299 felszólalás
T/3652 A népegészségügyi termékadóról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Jó lenne azt gondolni, hogy egy ilyen beavatkozás pozitívan befolyásolja egyrészt a fogyasztókat, másrészt pedig a gyártókat és forgalmazókat, de az az igazság, hogy ez ennél sokkal bonyolultabb. Horváth képviselő úr azt mondta, hogy ugyanannyit fogunk…
T/3652 A népegészségügyi termékadóról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselőtársak! Negyed öt elmúlt. Az egyik előterjesztő már réges-régen hazament, a másik jobbára alszik. Én nem kárhoztatom emiatt, sőt kimondottan irigylem, a másik előterjesztőt még jobban irigylem, aki már réges-régen durmol valahol a jó mel…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Szabó Rebeka kolleginám említette, hogy mennyi munka van akár az erdészetben is. Én most hadd említsek egy másik ágazatot, a hulladékgazdálkodást. Tele van az ország illegális lerakókkal, és egyszeri akciókkal ezt nyilván nem lehet megoldani, han…
I/3464 Miért űzi el a Kormány a fiatal orvosokat az országból?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem először, és attól félek, nem is utoljára szerepel ez a téma a Ház előtt, a rezidensek és az egészségügyi dolgozók bérének az ügyéről van szó. Kérem, kíméljen meg a már ismert szövegek elismétlésétől,…
I/3464 Miért űzi el a Kormány a fiatal orvosokat az országból?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm, elnök úr. Nem az a kérdés, hogy én elfogadom-e, hanem hogy az ágazati dolgozók elfogadják-e (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Te elfogadod?), és az is mindegy, hogy milyen hangvételben szólalok itt fel, teljesen mindegy ebben a Házban, hogy ki mit beszél, úgyis az v…
T/3141 Egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Az eredeti törvény preambuluma szerint itt a fémlopásokat, az illegális fémkereskedelmet és a kulturális javak védelmét kellene megoldania a törvényjavaslatnak; mindnyájan tudjuk, hogy erre alkalmatlan, nem is igazából erre jött létre. Ez…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A 2-eshez szeretnék hozzászólni, az 5-20. ajánlási pontokhoz is szeretnék említeni néhány mondatot, és a 31-eshez. A 2. pontban az előterjesztő azt mondja a módosítóban, hogy az egészségbiztosító záróellenőrzést végezhet, amint valamilyen szerződés m…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. A 48-ashoz, az 51-eshez és az 59-eshez szeretnék hozzászólni. A 48-as ajánlási pontban egy viharos előéletű módosítóm szerepel, amely arról szól, hogy ha egy háziorvost meglátogatja egy orvos látogató, akkor meg kell bizonyosodnia arról, hogy az ismerte…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Elnök úr, ebben a szakaszban a 2-eshez, illetve a 78-ashoz szeretnék hozzászólni. De mielőtt ezt megtenném, talán csak a jegyzőkönyv kedvéért hadd mondjam el, hogy alapvetően méltatlannak tartom, ami itt folyik egész éjszaka. Tehát embertelen, teljesen…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Több pontot is érintenék, a legfajsúlyosabbal kezdem: a 45-össel, ami összefügg a 79-essel. Itt a törvényjavaslat leggyengébb elemére szeretnék rávilágítani, teljesen zavaros a szöveg, és csak a részletes indoklásból derül ki, hogy miről is van szó itt pontosa…
H/3345 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Előterjesztő! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyszerre nevetünk és sírunk, amikor a kormánypárt a privatizáció környezet- és természetvédelmi szempontú revízióját kezdeményezi. Egyrészt nagyon örülünk, mert az LMP-hez nagyon is közel…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tengernyi mondanivalóm van ezzel kapcsolatban, de nem akarok ezzel senkit kétségbe ejteni, igyekszem az időkeretbe beleférni. Én azt gondolom, hogy nálam jobban senki nem kívánta már, hogy megváltoztassuk a termékdíjtörvényt, réges-régen m…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Kérem, ne nehezteljenek rám, hogy megint szót kérek, és igénybe veszem az idejüket, inkább azt gondolom, teljesen méltatlan, hogy egy ilyen fontos ügyet, ami gazdasági és környezetvédelmi szempontból is nagyon releváns, ilyen időben és ilyen külsőségek között…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Jó reggelt kívánok. Ha van kudarcos, csalódást csalódásra halmozó terület az Orbán-kormányban, akkor a környezetvédelem számomra mindenképpen idetartozik. A zöldtárca önállóságának megszüntetése csak a későbbi bajok előszele volt. Mára…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Meg tudom erősíteni, hogy a bizottságban egy konstruktív szakmai munka folyt politikai vagdalkozásoktól