369 felszólalás
H/16056 A meddőséggel kapcsolatos problémák átfogó kezelésére vonatkozó intézkedési terv kialakítására
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, így elég egyszerű lesz. A felvetésekkel, amiket elmondtak, magam is több ponton egyetértek, és amely vélemények már az előkészítés során is elhangzottak a bizottsági üléseken, azok alapján módosító indítványok fogalmazódtak meg. Béki képviselőtársam is,…
T/16396 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törv
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A pályakezdő fiatalok, valamint az ötven év feletti munkanélküliek, a gyesről, gyedről, ápolási díjról, gyetről visszatérők esetében nyújtandó támogatás, illetve az ösztöndíjas foglalkoztatás témakörében benyújtott…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az MSZP-SZDSZ-kormány fókuszában a gyermekes családok és a fiatalok állnak. Most, az elmúlt percekben viszont értékrendek vitájáról volt szó. Valóban, Áder János családja az elmúlt időszakban kétszer annyi támogatást kapott havont…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb népesedéspolitikai kérdésekről esett szó, amely szerint egyre kevesebb gyermek születik. El kell keserítenem önt, képviselő úr, viszont a kedves tévénézőket és a tisztelt Házat pedig örömteli eseményről kell tudósítanom, miszerint az elmúlt évb…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A pályakezdő munkanélküliséget említette képviselőtársam. Valóban nagyon sok a pályakezdő munkanélküli, valóban növekedett az arányuk, mégpedig annak a képzési struktúrának az eredményképpen, amely az önök kormányzása idején honosodott meg. Akár a felsőoktatás…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! A mai vitában többen említették a családtámogatási rendszer átalakuló részeit, amelyben, azt gondolom, a legnagyobb problémát egy értékrendbeli gond okozhatja az ellenzék tisztelt képviselőinek. Ez pedig az, hogy a munka becsületét, a munkások b…
Napirend előtti felszólalások
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az idén május 8-14. között Arizona fővárosában, Phoenixben került sor 56. alkalommal a 21 éven aluli tudósok olimpiájára, az Intel International Science and Engineering Fair világversenyre. A versenyen a többszö…
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon tisztelem önt, mert mindig nagyon harcosan és nagyon vehemensen áll ki a családok érdekében, de a depresszió elkerülése érdekében javaslom, hogy a jót is lássa meg néha. Tényleg a tiszteletem melle…
A/15909 Mennyibe kerül az adófizetőknek a FIDESZ volt gazdasági tanácsadója?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy látszik, többeknek is tanácsadója volt Varga Tamás, itt Lengyel Zoltán képviselőtársam is jelentkezik. (Lengyel Zoltán: Bozókiról beszélek.) A Fidesz volt gazdasági tanácsadója (Taps a Fidesz padsoraiból.), Varga Tamás hosszú időn keresztül me…
A/15909 Mennyibe kerül az adófizetőknek a FIDESZ volt gazdasági tanácsadója?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Államtitkár úr, a válasza elkeserítő! 3 ezer millió forint, 3 milliárd forint az, amivel megkárosította egy ember Magyarországon a magyar adófizető polgárokat. Teszem azt, esetleg pont Simicska Lajos APEH-elnöklése idején igényelte vissza a legtöbb áfát Varga Tamás. (Közbeszóláso…
A/15659 Hogy áll a lombikbébi program?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Magyarországon az egyik legnagyobb gondot, persze a gazdasági és egyéb ügyek mellett a népesedéspolitika jelentheti. Bár az elmúlt évben már jóval több gyermek született, mint az azt megelőző évben, és ez a tendencia az idei é…
A/15659 Hogy áll a lombikbébi program?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Ház! Az államtitkár asszony által említett párok, önszerveződő csoportok, akik megkeresték az államtitkár asszonyt is, valamennyi parlamenti párt illetékes képviselőit megkeresték, és azt gondolom, hogy nagyon jó kezdeményezés volt r…
Napirend előtti felszólalások
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. A képviselők nevében én is köszöntöm önt a mai reggel folyamán. Tisztelt Ház! Rómában II. János Pál pápa kezdeményezésére 1985-ben született meg az ifjúsági világnap. Ez egy egyházi kezdeményezésű világnap, nem az ENSZ vagy az Unió által kezdeménye…
Napirend előtti felszólalások
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bár a napirend előtti köszöntéshez szervesen nem kapcsolódik, mégis úgy gondolom, hogy ezek a kedvező mutatók elsősorban, bár párokon múlnak, mégis az igazi döntést a nők hozzák meg minden esetben. Az elmúlt évb…
Napirend előtti felszólalások
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az MSZP fókuszában a gyermekes családok és a fiatalok; joggal tehetjük ezt a kijelentést, hiszen az elmúlt időszakban a tevékenységünk, illetve az ez évi költségvetés és a jövőre vonatkozó terveink alapján is megállapítható, hogy az a hárm…
