426 felszólalás
H/6805 A társadalmi szervezetek működését segítő jogszabályi háttér kialakításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogom a 15 percet kihasználni, pusztán azt szeretném jelezni, hogy a KDNP, illetve a Fidesz - a Fidesz-KDNP-pártszövetség, frakciószövetség - támogatja az előterjesztést. A bi…
H/4629 A határon túli magyarok emberi jogi helyzetének figyelemmel kíséréséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan azt köztársasági elnök úr számos alkalommal hangsúlyozta, be kell gyógyítanunk azt a sebet, amelyet a 2004. december 5-ei, tragikus kimenetelű népszavazás okozott minden magyar szá…
J/5884 A Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről H/6338 A Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 2008. szeptember 23-ai ülésén tárgyalta a J/5884. számon előterjeszte…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A bizottsági ajánlás 1., 2. és 5. pontjai alatt található módosító javaslatainkban a törvényjavaslat 2. § (5) és (7) bekezdéseinek, valamint a 4. §-nak, illetve az azt megelőző címnek az elh…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A következő évi költségvetési törvényjavaslatnak az önkormányzatokra vonatkozó részével, fejezetével kívánok foglalkozni felszólalásomban, és rögtön azt kell látni, azt kell láttatni, azt kell megállapítanunk, h…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden, mert sajnos, elfogyott az időnk. Bókay képviselő úr 3200 önkormányzatról beszél. Örülök, hogy végre az MSZP képviselőcsoportja itt, a nyilvánosság előtt bevallja, hogy a 3200 önkormányzatból nagyon sokat meg szeretnének szüntetni. Másré…
K/6439 Ki védi meg a munkavállalók jogait?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A 78/1993. számú kormányrendelet értelmében - idézem -: "A munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkába járást szolgáló bérlettel vagy teljes árú menetjeggyel való elszámolás ellenében azok díjának 86 száza…
T/6218 A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk az elmúlt héten tárgyalta az előterjesztett T/6218. számú törvényjavaslatot. Számos kérdés felmerült, és mint ahogy ér…
T/6218 A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának álláspontja szerint egyáltalán hadd ismételjem az imént mondott szavaimat: a törvényjavaslat előkészítése során is el…
T/6217 Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt heti bizottsági ülésünkön ezt az előterjesztést is megtárgyaltuk, és amint az előző alkalommal is mondottam, két k…
T/6219 Az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két dolog meglepett, és érdeklődéssel hallgattam Bárándy Gergely képviselőtársamat. Egyrészt, amikor a társadalmi szervezetek véleményéről, aggodalmáról besz…
J/5016 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5634 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rögtön hadd kapaszkodjak a Kereszténydemokrata Néppárt nevében az ombudsman úr itteni expozéjába. Úgy jellemezte a 2007. évi beszámolót,…
J/5014 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2007. H/5635 Az adatvédelmi biztos 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt volt Biztos Úr! Tisztelt Biztos Urak! A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja nevében az adatvédelmi biztos 2007. évi tevékenységéről szóló J/5014. számú…
J/5015 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5633 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ombudsman Úr! Államtitkár Úr! A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja nevében mi magunk is támogatjuk az országgyűlési biztos úrnak, a nemzeti és etnikai kisebbség…
J/5015 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5633 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elnézést a képviselőtársaktól, hogy hozzászólok, de az általam nagyon tisztelt Horváth János képviselőtársunk által elmondottakhoz néhány gondolatot hadd fűzzek hozzá, mégpedig egy konkrétumot. Nem olyan régen tárgyalta az Országgyűlés az…
Ü/4608 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 8/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2006. október 23-án történt jogsértésekkel, illetve jogsértettekkel kapcsolatosan hadd emlékeztessem önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy Sólyom László köztársasági elnök úr szeptember 10-én, az ős…
T/4364 A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény és a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény módo
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény értelmében a hazai kisebbségek sajátos…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Lakonikusan megfogalmazva és nagyon visszafogottan azt kell mondanunk, hogy ez a költségvetés sem az önkormányzatok költségvetése lesz. Különösen nem azoké az önkormányzatoké, akik hátrányos…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság - mint ahogyan hallottuk - s…
J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről H/3698 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság, mint hallottuk, megtárgyalta az előterjesztést. Az ellenzéki k…
J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről H/3698 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves jelen lévő Vendégeink! Nekem az a véleményem - természetesen a KDNP nevében is fogalmazva -, hogy bár lehet, hogy technikai jellegű határozati java…
J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről H/3698 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Szabó Vilmos képviselőtársam beszélt arról, hogy az érintettek mit mondanak. Megmondom őszintén, elég sok jelzést kaptam, nem akartam felolvasni, mert több e-mail és más üzenet érkezett, amelyekben elég sokan jelzik a határon túli magyar…
A/3283 Megtettek-e az illetékesek minden szükséges intézkedést?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ismeretes, 2007 februárjában a regionális egészségügyi tanács kormánytöbbsége javasolta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárását. A javaslatot az egészségügyi miniszter fenntartás nélkül tám…
A/3283 Megtettek-e az illetékesek minden szükséges intézkedést?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy a válasza inkább mellébeszélés, illetve félrevezetés. Azt gondolom, hogy a félrebeszélés, félrevezetés helyett a tényekről, a valóságról kellene beszélni. Tény az, hogy a szcientológia pszichoirtó akciójának a meghirdetésével párh…
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ombudsman Urak és kedves Munkatársaik! A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója nevében szeretném magam is megköszönni az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, illetve ált…
H/960 Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a 2006. esztendő november 28-ai és december 4-ei ülésein k…
H/960 Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nem szeretnék nagy vitát nyilván itt kialakítani, de szeretnék reflektálni az elhangzottakra néhány gondolat erejéig, megerősítvén azt, hogy a kisebbségi bizottságban valóban elég hosszú, széles és mindenre kiterjedő vita folyt. Pettkó ké…
H/960 Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Én egyáltalán nem kételkedem azokban a gondolatokban, amelyeket Karsai Péter elmondott, tehát nem is szeretnék ezzel vitázni. Arra szeretnék reflektálni, amit még Pettkó András említett, hogy nem volt semmi kapcsolatuk a horvátokkal, és hogy Szerbiában elismerték őket. Itt…
H/960 Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Ez most már valószínűleg az utolsó hozzászólásom, de az imént nem tudtam teljesen befejezni a bonyolult gondolatmenetemet. A lényeg tehát az, hogy itt lehet arról beszélni és gondolkodni egyébként akár érzelmi, akár racionális alapon, hogy a kisebbségi törvényt újra kell go…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Holnap lesz második évfordulója a 2004. évi december 5-ei, a külhoni állampolgárság megadásával kapcsolatos népszavazásnak. Nem mehetünk el szó nélkül e szégyenletes és fájdalmas esemén…