505 felszólalás
A/12854 Milyen körülmények között dolgoznak a MÁV-nál a közfoglalkoztatottak?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, köszönöm a válaszát, de újra fel kell tennem a kínosabb jellegű kérdéseket. Tehát ha ezeket a munkákat most valaki végzi, és ezt közmunkások fogják végezni, akkor ott valakinek a munkahelye veszélyben van. A második ilyen tétel,…
T/12492 A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjáról
TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottságban az ellenzéki képviselők nevében azt az álláspontot fejtettem ki, hogy az előttünk fekvő előterjesztést nem tudjuk támogatn…
T/12492 A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elhangzottak, mármint az előttem elhangzott mondatok arra utalnak, hogy egy teljesen logikus és normális folyamatnak vagyunk részesei, ahol létrehozunk egy törvénytervezettel egy alapot, amely rés…
I/12409 A Takarékszövetkezetek lenyúlásáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyár elején a parlamenti kétharmad feltűnő sietséggel fogadta el azt a törvényt, amely egy akolba tereli a takarékszövetkezeteket, egyben állami befolyást érvényesít a működésük felett. Úgy vette el a rendelkez…
I/12409 A Takarékszövetkezetek lenyúlásáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondta, hogy a tagok megértették a kormány szándékát. Az áldozat is megérti a rabló szándékát, csak nem szereti. (Dr. Bárándy Péter: Így, így.) Tehát az az érv, amely arról szól, hogy ők megértették-e, hogy mit akar a kormány, az nem érv arra, am…
I/11697 Történt-e változás a gyógyulás esélyeiben?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az interpellációs kérdéseim arra vonatkoznak, hogy megállapítható legyen, vajon javultak-e a betegek esélyei a gyógyulásra az önök kormányzása alatt. Első kérdésként azt szeretném megfogalmazni, hogy az elmúlt év bérfejlesztése ellenére - amelynek egyéb…
I/11697 Történt-e változás a gyógyulás esélyeiben?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön morális és erkölcsi rombolásról beszélt a bevezetőjében. Van erkölcsi felelősségük abban, hogy az orvos felkerekedik a két gyerekével, és Németországban keres megélhetést azért, mert itthon nem tud megélni a b…
T/11107 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy zárószavazás előtti módosító indítványban sok ezer apró pontosítás van, az azt jelzi, hogy a törvény előkészítése szakmai értelemben nem volt jó, mert ha egy már elhalasztott zárószavazás idején kerül elénk annyi…
I/11152 Orbáni recept - fizetős egészségügy
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Hálásan köszönöm a szót, elnök úr. Tudom, hogy nem illik kérdéssel kezdeni egy interpellációt, de ki fog válaszolni a tárca részéről?
I/11152 Orbáni recept - fizetős egészségügy
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár-kollégája az imént idézett egy örökbecsű mondást, mely szerint az igazság nem a szavakban, hanem a tényekben rejlik - de mi van akkor, ha mi ketten különböző tényeket ismerünk? Ön az OEP adatsorait ismeri, mondjuk, én meg azokat, akik a pati…
A/11483 Újabb hatóság törhet be a lakásunkba?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az ön tárcája kezdeményezte azt a nagyon meglepő intézkedést, hogy egy kórházakat fenntartó és gyógyszerhatósági feladatokat ellátó szervezet kapjon nyomozati jellegű jogosítványokat. Ez a hosszú mondat az…
A/11483 Újabb hatóság törhet be a lakásunkba?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Államtitkár úr, nem vitás, hogy a GYEMSZI köztisztviselői, akik egyébként gyógyszerhatósági feladatokat látnak el, értenek a gyógyszerekhez. A problémám nem az, hogy a gyógyszerekhez értenek-e, hanem az, hogy nyomozni tudnak-e. Szerintem nem. Ezek az emberek nem arra vannak fel…
Napirend előtti felszólalások
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen elnök úrnak, hogy fokozta a címben rejlő kritikát, hiszen a kritikám arra irányul, hogy a kormány az elkészített költségvetést zárolásokkal - zárójelben mondom: végleges megvonásokkal - foltozgatja,…
K/10880 Több ezer beteg panaszkodik, még sincs megnyugtató válasz!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A betegjogokról szeretnék kérdezni, illetve a betegjogok érvényesüléséről. Azért tartom indokoltnak ennek a kérdésnek a feltételét, mert ha rápillantunk a helyzetre, akkor azt látjuk, hogy egyre több kifog…
I/10713 Lenullázott nyugdíjszámlák avagy miként csapták be ismét az embereket!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök kétszer is lóvá tették a volt magánnyugdíjpénztár-tagokat. Egyszer akkor tették őket lóvá, amikor azt ígérték, hogy szabadon dönthetnek majd, hogy melyik nyugdíjrendszerbe akarnak tartozni, majd szimplán meg…