T/12630 A Nemzeti Audiovizuális Archívumról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Pettkó képviselőtársam által elmondott - regionális és helyi hang- és képproduktumok vagy alkotások megőrzésére vonatkozó - javaslatával még bizottsági szakaszban is sok esetben egyetértettünk, hiszen nagy szükség volna rá; azonban valób…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában részt vevő képviselőtársaimmal - üljenek a patkó bármelyik oldalán - egyetértünk abban, ha rajtunk múlna, akkor a Magyar Köztársaság költségvetésének sokkal jelentősebb részét, szinte az egészet a szociális ágazatban…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön is jól tudja, sőt szerintem sokkal jobban tudja, mint jómagam, hogy most december 6-ához képest ez a törvény mikorra lesz elfogadva, és a 2005. január 1-jei hatályba léptetése elég nehéz feladatok elé állítan…
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Harrach képviselő úr, úgy látszik, hogy többünk fantáziáját is megmozgatta, hiszen a csúsztatás finom eseteivel állunk szemben. Beszél arról, hogy a gyes a hirdetés szerint jár mindenkinek, majd indokolja, hogy a gyed miért nem jár mindenkinek. A kettő között mindössze betűkülönb…
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mi, fiatalok, mi, magyarok, mi, magyar fiatalok új gondolatokat, biztos, békés jövőt szeretnénk, nem a múlt sérelmein, búsongásain szeretnénk elmerengeni. Mi nem a harmincas-negyvenes évek vagy az azt megidéző konfrontációs probléma gondke…
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Képviselő Úr! Mi valóban szeretjük a hazánkat, és valóban szeretnénk segíteni a határon túli magyarokon, erre szolgál a szülőföldprogram, és életünk eddigi tettei is ezt bizonyítják, hogy a határon túli magyarokon mi valóban segítünk. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha arról beszélünk, hogy ki szereti valóban a hazáját, és ki szereti valóban a határon túli magyarokat, akkor annak az édesanyának a sorsa jut eszembe, akinek felteszik a kérdést, amikor két anya viaskodik egymással, hogy kié is a gyermek, és aki…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT, a szociális és családügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A szociális és családügyi bizottság megtárgyalta az előttünk fekvő törvénytervezetet, és azt általános vitára alkalmasnak találta. A bizottság többsége támogatja, és erre kéri a tisztelt Há…
T/12497 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkavállalók, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról
TÖRÖK ZSOLT, a szociális és családügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A szociális és családügyi bizottság november 10-ei ülésén tárgyalta az előttünk fekvő törvénytervezetet, és azzal maximálisan egyetértett valamennyi képviselőtársam, így a szociális és családü…
A/12516 Tokaj Kereskedőház és az Orbán szőlő
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tokaj Kereskedőház Rt., az Orbán-szőlők és a milliárdok. Bormaffiát emlegetnek már nagyon sokan, amikor az Orbán-kormány idején az Orbán-család érdekeltségébe tartozó cégek támogatásáról szólnak, és már a sajtóban is…
A/12516 Tokaj Kereskedőház és az Orbán szőlő
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Az elmúlt hetekben, tisztelt miniszter úr, nagyon sok e-mailt, levelet, telefonhívást kaptam, de az utcán, benzinkútnál, bárhol megállítottak (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kérdezték, hogy miért nincs főiskolád?), és mindenki a milliárdokra hívta fel a figyelmet. Igen, képviselő…
A/12253 Az Orbán-kormány családtámogatási rendszere: még a pincét is?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetekben napvilágra került információk alapján megtudtuk, hogy az Orbán család gazdasági érdekeltségeibe tartozó cégek több millió forintnyi állami támogatást kaptak, először 41 millió forintot a…
A/12253 Az Orbán-kormány családtámogatási rendszere: még a pincét is?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm válaszát. A tulajdoni lapon valóban szerepel, hogy másfél millió forintot a miniszterelnök a miniszterelnöksége idején az adófizetők pénzéből még a pince fejlesztésére, építésére is igénybe vett. (Dr. Répássy Róbert: Hazugság! Ezért be fognak per…
A/12128 Az Orbán-kormány támogatásai az Orbán-kormány tagjainak
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Külön öröm, hogy Pásztohy államtitkár úrtól fogok választ kapni a kérdésemre. Nézzük is sorban, mi az, amit tudunk eddig, és mi az, amire még választ várunk. Tudjuk, hogy az Orbán-kormány idején az Orbán család érdekeltsé…
A/12128 Az Orbán-kormány támogatásai az Orbán-kormány tagjainak
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Nem kaptam azonban arra a kérdésemre választ, hogy az Orbán-kormány tagjai közül kik voltak azok, akik még állami támogatásban részesítették saját magukat vagy közvetlenül, vagy közvetve. A tárca esetében azt szeretném kérni, hogy ha írá…