve az önök idejével, de szeretnék néhány gondolatot kifejteni Sasvári képviselőtársam indítványáról, illetve a Pető Iván által benyújtott módosító indítványról, hogy miért nem elfogadható számunkra. Mi ismét egy kompromisszumos ja…
T/2478 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.évi I.törvény módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. A logikai bravúr megérthető egyetlenegy szempont figyelembevételével, mégpedig azzal, hogy az SZDSZ-nek hogy változott meg a szövetségi politikája az eltelt időszakban. Köszönöm. (Derültség és taps az SZDSZ soraiban. - Dr. Kis Zoltán: Marcsi, aranyos! Mint…
T/1982 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.évi I. törvény módosításáról
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény módosítása nem első alkalommal kerül a tisztelt Ház elé. Jelenleg három olyan törvény fut a parlament előtt, ami azt indokolja, hogy megváltoztassuk ezt a törvényt. A parlamentnek…