1 161 felszólalás
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt mondta Répássy államtitkár úr, hogy a bizalom és hasonlók. Hát egy gond van evvel a bizalommal meg a törvénnyel kapcsolatos bizalommal is: államtitkár úr, önnek mondom, mert Répássy úr már nincs itt, hogy önök nyújtották be, tehát a biz…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót. Azon gondolkoztam folyamatosan, amíg tartott a vita, hogy vajon mi lehet az ok, hogy ez a törvényjavaslat ide, a Ház elé került. Én szeretném, hogyha az államtitkár úr megnyugtatna, biztos meg fog tudni nyugtatni arról, arra jutottam, hogy lehet, hogy az az…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Természetesen az 55. §-sal szeretnék foglalkozni, amely arról szól, hogy mi számít rendzavarásnak. Államtitkár úr, ugyanaz történik, mint amit elmondtak a szurkolókról, hogy minden szurkolót huligánnak tekintenek, minden magyar állampolgárt…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért arra is kíváncsi lennék, mert azért egy jogállamban az is egy megfelelő eszköz lenne, hogyha bizonyítanák is azt, hogy valaki szabálysértést követett el, azon gondolkozom, hogy hogyan fogják ezt a szabálysértést önök bebizonyítani, hi…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Az államtitkár úrtól idéznék újra, hogy a magyar állampolgárok és a magyar emberek érdekében történik, tehát a biztonságérzetük megerősítésének érdekében van ez a törvény. Ez legalább annyira komoly kijelentés a törvénnyel kapcsolatban, mint amit mos…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ezekre a változatokra - hát megkérdezném - azt nyilatkozza Jóri András, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvénytervezetnek az adatvédelmi biztosnak megküldött változatában a NIBEK-re mint új nemzetbiztonsági szolgálatra vonatkozó rend…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak ennek a törvénynek a szellemiségéhez kapcsolódóan szeretném a jegyzőkönyv részére rögzíteni, hátha Kövér László nem tudja most követni az eseményeket televízión, ha elolvassa a jegyzőkönyvet, akkor ő is tájékozódjon belőle. Amikor Vada…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, államtitkár úr, azokra várnánk választ, az alapokra várnánk választ egyáltalán, tehát hogy ne azt halljuk, amit ön ugyebár elmondott, ismét idézem, hogy a magyar emberek biztonságérzetének megerősítése a célja ennek a törvénynek. S…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Normál felszólalásra várok, de most muszáj volt kétpercest is nyomnom. Államtitkár úr, azt mondja, hogy ők nem követnek el szabálysértést. Hát az, aki csak kimegy egy tüntetésre, vagy kimegy egy labdarúgó-mérkőzésre megnézni, leül a helyére, vagy áll…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha már működne ez a rendszer, akkor most ezt nem kellene elmondanom, mert önök az adataimból tudnák, és azért, mert elnök úr és államtitkár úr is személyesen megtámadott azzal, hogy ne telefonáljak akkor, amikor válaszol... El szeretném mon…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Megmondom őszintén, kicsit most összezavarodtam, államtitkár úr, nem tudom, hogy akkor miről beszélhetünk, miről nem. Ön folyamatosan a Házszabályra hivatkozik, akkor elmondanám önnek, hogy e szerint a Házszabály szerint az ön felszólalásában említet…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Szerintem az államtitkár úr érezte, hogy kapcsolódik az én kérdésem is, és így egyben tud válaszolni a kettőnkére, hogy most nem válaszolt. Államtitkár úr, az alapokról szeretnénk végre már valamit, az alapokról. Egyáltalán azt árulja akkor nekem el, mert m…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az államtitkár úrtól megint nem kaptunk egyértelmű választ, hogy igen vagy nem, tehát új nemzetbiztonsági szolgálat vagy nem. A szavaiból úgy vettem ki, hogy ön azt mondja, hogy igen. Engedje meg, hogy idézzek: a nemzeti információs és bűnü…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és köszönöm államtitkár úr konkrét válaszát, amit az előbb hallhattunk. Akkor ezzel megerősítette azt a tényt, amire megpróbáltam rávilágítani, hogy ezek szerint nemcsak az ellenzék, hanem Kövér László sem ért egyet az önök törvényével, his…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, annak, amit ön itt mondott az előbb, körülbelül annyi a valóságalapja, mint az egész hat órában amilyen őszintén ön válaszolt itt dolgokra. Tehát arra, hogy itt a Jobbik-MSZP-Gyurcsány-koalíció... - államtitkár úr, ön a Belügyminiszté…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ellent kell mondanom Schiffer Andrásnak, hiszen nem biztos, hogy ez csak az ellenzéki tüntetésekre lesz alkalmazható. Hiszen vegyünk egy példát. Ha mondjuk holnap 10-15 ezer ember úgy gondolná, hogy nekünk most itt ellenzéki képviselőknek n…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon örülök annak, hogy Kovács képviselő úr egy órával ezelőtt megérkezett, és azóta könyvelőt játszik itt a teremben. Azt nem értettem az előbbi felsorolásban, hogy hány Fidesz-KDNP felszólalást jegyzett föl, mert erre nem emlékszem. De…
