734 felszólalás
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy véljük, hogy kevés ez az idő. Kevés ez az idő azért, mert rengeteg kérdés vetődik fel. Az, hogy összesen van az LMP-nek 30 perce, azok után ebben a telefonadóban 60 forintot is kellene fizetni, de ennél talán fontosabb az, hogy olyan kérdések me…
A/7045 Miből lesz itt nyugdíjunk?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Mivel miniszterelnök-helyettes úr pont egy hónapja hasonló tartalmú kérdésemre mellébeszélt, ezért most megvárnám a miniszterelnök urat. Köszönöm szépen.
T/7022 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden, hogy érdemi kérdésekről is szót tudjunk ejteni. Itt Novák Előd képviselőtársam belement a párharcba, hogy kinek van több megjelenése. Nem lehet, hogy egyszerűen a Jobbik uncsi? Tehát hogy ezért nem megy ki soha a tévékamera, hog…
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Két kisebbségi vélemény fogalmazódott meg, egyrészt Nyikos elnök úrtól, másrészt jómagamtól. A szocialisták elhagyták a termet, mielőtt még megfogalmazhatták…
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! ott szeretném folytatni, ahol Z. Kárpát képviselőtársam abbahagyta. Amit önök itt művelnek gazdasági kormányzás címén, az több mint bűn, hiba. Ha megnézzük ezt az adóreformot, ami egy sánta, kusza adóreform, akkor azt l…
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kérdésem arra vonatkozik, hogy mi lesz azokkal a forgalmi adatokkal, amelyeket a szolgáltatóknak majd be kell szolgáltatni, gondolom, hiszen számokhoz rendelt forgalmi adatok alapján kell majd ezt az adót kifizetni, hiszen számonként kell majd meg…
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Márton Képviselőtársam! Szeretnék felolvasni önnek: a nemzeti ügyek kormánya talpra fogja állítani a magyar gazdaságot; ez két év alatt még nem sikerült, de még van hátra két év. Az új kormány olyan változást kezdeményez az adóren…
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Selmeczi Gabriella Képviselőtársam! Itt, a jegyzőkönyvbe szeretném elmondani, hogy önnek nem sikerült megértenie azt, amit én mondtam. Ennek nagyon egyszerű oka lehet: tán nem figyelt, tán nem sikerült összerakni az egymás utáni tagmondatok…
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak mondom, hogy nem Brüsszelért, de Európában élünk. Itt utalnék Selmeczi Gabriella képviselőtársamra, aki azt mondta, hogy fordult a nyugat-európai szélirány. Ezt én is látom, konkrétan abban, hogy most már nem az á…
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Hosszú időt nem szeretnék ezzel a kérdéskörrel tölteni, csak Márton képviselőtársam előtt szeretném tisztázni, hogy ez Európai Parlamentben a zöldek frakciója ugyanolyan állásponton van, mint az LMP a magyar parlamentben az államháztartási hiány tekintetében. Például konkrétan nem…
T/7031 A távközlési adóról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jobbikos képviselőtársam olyan aljára ment egy diskurzusnak, amire én nem vagyok hajlandó, ilyen mély búvárruhát felvenni és lemenni oda, ezért nem is reagálok rá. Viszont Z. Kárpát Dániel képviselőtársam egy elég fontos kérdést tett fel. Konkrétan…
T/6930 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban sok formai probléma van ezzel a törvényjavaslattal, ámbátor itt van 350 ember, akiknek a fizetéséről van szó, és amennyiben nem tesszük meg ezt a költségvetés-módosítást, akkor ez a 350 ember fizetés nélkül marad. Ez nekünk a felelősségünk,…
T/6817 Magyarország Alaptörvényének első módosítása T/6818 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
VÁGÓ GÁBOR, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottságban kisebbségi vélemény az alaptörvény-módosítás kapcsán fogalmazódott meg, de a jegybanktörvény módosítása kapcsán is ellenzéki képviselőtársainkkal…
T/6817 Magyarország Alaptörvényének első módosítása T/6818 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már a költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetésekor is elmondtam azt, hogy ez a javaslat egy szükségszerű javaslat, de nem kellett volna ezt a javaslatot kötelező jelleggel így és most bevezetni, amenny…
T/6817 Magyarország Alaptörvényének első módosítása T/6818 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én szeretnék reagálni Babák úr egy bekiabálására, amikor is Schiffer András említette azt, hogy az átmeneti törvényekben van egy olyan kitétel, amit mi csak "elkúrtuk"-adóként aposztrofálunk - már hogy a Fidesz elkúrta. (12.50) Ezzel kapcsolatban ar…
T/6817 Magyarország Alaptörvényének első módosítása T/6818 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm Babák úrnak, hogy itt belemegyünk a költségvetési bizottság régebbi... (Babák Mihály: Számvevőszéki.) - a számvevőszéki és költségvetési bizottság régebbi, jegybankkal kapcsolatos napirendjeibe. Hiszen ez felemlegeti azt a napirendi pontot…
