734 felszólalás
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Kicsit gyors volt itt a váltás, ezért most ajánlási pontot nem tudnék így hirtelen mondani, megmondom őszintén. (Derültség a kormánypártok soraiban.) De a tartalmi részével tisztában vagyok, ha még egyszer elnök úr szót ad, addig akkor az ajánlási pontokat is meg…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm. Szívesen reagálok elnök úrra is, de gondolom, az kevés volna (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Az kevés!), de mi is támogatjuk az átláthatóságot, hátha majd a kormányzati sorokban ülő emberek is fölállnak, és ők is az átláthatóság pártjára állnak, végre egyszer. De…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyrészről szeretném támogatásunkról biztosítani Veres képviselő urat ezen módosító javaslat kapcsán (Moraj a kormánypártok soraiban.), hiszen valóban mi is hiányoljuk ezeket az elveket. De még van egy elv, amit hiányolunk, ez a programala…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az átláthatóság kapcsán két konkrét módosító javaslatunkkal is próbálnánk javítani az államháztartási törvényen, az egyik a 12., másik a 15. ajánlási pont alatt található. Egyrészt a 12. ajánlási pont alatt található módosító javaslatunkban azt irán…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Ismét csak Nyikos elnök úr mondanivalójához tudnék csatlakozni, hiszen az a szakmai tudás, amit ő képvisel itt a tisztelt Házban, jó volna, hogyha átitatódna, mert itt valóban nem csupán tartalmi dolgokról van szó, hanem egy olyan nyelvi kifejezési formáról, ami itt a szakmaiság al…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Csak szeretném jelezni, hogy amíg az ellenzéki képviselőtársaimmal immár már több mint egy órát beszéltünk, addig a kormánypárti képviselőtársaink egy másodpercet sem használtak ki abból az időkeretből, amely a rendelkezésükre áll.…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is a 43., a KEHI-ponthoz szeretnék hozzászólni, de előtte, tisztelt képviselőtársaim, nem az a demokrácia, hogy önök nagy kegyesen meghallgatják az ellenzéket, majd utána hazamennek. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Ne te döntsd…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már csak két darab módosító javaslatom maradt hátra, és amennyiben fölszólalnak és megvédik, mondjuk, a KEHI-t vagy bármelyik más pontot, ahol az átláthatatlanságot kritizáljuk, illetve a parlamenttől elvesznek jogokat a kormányhoz, akkor megígérem,…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hosszan lehetne ennek a törvényjavaslatnak a negatívumait sorolni. Ezt az általános vitában meg is tettük, most akkor menjünk bele a részletekbe. A 13. ajánlási ponton található az a módosító javaslatunk, amely az egy kulcs bebetonozása ellen azt ha…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Rozgonyi képviselőtársamra szeretnék reagálni. Sajnos az a szörnyű helyzet van, hogy pont azok az érvek és viták köszönnek most vissza, amit itt a szociális adónál lejátszottunk, hiszen a munkáltató által befizetett adó nem számíthat bele ebbe. Valószínűsítem, mi…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Én is a 6. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) Köszönöm a biztató szavakat. Nyikos elnök úr, nagyon sok mindenben osztom az ön véleményét, viszont egy jó hírrel tudok szolgálni. A gazdasági sajtó, konkrétan a hvg.hu beszámol arról, hogy Rogán An…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm. A 3. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, az államadósság-számítások kapcsán. Rozgonyi képviselőtársam hosszan érvelt a mi javaslatunk kapcsán. Csak azért ajánlom figyelmébe a képviselőtársaimnak, hiszen nyilvánvaló, hogy nem szeretnék kihasználni az időkeretüket, hisz…
K/5198 Hogyan segíti a kormány a rezsihátralékos fogyasztókat a kártyás mérőórák elterjesztésével?
