509 felszólalás
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
SZÁVAY ISTVÁN, a nemzeti összetartozás bizottsága kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A kisebbségi vélemény gyakorlatilag csak én magam voltam, illetve a Jobbik volt, amely kisebbségi véleményem elmondásától egyébként el is állta…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor engedjék meg, hogy most akkor egy kicsit részletesebben is kifejtsem az azóta sajnos alapvetően nem változott véleményemet a javaslatról. Azt mindenképpen szeretném az el…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Ha már itt a miniszterelnöki találkozók kérdése szóba került, akkor őszintén bízom benne, hogy a héten, a napokban nálunk tartózkodó Nikolics szerb elnök számára fel fogják vetni a magyar kormányzat és a magyar diplomácia illetékesei azokat a súlyos problémák…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Kovács képviselő úr, annyit szeretnék reagálni az ön által elmondottakra, hogy kicsit úgy érzem, minket kért számon vagy nekünk célozta azt a mondatát, ami úgy érzem, elég egyértelmű volt, hogy méltó módon kell hozzáállni egy ilyen témához. Nos, ennek a méltó…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Bár picit messze kanyarodott kétségkívül, azt hiszem, méltóságteljes felszólalásában Ékes képviselő úr a témától, és abban, azt hiszem, kétségkívül igaza van, ezért hadd reagáljak rá valamint, hogy nagyjából mi magunknak is az a véleményünk, mint önökn…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Kommunista képviselőtársam előző felszólalására kívánok reagálni, de nehéz ezt indulatok nélkül megtenni, kedves képviselő úr. Egyrészt micsoda kérdés az, hogy az Országgyűlésnek nem feladata állást foglalnia ilyen ügyekben? Képviselő úr, akkor ön ezek szerin…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Dúró Dóra képviselőtársamhoz csatlakozva én szintén mindenképpen szeretném lebeszélni önöket egyrészt erről a két választási delegált személyről, másrészt pedig a vasárnapi kampányról. És engedjék meg, hogy egy személyes élményemet ezzel kapcsolatban f…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Jubileumi, 200. felszólalásomat hadd szenteljem Vas képviselőtársamnak. (Taps a Jobbik és a Fidesz soraiban.) A probléma mondjuk ott kezdődik számomra, hogy még azt sem sikerült megértenünk, hogy vajon miért ragaszkodnak ahhoz, miért kell eltörölni a vasárnap…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Most megnéztem, amit Novák képviselőtársam mondott, nem mintha kételkedtem volna benne, Kubatov Gábornak valóban csak egy felszólalása volt az előző ciklusban. Nagyon vicces egyébként, ha elmondom, hogy miről szólt. Sok dologról. Többek között arról, hogy kis…
A/8660 Magyar olajtársaság? Magyar üzletlánc? Magyar bank?
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy a címből is sejthető, a CBA, a MOL és az OTP kapcsán szeretném miniszterelnök urat kérdezni. Több példa is felhozható a kérdések kapcsán, de maradjunk a három legismertebbnél. Három olyan cégről besz…
A/8660 Magyar olajtársaság? Magyar üzletlánc? Magyar bank?
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Vegyes érzelmekkel hallgattam miniszterelnök úr válaszát, mert ezek szerint az elviekben egyetértünk, de azért szeretném hangsúlyozni, mind a MOL-ban, mind az OTP-ben van magyar állami tulajdon. Én nem azt kértem, hogy a kormány adjon utasításokat, pusztán az…
A/8660 Magyar olajtársaság? Magyar üzletlánc? Magyar bank?
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen Navracsics miniszter úrnak, hogy gyorsan a helyére sietett és rendelkezésre állna, de tekintve, hogy most már három hete várok a miniszterelnök úrra, így ezt az egy hetet még megvárnám. Köszönöm szépen.
A/8660 Magyar olajtársaság? Magyar üzletlánc? Magyar bank?
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen miniszter úrnak a jelenlétet, de továbbra is türelemmel várok a miniszterelnök úrra. Köszönöm.
J/7766 A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről H/8385 A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik Magyarországért Mozgalom és minden külhoni testvérünk, minden felelősséget érző honfitársunk nagy várakozással állt az új kormányzat elé, a nyolcéves szocialista-liberális r…
J/7766 A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről H/8385 A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Ágh képviselőtársam, én magam nem tudtam, számomra egy új információ volt, hogy ez a kezdeményezés az önök részéről született meg - elismerésem. Ez ügyben mindig is lelkes támogatói voltunk ennek a programnak. (10.40) Ugyanakkor azt szeretném öntől kér…
J/7766 A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről H/8385 A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak az lenne az ügyrendi javaslatom, hogy vegyük jegyzőkönyvbe, hogy Ágh Péter képviselő úr a Határtalanul-program költségvetési támogatásának bővítésére nemmel szavazott. Köszönöm szépen.