T/6817 Magyarország Alaptörvényének első módosítása T/6818 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Egyrészt Babák képviselőtársamnak nagyon röviden - tényleg zárjuk le ezt a vitát (Babák Mihály: Nem én kezdtem!), de itt szezon-fazon kérdések vannak önnél. Amikor Schiffer képviselőtársam azt mondta, hogy a jegybank szabályozása kapcsán ki lehetne alakítani egy ol…
T/6954 A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról
VÁGÓ GÁBOR, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ritka pillanat, amikor egy ellenzéki képviselő képviseli a többségi álláspontot a bizottságban, ez mégis most így történt, hiszen a bizottság konszenzussal, teljes egyetértésben támogatta ezt a javaslat…
T/6954 A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Kovács Úr! Én most jönnék egy hosszabb felszólalással. Akkor legyen az a szakmai rész, és most erre szeretnék reagálni. Való igaz, a Szocialista Párt rengeteg problémát megoldott, de hatványozottan többet okozott. És nagyon csodálatos azt hallgatni, amikor egy olyan problé…
T/6954 A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Örülök neki, hogy egyben tudom most a szakmai javaslatunkat is elmondani. Alapvetően az élelmiszer-ágazatban dolgozó vállalkozások, cégek, egyéni gazdálkodók helyzete nem lett rózsásabb az elmúlt két esztendőben, sőt számos olyan központi intézkedés született, amel…
T/6954 A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én sem szeretnék vitát nyitni Farkas képviselőtársammal, csak tájékoztatni szeretném, hogy az első bekezdés, amivel kezdtem a mondanivalómat - gondoltam rá, hogy elárulom -, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének véleménye…
T/6954 A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak egy nagyon rövid kiegészítés, itt Z. Kárpát képviselőtársam fölhívta rá a figyelmet, hogy valóban, itt az áfakérdéskör kapcsán volna még teendő a mezőgazdaság területén. Az LMP az előző adótörvények vitájában is beterjesztette azt a módosító ja…
I/6966 Miért újabb adók jönnek, az egykulcsos adó eltörlése helyett?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy nagyon egyszerű kérdést tennék fel önnek: miért nem az egykulcsos jövedelemadót szünteti meg a Fidesz, s miért megszorít? A magyar gazdaság katasztrofális állapotban van. Csúcson a munkanélküliség és a c…
I/6966 Miért újabb adók jönnek, az egykulcsos adó eltörlése helyett?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Természetesen nem tudom elfogadni a választ. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Meglepő, hogy végre számokkal és adatokkal is lehet találkozni a tisztelt Házban. Januárban és februárban 3 százalékos volt a reálbércsökkenés, a munkanélküliségi csúcsról a…
A/6699 Történelmi csúcson a cégfelszámolások: mikor változtat a kormány a tisztességes vállalkozásokat ellehetetlenítő politikáján?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ahhoz, hogy a vállalkozások munkahelyet teremtsenek, bizalomra és kiszámítható gazdasági-politikai környezetre van szükség. Ez erős költségvetést, stabil költségvetési politikát és kevesebb bürokráciát jelent. Képviselőtá…
A/6699 Történelmi csúcson a cégfelszámolások: mikor változtat a kormány a tisztességes vállalkozásokat ellehetetlenítő politikáján?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Valóban megszüntettek közel tucatnyi kisadót, helyébe kéttucatnyi kisadót vezettek be. Az adócsaló cégek megszüntetésével kapcsolatban egyetértünk, tisztában vagyok ezzel a folyamattal, mégis itt a kormányzatnak van felelőssége. Sokkal keményebb törvényi…
A/6699 Történelmi csúcson a cégfelszámolások: mikor változtat a kormány a tisztességes vállalkozásokat ellehetetlenítő politikáján?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Személyesen miniszterelnök úrtól várjuk a választ, köszönöm szépen.
A/6868 Támogatja-e a kormány Matolcsy György Guiness rekord kísérletét?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Egy napon nem szeretném kétszer elutasítani miniszterelnök-helyettes urat, így hát elfogadom a válaszadó személyét.
A/6868 Támogatja-e a kormány Matolcsy György Guiness rekord kísérletét?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Ezt a sikerpropagandát, amit itt Matolcsy úr és Cséfalvay államtitkár úr is hétről hétre elő szokott adni a parlamentben, ismerjük. Más számok mást mondanak, hiszen például a nullaszázalékos gazdasági növekedést nehéz lehet sikerként eladni. Vi…
Napirend előtti felszólalások
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Honfitársaim! Miniszterelnök úr a nemzeti ünnepen tartott beszédében elmondta, hogy a magyar nemzet egy szabadságharcos nemzet. Egy szabadságharcos nemzet nem tűri a kiszolgáltatottságot, nem tűri a gazdasági háttérbirodalmak igáját, nem tű…