T/4774 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek a büntethetőségi korhatár csökkentése érdekében szükséges módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 2011. október 7-e: két 13 éves fiú brutálisan összevert egy 81 éves nénit, akinek csak egy hajszálon múlt az élete. És még sorolhatnánk az ügyeket, hiszen sajnos napjainkban egyre többször tartanak rettegésben falvakat, kerüle…
T/4774 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek a büntethetőségi korhatár csökkentése érdekében szükséges módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Salamon képviselő úrnak: sajnos a tartózkodás jelen pillanatban kétharmaddal nemet jelent, hiszen önök nem engedték a Ház elé. De, képviselő úr, kérem önöket, engedjék a Ház elé, vitatkozzunk róla, nyújtsanak be módosító javaslatokat, csak…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az ajánlás 4., 9., 12., 17. pontjaihoz szeretnék hozzászólni.
T/4864 A helyi önkormányzatokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak a pontosítás kedvéért, Schiffer képviselő úr: nem egy olyan képviselő van a zuglói testületben, hanem van a jobbikos képviselő is, aki nincs benne semmiféle megállapodásban és paktumban. (Dr. Schiffer András bólogat.) Tehát nem egyedül…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ma már egyszer Schiffer képviselő úrnál is helyreigazítást kellett kérnem, és most Vágó képviselő úrnál is. Ő azt mondta, hogy a legerősebb ellenzéki párt Zuglóban. Ez nem igaz, miután önöknek is egyetlenegy képviselőjük van és nekünk is. (…
T/4858 A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném felhívni a kormány figyelmét egy megoldandó problémára, hiszen nemcsak a kormány próbál segíteni az állampolgárokon, mint ahogy mondják, hanem az állampolgárok is megpróbálják saját maguktól megoldani azt a problémát, amibe beleke…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár asszony szóvá tette, hogy az ellenzék részéről mennyi kritikát kapott. Államtitkár asszony, szeretném emlékeztetni arra, hogy nemcsak az ellenzék részéről kapott kritikát, hanem a saját frakciójából Pokorni Zoltánt…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindig gondban vagyunk, hogy mire figyeljünk, a szavakra-e, amiket mondanak, vagy pedig a tetteikre, de hát a WikiLeaks-iratok óta tudjuk, hogy a tetteikre kell figyelni, és n…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem kívántam kétpercest nyomni, majd csak rendes hozzászólásban akartam szólni, de ahogy itt az elején azért már kétszer elhangzottak Bánki képviselő úrtól és elhangzott Borkai képviselő úrtól is ezek a francia, spanyol, olasz, osztrák, és sorolhatnánk, mil…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Igaza van, elnök úr, valóban csak adhatja a MOB-nak, meg adhatja az önök javaslata szerint nonprofit társaságoknak az állami vagyont kezelésbe. Akkor mondja már meg nekem, hogy nonprofit társaságok hogy kerülnek ide. Mert most ön is a MOB-ról beszélt, csak…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr, akkor ezek szerint megfogadtam Szalay képviselőtársam tanácsát, és a rendes felszólalásomra tértem rá. Nagyon sok mindenről lehetne itt beszélni ezzel kapcsolatban, és fogunk is még, ezért, ha megengedi Szalay képviselő úr, akkor még nyomok majd k…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ugyanott folytatnám - még ha ez esetleg valakinek nem is tetszik - azokat a dolgokat, amiket elkezdtünk az előbb. Önök megsértődnek azon, ha be akarjuk zárni a kiskapukat, megsértődnek azon, ha feltételezünk dolgokat - az elmúlt 21 év törté…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért nyomtam kétpercest, mert Szalay úr a zárszavában - nem tudom, hányan fognak még hozzászólni - a kérdésemre választ adhatna, legyen szíves, adjon nekem erre választ. Azt mondják, hosszú távra megoldja a sport problémáját és működését,…