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban minden negyedik magyarral előfordult, hogy elmaradt valamilyen sárga csekk befizetésével, legyen szó rezsiszámlákról vagy lakáshitel-befizetésről. A téli időszak beálltával egyre nagyobb…
T/5128 A családok védelméről
VÁGÓ GÁBOR, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hiába értünk egyet a törvényjavaslat több elemével, a kitűzött célokat, a negatív demográfiai folyamatok megállítását vagy a családok…
T/5128 A családok védelméről
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Bagdy Képviselőtársam! Lehet elviccelni a nők egyenjogúságát, de amikor a családokon belül a nők egyenjogúságának kérdése Magyarországon nap mint nap fölmerül, akkor szerintem nem azt várják el a családon belül élő nők, asszonyok, hogy a fé…
T/5128 A családok védelméről
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Czunyiné Bertalan Judit Képviselőtársam! Mi sem gondoljuk azt, hogy házasságban gyermeket nevelni ciki volna, viszont azt is látni kell, hogy olyan sokszínűek a mai családok, amit nem lehet csak visszavezetni a házasságra. Nagyon sokféle cs…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kozma Péter Képviselőtársam! Ön utalt arra, hogy hozzákötnénk, legalábbis az LMP javaslatában a képviselői fizetéseket a gazdasági teljesítmény valamilyen formájához, viszont ön szerint ez nem járja, hanem a négyévenkénti voks legyen itt a…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az új államháztartási törvény megalkotása szükségszerű, ezt kimondhatjuk. A korábbi tervekkel, így például ismereteim szerint a kormány által először tárgyalt változattal ellentétben nem rendelkezik ez…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési fegyelem és a pénzügyi fegyelem kapcsán elmondható, hogy szerte Európában ezekben a napokban, főként az EU-csúcs kapcsán, mindenki arról beszél, hogy mennyire fontos a költségvetési fegyelem, sőt, a magyar kormányzat is ezzel az állá…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Dancsó Képviselőtársam! Kérem, mondja meg, hogy ebben a törvényben hol szerepelnek ezek a benyújtásra vonatkozó dátumhatáridők, hiszen én nem találtam meg. Lehet, hogy az én feledékenységemnek vagy a rossz szememnek köszönhető, de én ezt át…
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Azt szeretném indítványozni, hogy a vitában felmerült új érvekre hivatkozva a módosító javaslatok benyújtásának határidejét a mai napon 17 órai időpontban határozza meg az elnök úr. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
T/5069 Az államháztartásról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Dancsó képviselőtársam rabló-pandúr hasonlatára csak szeretném azt mondani, hogy a jelenlegi esetben pedig a pandúrból lett a legjobb rabló. Hiszen azáltal, hogy a szocialisták saját önbevallásuk szerint is elkövették trükkök százait, főképpen a költségvetés kapcsán, önök most ezze…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy Csaba képviselőtársam itt beszél szocialista csontvázakról. Hát, amit önök itt hagynak majd maguk után itt az uralkodásuk végén, az nem egy szekrényben lévő csontvázhalmaz, hanem egy komplett zombihadsereg, kérem. Ezt azért mondom, merthogy fol…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Nagy Képviselőtársam! Szeretném feltenni azt a tiszteletteljes kérdést, hogy miért szükséges önök szerint az egykulcsos adót a kétharmados törvények közé tenni, ezáltal bebetonozni azt az adórendszert, amelyről nem az ellenzéki pártok, a jo…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Ivanics Képviselőtársam! Ön azt mondta az egykulcsos adó bebetonozása mellett érvelve, hogy ez kiszámíthatóvá teszi az adórendszert. Ez egyfelől igaz, de a kiszolgáltatottságot teszi ön kiszámíthatóvá. Azt teszi ön kiszámíthatóvá, ha valaki…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Ivanics Képviselőtársam! Valóban egyetértünk bizonyos dolgokban. Például abban is, ahogy ön is mondta, hogy a kormányzat gazdaságpolitikája finoman szólva is rizikós. Azzal, hogy a kormányzat úttörő megoldásokat akar alkalmazni, még nagyjáb…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A külső környezet kapcsán nyilvánvaló, ha másból nem, a regionális valutákkal összehasonlítva, a keresztárfolyamokat nézve, hogy Magyarország nem azért került ilyen rossz helyzetbe, merthogy itt nemzetközi…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a költségvetési tartalékokról szeretnék beszélni. Az látszik, hogy ha azzal a képpel élünk, hogy Európa pénzügyi piacain vihar tombol, akkor a magyar gyorsnaszád, ahogy önök nevezik, zátonyra futott. Ezt a zátonyt sajnos láttuk már előre, viszont…
H/5068 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvényben előírt egyes tartalékok felhasználásáról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jómagamnak is hozzá kell szólni itt az időkeret-polémiához. Csupán egy számmal érzékeltetném: míg Magyarország költségvetése körülbelül 14 000 milliárd forint körül van, addig ezek a változtatások ennek alig egy ezrelékét sem teszik ki. Ugyanannyi i…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Itt egy kormánypárti módosító javaslat mellett szeretnék érvelni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Na!) Konkrétan Spaller Endre - és itt felmerült már az adósságvita - a 744. ajánlási ponton található módosító javaslatában eltöröln…