483 felszólalás
T/5726 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Erős késztetést érzek, hogy oktatási ügyekben kiigazítsam Babák képviselő urat és másokat, de én a napirenden lévő közalkalmazotti törvényhez szeretnék néhány apró megjegyzést tenni. Az első megjegyzésem, hogy természetesen…
T/5727 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban olyan erkölcsi nyomás alá helyeztek bennünket fideszes és kereszténydemokrata képviselőtársaink, és csatlakozott ehhez az SZDSZ képviselője is, hogy azoknak is meg kell szólalni, akik nem szakpolitikusok, tehát nem ezen a területen dolgozu…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaimmal beadtunk módosító indítványokat, ezekről szeretnék röviden szólni. A 8. pontban a beterjesztett törvényjavaslatban szereplő 1500-as települési határt 10 ezer főre javasoljuk felemelni. Ez azt jelenti, hog…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék erre az utóbbi megjegyzésre reagálni. Ahogy említettem az imént, a fellebbezési jogot az általános államigazgatási eljárásnak megfelelően tisztáztuk a módosító indítvánnyal. Egyébként a 29. pontban az aggályoknak egy…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két bizottsági ülésen kísérletet tettem rá, hogy Zsigó képviselő úrnak elmagyarázzam, miről is van itt szó, de ezek szerint nem sikerült, úgyhogy harmadszor is megkísérlem. Az, hogy ez a törvény nem fogja megoldani önmagában a kívánt célt - nem is…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy dolgot szeretnék tisztázni, ez az egységes bölcsőde és óvoda kérdése. A hatályos törvény, tehát a módosítás előtt a ma hatályos törvény arra már lehetőséget biztosít, hogy egy intézményben működjön óvodai csoport és bölcsődei csoport, tehát ez…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt tudom mondani, hogy az én választókerületemben sok kis falu van, s bármelyik falu iskolája a 217 ezer forintos egyházi normatíváért, ami az idén jár, szívesen fogadja kapacitása mértékéig a gyermekeket. De van ennek a re…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy az emlékezetem tényleg megkopott már, de nem találok kollégiumra utaló megállapítást a beterjesztett törvényjavaslatban és a módosításokban sem. Viszont még egyszer elmondom Pósán úrnak, hogy közös csoportba a két-három év közötti gyermeke…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Két megjegyzésem van. Az egyik, hogy ezt a problémát meg kell oldani. Ha ez nem jó, akkor tegyenek rá jobb javaslatot, hogy hogyan lehet iskolát biztosítani. Attól, hogy elhagyom ezt a fejezetet, lehet, hogy önöknek nem lesz aggályuk, de a probléma nem oldódik meg. Úgyhogy…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak szerettem volna az elnök úr kedvében járni, ezért nyomtam meg a normál felszólalás gombját. A 36., 37., 38. és 40. ajánlási pontokban tettünk javaslatot az úgynevezett óvodáztatási támogatásnak a szabályozására. Megnyitottuk vagy fölvetettük…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Utalni szeretnék Tóth Tiborné képviselő asszony hozzászólására. Valószínű, hogy azt a megoldást fogjuk támogatni, hogy miután a konkrét családot, a konkrét szülőt, a szülői közösséget, az egész problémakört a helyi önkormány…
H/5701 Bencsik János országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
TATAI-TÓTH ANDRÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Bencsik János képviselőtársunkkal szemben két tatabányai lakos, Szaniszló László és Szentirmai Ferenc tett pótmagánvádas feljelentést személyes adatokkal…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Végighallgatva a bizottsági hozzászólásokat, el kell mondanom, hogy az az érzés támadt bennem, mint ha nem ugyanazt a törvényjavaslatot olvasták volna a kormánypárti képviselők, és nem ugyanazt…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyanazt tudom elmondani Ékes képviselő úrnak, amit az "Élőlánc a kisiskolákért" konferencián is elmondtam, hogy a 2006-os kormányprogram tartalmazza, hogy lehetőleg, ahol csak van gyerek, minden településen az óvoda és az alsó tagozat a település…
K/5639 Megteremthető-e az "iskolabéke"?
