1 161 felszólalás
H/440 A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Menczer Erzsébet az előbb kicsit tanárnős stílusban ránk pirított, hogy a tárgynál maradhatnánk. De ugye nem baj, ha elmondjuk a véleményünket egy, az adott ügyön, az adott országgyűlési határozaton túlmutató, a társadalom felé fenná…
H/440 A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Lendvai Ildikó levett egy nagy terhet a vállunkról, hiszen itt lebegett a fejünk fölött az a mondata, hogy aki öregnek mer engem hívni, annak kitépem a haját, és most ő vallotta be, hogy nagymamakorban van, ezt köszönöm…
T/420 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! El szeretném mondani a beszédem elején: többször elmondtuk, hogy támogatjuk ezt a törvényjavaslatot. Ezt csak azért mondom el, nehogy félreértelmezzék a szavaimat. Itt többször elhangzott a szimbolikus rendelkezés kérdése. Ez attól f…
T/96 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy néz ki, hogy ezentúl így lesz az Országgyűlésben, ha Osztolykán képviselő asszony felszólal, akkor nekünk vitatkoznunk kell egymással. Hiszen nem értünk egyet rendszeresen ezekben a kérdésekben. Klasszikusokat csak pontosan, azt hiszem, ezért…
T/369 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Répássy képviselő úr azt mondta, hogy a politikai kultúra, és hogyan működik Németországban ez az egész dolog. Még nem tartunk ott politikai kultúrában, Répássy úr, hogy milyen döntéseket vegyünk figyelembe. A tegnapi vitanap során is felhívtam az…
K/340 Mikorra végez el a Kormány egy mindenre kiterjedő felmérést a magyarországi sportcélú létesítmények helyzetéről és kihasználtságáról?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Először is tisztelettel köszöntöm államtitkár urat az első parlamenti felszólalása alkalmából. Tisztelt Államtitkár Úr! Hazánkban az európai átlaghoz képest, ami 25-30 százalék, csupán a lakosság 9 százaléka sportol rendszeresen, a szív- és érrendszeri betegségekb…
T/371 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kósa képviselő úr, elég sok esetben ön az előterjesztő, úgy érzem, nem érti a lényeget. (Zaj a kormánypártok soraiban. - Szilágyi György megigazítja a mikrofonját.) Így most már jó, köszönöm szépen, köszönöm a demokráciának, hogy ennyire hallgat.…
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Pár mondatban; a mai nap folyamán Orbán Viktor, amikor válaszolt a kérdésekre, akkor, megmondom őszintén, hogy már szinte könnyeket csalt a szemembe, amikor a nihilizmus és a cinizmus elleni harcáról beszélt. (Dr. Rétvári Bence: Melyik ajánlási po…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért kértem szót, mert egy nagyon fontos törvényjavaslat vitájánál tartunk, és lehet, hogy sokan lesznek majd az állampolgárok közül, akik bújják a jegyzőkönyveket. Szeretném, ha a jegyzőkönyvben szerepelne - mivel nincs tévéközvetí…
I/91 Mikor szűnik meg a politikusok pozícióhalmozása a magyar sportéletben?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A magyar sportban elmaradt a rendszerváltás. De miért is mondom ezt? Még az előző szocialista rendszerben volt divat, hogy pártfunkcionáriusok a sportéletben kaptak pozíciót, amellyel általában a sport magas presztízse…
I/91 Mikor szűnik meg a politikusok pozícióhalmozása a magyar sportéletben?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik). Több okból sem tudom elfogadni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Öngól!) Először is az utolsó dologra hadd válaszoljak. Pősze Lajos, akiről beszél, akkor, amikor ezeket a tisztségeket betöltötte, nem volt még politikus, most pedig le fog mondani erről a tisztségéről. (Felzúd…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Salamon képviselő úrnak mondanám, de már úgy látom, hogy nem hallgatja meg, hogy a demokrácia sajátja, hogy legalább meghallgatja az ellenzék felvetéseit, és elmondhatjuk legalább az észrevételeinket, ha már önök azt nem is veszik figyelembe, és e…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Muszáj egy-két dolgot hozzáfűznöm az elhangzottakhoz, pedig már nem szerettem volna megszólalni, de az LMP részéről is elhangzott, hogy amikor bekerültünk az Országgyűlésbe, akkor tényleg azzal a céllal jöttünk ide be, hogy megváltoztassuk egy kic…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is a tiszteletemet szeretném kifejezni Osztolykán képviselő asszonynak, hiszen a parlamentben egy ilyen törvényjavaslat tárgyalásánál, ami a cigány kisebbséget valószínűleg nagymértékben érinti, több cigány képviselő képvisel…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék kapcsolódni Varga László képviselő úrhoz, és egyetértek vele, és ezért a mondandóm is ennek végül is a lezárására irányulna. Hiszen Göndör István azt mondta, hogy a többségi társadalom felelőssége; jelentsük ki, Göndör úr, hogy a kisebbs…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót. Én a tévéből követhettem csak és figyelhettem az előző eseményeket, amikor még tényleg az SZDSZ itt ült a padsorokban. Gondolom, akkor lehetett ilyen, amikor Gusztos Péter felszólalt, és teljesen mindegy, hogy éppen miről volt szó, ő elmondta azt, amit akar…
T/44 A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Horváth képviselő úr késztetett szólásra, hiszen a törvényjavaslatot egyszerűen leszűkíti egyetlen szobor ügyére. Rossz hírem van, képviselő úr, mert elég szegényes az ön fantáziája, hiszen ez a törvényjavaslat túlmutathat egyetleneg…
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy a fideszes képviselőtársaim próbálnak elmenni a probléma mellett, hiszen nem arról van szó, hogy bárki is azt mondta volna, hogy nem támogatja az önkormányzatok létszámának csökkentését. Arról beszélünk, hogy e…
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az országgyűlési határozati javaslatban az szerepel, hogy erkölcsi és anyagi kártérítés. Nagy előrelépés az áldozatok ügyében az anyagi kártérítés, de meggyőződésem, hogy számukra sokkal fontosabb, hogy erkölcsi kártérítést kapjanak,…
T/23 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem óhajtottam hozzászólni én sem a vitához, de úgy érzem, képviselő asszony felkavarta egy kicsit itt az indulatokat. Már csak azért is, mert azt mondta a beszédében, hogy egyre több szülő íratja egyházi iskolába a gyer…
T/24 A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény módosításáról T/27 A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény,
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az előttem felszólalók a törvényjavaslat több aggályos pontjára már felhívták a figyelmet, engedjék meg, hogy néhányat én is megemlítsek. A javaslatban az szerepel, hogy az önkormányzat kijelölhet várakozási területet tereken és park…