I/10713 Lenullázott nyugdíjszámlák avagy miként csapták be ismét az embereket!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Vegyük át az ön dolgát elölről, jó? Mert úgy látom, muszáj, hogy beszéljünk erről. (Moraj a Fidesz soraiban.) Ön ebben a Házban, tisztelt államtitkár úr, szolga (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kérjél elnézést!): szolgálnia kell a törvényt, szolgálnia ke…
Napirend előtti felszólalások
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Három év után nagy valószínűséggel illendő és lehet rátekinteni arra, hogy az egészségügyben történő átalakulások milyen eredménnyel jártak. Akkor, amikor szemügyre vesszük az átalaku…
I/10803 Kényszernyugdíj!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köztudomású, hogy a nyugdíjtörvény változása és egy 2013. januári kormányhatározat okán az egészségügyben dolgozó orvosoknak és szakdolgozóknak is választaniuk kell. Választaniuk kell, hogy vagy dolgozni akarnak és akko…
I/10803 Kényszernyugdíj!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Megköszönve a válaszát, de két, a tárca által forgalmazott adatot hadd mondjak. 6500 potenciális érintett van - mondta az ön tárcája -, és nagyjából 1950-en fordultak kérelemmel a felmentésért. Ezt is az ön tárcája forgalmazta mint adatot, sajtóközlemén…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. A bizottság ülésén a tartózkodó véleményekkel kisebbségben maradt képviselők a következő kérdést tették fel először az előterjesztést képviselő kormányzati tisztségviselőnek: miért va…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Olyan városban élek, ahol a víz-, hulladék- és távhőszolgáltatást önkormányzati tulajdonú cég végzi. Hasznot nem vesznek el a vállalkozásoktól, azzal törődnek, hogy jól tudjanak működni, lehetőleg elérhető áron. A távhő, a víz, és a hulladékszállítás…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Egy mozzanattal szeretnék foglalkozni, amelyet már Gúr képviselőtársam is említett, mégpedig azzal, hogy miért nélkülözi ez az előterjesztés az igazságosság és a méltányosság szempontjait, bár megtehetné. Arra gondolok ugyanis, hogy amikor elős…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. A Spaller képviselőtársamnak szóló matekot már Gúr és másik képviselőtársam megoldotta, én ezt most nem próbálnám még újra játszani. Remélem, hogy érthető, és remélem, hogy érthető az a félreértés, amiben ő szenvedett, vagy amit gyakorlatilag ő próbál…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem lennék ilyen naiv, hogy azt forszírozzam, hogy miért nem tesz le a kormány hosszú távú elképzeléseket, hiszen az államtitkár úr elmondta, hogy jelen pillanatban a mandátum arra szól, hogy megtörténjen a rezsi 10 százalékos mértékű csökkentése. Nem…
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő tervezettel kapcsolatban először is azt szeretném leszögezni, hogy szükséges, hogy megszülessen. Azért szükséges, mert kialakult az egészségügyi fekvő-…
K/10134 Ön szerint mennyire sikeres a kórházak államosítása?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ön és mások előtt is ismeretes, a tavalyi év elején a fővárosi és a megyei, később aztán május elejével minden fekvőbeteg-szakellátó intézmény államosításra került. Ezt követően született meg az elhatározásuk arra, hogy a…
T/9875 Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a gazdasági és informatika bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A gazdasági bizottságban a kisebbségi vélemények megfogalmazása azért túlterjedt azon, amit Manninger képviselőtársam megemlített. A kisebbséget képviselők két dolog iránt érdek…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Először is, tisztelt elnök úr és tisztelt Ház, szeretnék gratulálni Puskás képviselőtársamnak, mert ahhoz képest, hogy senki nem figyelt a mondandójára ebben a Házban, zajos sikert aratott a kormánypártok körében, további hasonló sok eredményt kívánok, tisztelt képviselő úr. (T…
I/9323 Milyen módon beszélhetünk így bármilyen valós ágazati bérfejlesztésről, ha eme rendelkezés által megint pénzt vesznek ki az egészségügyi dolgozók zsebéből?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A hosszú cím néhány nagyon egyszerű kérdést takar, amelyet az interpellációm végén szeretnék majd feltenni. Ezek a kérdések arra vonatkoznak, hogy az egészségügyben, az egészségügyi dolgozók köz…
I/9323 Milyen módon beszélhetünk így bármilyen valós ágazati bérfejlesztésről, ha eme rendelkezés által megint pénzt vesznek ki az egészségügyi dolgozók zsebéből?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Talán vegyük át újra az alapokat, mert úgy látom, hogy önnek ezzel gondja van. Az interpelláció az a műfaj, amiben kérdeznek, önnek pedig válaszolnia kellene a kérdésre. (Halász János: Válaszoltam is!) Na most, ha ez nem megy, akkor azt ne…