mentesen, ez valóban így volt. Amiért kisebbségi vélemény elmondására kértem l…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon örülök én is, hogy ön is befutott, hiszen itt szakmai vitára készültünk, és ez ön nélkül biztosan nem működne jól. Salátatörvény van előttünk, és jellegéből adódóan an…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Említettem a vezérszónoki hozzászólásomban, hogy ez a különadó nem a lehető legjobb eszköz. Ez egyfajta sarc, amit nagy örömmel vetnek ki a mindenkori kormányok, de nem biztos, hogy ezzel előrébb vagyunk. Azt mondta Pálffy képviselő úr néhány tíz percce…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót. Azt mondja doktor úr, képviselő úr, hogy orvos kollégák segítettek a passzív táppénz alkalmazásában a betegeknek, sőt a baj az, hogy nem is betegeknek, hanem a frissen kirúgott embereknek, s ez egyáltalán nincsen jól, ez egy teljesen idétlen intézmény, én ezt…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Z. Kárpát Dániel képviselőtársam mondókáját szeretném felhangosítani, ha még lehet. Ezek létező munkahelyek, ezeket nem kell megteremteni. Mindig munkahelyteremtésről beszélünk ebben a Házban, már az előző kormány is erről beszélt, és tényleg ez a legna…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót. Azt mondta Horváth képviselő úr, hogy van a salátának neve is. Ugyanez volt a neve az előzőnek is, és éppen ebből adódnak a problémák, hogy fű, fa, virág össze van másolva egy hatalmas nagy csomagban, és tegyük hozzá, rengeteg olyan momentum van benne, amit ta…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr megint említette a szakmai kollégiumokat abban a kontextusban, hogy milyen jól fölálltak, és a NET-re így már talán akkora szükség nincs. Elkezdtem én ezt mondani egy hozzászólásomban, csak nem volt időm kifejteni, hogy másra valók ezek a…
A/3304 Miniszterelnök Úr, kinek a fogához veri a garast?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt nyolc évben az elhibázott kormányzati politika teljesen a tönk szélére juttatta a fogászati turizmust, de ennek az időszaknak vége, mostantól magánvállalkozás fejlesztheti a magyarországi ágazatot, maga a miniszterelnök is a p…
A/3304 Miniszterelnök Úr, kinek a fogához veri a garast?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, miniszterelnök-helyettes úr. Sokat lehetne itt érvelni gazdaságfejlesztési szempontból is, sőt egészségügyi szempontok is felmerülnek itt, hogy milyen állapotban van a magyarok fogazata és a többi, hogy a turizmus fejlesztése az első. De igazából az én felszól…
K/3287 Mikor tervezik újraszabályozni az otthonszülés feltételeit?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Mind a WHO ajánlása, mind pedig az EU-direktíva arra utasítja Magyarországot, hogy az élettani szülésnél a bábákat hagyja önállóan tevékenykedni. A nemrég életbe lépett rendelet nem valósítja meg maradéktalanul ezt az elvárást.…
A/3205 Mikor tudhatunk meg végre valamit a második Orbán-csomag megszorításainak részleteiről?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Elfogadom.
A/3205 Mikor tudhatunk meg végre valamit a második Orbán-csomag megszorításainak részleteiről?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr megint elsorolta, hogy mit nem érint a zárolás, ezt köszönjük, ennek örülünk. Hogy a következő egy percben mi lesz, nyilvánvalóan ott lesz a válasz érdemi része, mert eddig még nem hallottunk sem konkrétumokat, sem számokat. Az önök tárcája kulc…
T/2942 Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Igyekszem a tárgynál maradni, nem nagyon elkalandozni tőle, de nyilvánvalóan említeni kell az otthonszülésről szóló kormányszintű szabályozást is, hisz többen is megtették előttem. Mi magunk is szorgalmaz…
T/2942 Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársak, szorgalmaznunk kellene, hogy minél több gyermek szülessen intézményen kívül. Egész egyszerűen azért, mert nagyon túlterhelt az ellátórendszer, és sokkal olcsóbb lenne az állam számára is, ha ellenőrzött körülmé…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Jó reggelt kívánok! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön az elmúlt hónapokban körbejárta az országot, és egyeztetett az ágazati szereplőkkel, ami önmagában nagyon dicséretes, de azért a híradásokból azt vettem le, hogy most is leginkább a…
A/2945 Mi a dolga a Kormány fővadászának?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Van az Orbán-kormányban valaki, akinek a pontos feladatait senki sem ismeri. Nem is akárkiről van szó: a kormányfő helyetteséről, a kormányfő másik helyetteséről van szó. A tennivalóiról eddig csak annyi derült ki, hogy…