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi időben nagy nyilvánosságot kapott az iskolákban megjelenő erőszak. Pedagógiai közhelynek számít, hogy az iskola küldetését csak akkor képes betölteni, ha a tanulók, a pedagógusok és a szülő…
Napirend előtti felszólalások
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az "Új tudás" program szorosan kapcsolódik a kormányprogramhoz és a miniszterelnök által 2007 őszén meghirdetett 48 ponthoz. Stratégiai célja ennek a programnak, hogy az egész magyar közoktatás rendszere váljon alkalmas…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én úgy látom, hogy nem a miniszterelnök futamodott meg a mai vitanapon, hanem az ellenzék, hiszen csaknem üresek a padsoraik. De hadd tegyek néhány megjegyzést arról, amiért szót kértem. Nagyon sokszor elhangzott a mai vitan…
K/5447 Az első évek örökké tartanak?!
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magyar társadalom legnagyobb problémája a szociális és kulturális kettészakadás. Ha azt vizsgáljuk, hogy lehet ennek elejét venni, hamar rájövünk arra, hogy sok esetben már az iskolába kerülés időszakában olyan hátránnyal…
Napirend utáni felszólalások
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Eötvös József nevét viselő, méltán országos hírű tatai gimnázium ügyében kértem szót. A sajtótudósítások szerint ugyanis a szeged-csanádi püspökséggel kezdett tárgyalásokat a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, a 8…
T/5190 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról T/5191 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Varga Mihály nagyon jól tudja, hogy valóban nincs más forrás a magyar költségvetésben, mint amiről beszélt. A járulékfizetők rakják össze az egészségügyi kasszát - amely nem fedezi az egészségügyi rendszer kiadásait - minteg…
T/5190 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról T/5191 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pokorni képviselő úr mondanivalójának második részére, amikor meggyőződésem szerint felelősen nyilatkozott a magyar felsőoktatás néhány súlyos kérdéséről, azt tudom válaszolni, hogy az MSZP-frakció és a kormánypárti frakció minden olyan tárgyalás…
T/5190 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról T/5191 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az oktatási bizottság ülésére hivatkozott Révész úr. Csak szeretném pontosítani, hogy nagyon félreértett valamit. Abban egyetértettünk, hogy el kell törölni mind a három díjat azonnal, amilyen gyorsan lehet. A finanszírozásban nem volt egyetértés.…
J/42 A magyar tudomány helyzetéről 2003-2004. J/4771 A magyar tudomány helyzetéről 2005-2006 H/4948 A magyar tudomány helyzetéről 2003-2004 és a magyar tudomány helyzetéről 2005-2006 szóló beszámolók elfogadásáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! Azért kértem szót, hogy a napirenden lévő beszámolóhoz - négy évet ölel át ez a beszámoló -, a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóhoz és az elnök úr szóbeli előadásához néhány megjegyzést…
Napirend előtti felszólalások
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP parlamenti frakciója határozottan kiáll a magas színvonalú és igazságos felsőoktatás mellett. Kiáll azért, hogy a hallgatók teljesítménye és szociális helyzete legyen az alapvető szempont a fizetnivalók…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Igen.
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetekben volt alkalmam Hajdú-Bihar megyébe látogatni, és azt az egetverő nyomort nem tapasztaltam sem Debrecen városában, sem a környezetében, amiről a képviselő úr az imént beszélt. Természetesen nyilván lenne a p…
Napirend előtti felszólalások
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): "Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája" - mondta Szent-Györgyi Albert. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezte 1991-ben, és azóta november 22-e a magyar közoktatás napja. A kezdeményezők a közvélemény figyelmét a köz…
H/3513 Népi kezdeményezés a közalkalmazotti előmeneteli rendszerről, amely igazodik a minimálbérhez és biztosítja az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésében megfogalmazott, a végzett munka mennyiségével és minőségével arányos jövedelemhez való jog érvényesülés
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gondolkodtam rajta, hogy le kell-e ismét folytatnunk azt a vitát a parlament előtt, amelyet már a bizottságban elvégeztünk, de egy megjegyzést Pósán képviselő úr korábbi hozzászólásához feltétlenül meg kell tennem. Amikor a PDSZ népi kezdem…
T/4222 Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sokat hallottunk a hozzászólásokban a fővárosi gondokról, de én most a törvénymódosító javaslatnak a kisebb településeket, a falvakat érintő részét szeretném támogatni. Komárom-Esztergom megye 2. számú választókerülete Tata…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom képviselőtársaim figyelmét Botka Lajosné hozzászólására, amelyben képviselőcsoportunk nevében megfogalmazta, hogy a művészeti iskolák normatíváját a jelenleg is érvényes szinten, minimálisan 40 ezer és 105 ezer fori…