A/8660 Magyar olajtársaság? Magyar üzletlánc? Magyar bank?
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen Navracsics miniszter úrnak, hogy rendelkezésre állna, de a miniszterelnök-helyettes úrtól személyesen szeretnék választ kapni. (Zaj, közbeszólások az MSZP padsoraiban: Miniszterelnök! - Közbekiáltások a Fidesz padsoraiból: Nincs itt!)
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Kedves kormánypárti képviselőtársaim most vagy saját maguktól ennyire fogalmatlanok a szóban forgó javaslat kapcsán, vagy a háttérapparátusuk látta el önöket nagyszerű, csak éppen a tárgyhoz nem illeszkedő javaslatokkal. Hadd kérjem én is önöktől, amit többen…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Bevallom őszintén, azért nyomtam meg, mert még az előbb ezt a kétpercest, mert Csizi képviselő úr jelezte, hogy ő megnyomta az övét, hogy aztán tudjak utána felszólalni, de ő valahogy eltűnt a rendszerből. (Derültség a Jobbik soraiban. - Feltűzi a mikrofonját…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kőszegi képviselőtársam megszólított itt két dologban. Volt időm gondolkodni rajta, és nem tudom eldönteni, hogy melyik a nagyobb baj. Az-e, hogy ön elhiszi, amiket itt most mond, és amikkel próbál érvelni, vagy a nagyobb baj az, hogy nem h…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Már rég nem tudom, hogy háromnegyed órával ezelőtt miért nyomtam gombot, de azóta van egypár dolog. Egyrészt Vécsey képviselő úrra szerettem volna reagálni, de rájöttem, hogy felesleges, mert a képviselő úr annyira összevissza beszél, hogy szerintem maga sem…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársam! Önök kifogásolják az ellenzéki felvetéseket, ami elhangzik, azokra meg nem válaszolnak. Schiffer képviselőtársam, nem most, hanem az eggyel ezelőtti felszólalásában felhívta egy nagyon komoly dologra a f…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. A példát hiányolta képviselőtársam. Bár nem magyarországi, de nagyon kiváló példa, elég nagy port vert fel, amikor Kárpátalján Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével szemben indítottak el egy szintén Kovács Miklós nevű urat, és…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Én attól tartok, hogy messze nincs még az egész választási rendszer átalakítása befejezve ezzel az előttünk fekvő jogszabállyal, önök még ki fognak egy-két érdekes dolgot találni. Tüzetesebben átnézve ezt a tervezetet azt látjuk, hogy miközben egyik oldalon k…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Kőszegi képviselőtársam, tessen szerintem megnyugodni, Apáti képviselő úr lehet, hogy tényleg egy kicsit erősen fogalmazott, de ha nem érzi ezt magára vonatkozónak, akkor nem kell hogy magára vegye. Viszont, ha már előterjesztőként szólalt fel az előbb, és el…
T/8405 A választási eljárásról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak hogy az utókor számára is megőrződjön itt, a Habony Művek cégnevet a suttogópropaganda szerint állítólag nem Vágó Gábor, hanem Schiffer András találta ki. (Vágó Gábor: Így igaz.) Államtitkár asszonynak a vitában való manifesztálódását magam is szerettem…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Szalay képviselő úr, két dolgot szeretnék kérdezni: egyrészt tudja-e ön, hogy mi van most ebben a választójogi javaslatban a külhoni magyarok választójogával kapcsolatban? (Dr. Szalay Péter: Természetesen.) Hadd válaszoljak ön helyett, nem tudja. Itt volt-e ö…
A/8503 Magyar olajtársaság? Magyar üzletlánc? Magyar bank?
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Biztos vagyok benne, hogy a miniszterelnök-helyettes úr bravúrosan megoldaná a kérdés megválaszolásának a feladatát, de a téma fontosságára és sokakat érintő voltára tekintettel meg kívánom várni a miniszterelnök urat. Köszönöm.
J/6456 Az MTA munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről 2009-2010 H/6882 Az MTA munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről 2009-2010 szóló beszámoló elfogadásáról
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Pálinkás Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Fel kellett elevenítenem már egy kicsit az emlékeimet, sajnos kicsit sok idő telt el a bizottsági vita és a mostani ülés között. Utánanézve a nemzeti összetartozás bizottságába…
H/7685 "Az Országgyűlés tűzze napirendjére azt, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak Magyarországon" (országos népi kezdeményezés)
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen, nem szerettem volna hozzászólni, de Ertsey Katalin addig stimulálta az adrenalinomat, hogy mégis kénytelen vagyok. Kedves képviselőtársam, én egyetlen dologra szeretném csak kellő tisztelettel, ön iránt mint nő iránt érzett tiszteletemmel is felhívni a figyel…