91 felszólalás
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Remélem, hogy ennél a kicsit ideges szakasznál nyugodtabb szakasza következik a jelenlegi tárgyalásnak. Turi-Kovács képviselőtársamnak mondanám: kinek ad a 14. pontban feladatot? Ugyanis ez nem derül ki ebből a módosítóból. Megint szeretném hang…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Hogy ne legyen vita köztünk, a 16. pont kapcsán szeretnék szólni. Nagyon köszönöm Fazekas Sándor képviselőtársamnak ezt a hozzászólását - rámutat a Fidesz sandaságára ebben az ügyben. Ugyanis a bizottság tevékenységének határideje semmi…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Igazából amikor Szalai Annamária fölment a pulpitusra, én már megnyomtam ezt a gombot, mert tudtam, hogy ha a Vezúv elemében van, annyi hülyeség nem jön ki, mint amit itt hallani fogunk. (Derültség az MSZP, az SZDSZ és az MDF soraiban. - Az elnök csenget.) H…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nem a kérdésére szeretnék válaszolni, hanem más ügyrendi javaslatom van, amit most szeretnék elmondani. Mondhatom?
Az ülés napirendjének megállapítása
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az ügyrendi javaslatom az, hogy szíveskedjék a napirend-kiegészítéseket és a napirend elfogadását gombnyomással szavaztatni, ez az egyik ügyrendi javaslatom. Ezt nem indoklom, ezt főleg a vizsgálóbizottság miatt kérem. Viszont van egy másik…
T/2524 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Elnézést kérek, elnök úr. A 18. pontnál az igen volt többségben. A forgatókönyv 17. oldalán balra fent az van írva, hogy ha az Országgyűlés az előző javaslatot nem fogadta el, akkor szavazunk a Horn Gábor 19. pont szerinti módosító javaslatáról. Az Országgyűlés elfogadta az el…
H/2726 A Helyi Önkormányzatok Napja megünnepléséről
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen. Hasonló indítványt óhajtottam tenni, mert eltértünk a dolog lényegétől, és nem arról beszélnek az urak pro és kontra, amiről kellene - elnézést Gémesi úrtól, egy-két kivételtől eltekintve. Elnök úr, vegye úgy, hogy megvan mindannyiunknak az aláírása,…
Közjogi méltóság megválasztása
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Ön és munkatársai, a jegyző urak most ismertették a szavazás módját. Szeretném az elnök úr figyelmét felhívni, hogy körülbelül kilenc perce folyik odakint a szavazás, ezt megelőzően, hogy ön erre itt engedélyt adott és ismerteti. Az a kérése…
H/2236 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatáról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Atyánszky úr kétperceséhez szeretnék hozzászólni, több okból. Elsősorban szülővárosom szülötte, és nem igazán vagyunk büszkék egymásra ezek szerint - hogy fair legyek. (Demeter Ervin: Semmi ok rá. - Derültség a Fidesz soraiban.) Ilyet mondani, elnök…
H/2236 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatáról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az akklimatizálódása nem teljes, nekem ez az első felszólalásom, úgyhogy az előbb az ülésvezetésbe egy kis hiba csúszott, mert nem Nikolits úrnak kellett volna megadni a szót, mert ő már másodszor szólt hozzá, hanem nekem, de én ettől eltekintek, a s…
T/2224 A Magyar Köztársaság és Mongólia között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók és a vagyonadók területén Ulánbátorban, 1994.szeptember 13-án aláírt Egyezmény kihirdetésérőll
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Az ügyrendi javaslatom az, hogy szíveskedjék az előterjesztések közül a magyar-mongol egyezményt kivenni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Mi bajod van vele? - Moraj a Fidesz padsoraiban.) Ugyanis a magyar-mongol egyezményhez kaptunk egy úgynevezett pontos…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Örömmel vettük az előbb ön által elmondottakat, és szeretnék eleget tenni neki, ezért az az ügyrendi javaslatom, hogy szíveskedjék az ügyrendi bizottsággal visszavonatni a 31/1998-2002. ÜB számú, 1999. december 9-ei határozatát, amelyet felolvasok. Ugyanis e…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Még a Kosztolányi úr felszólalásakor, illetve előadásakor kértem két percre lehetőséget. (14.20) Arra akartam csak rámutatni, Kosztolányi úr bizonyította, hogy a bizottság teljesen vakvágányon futott, hiszen a következőt mondta: két utat v…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt elnök úr, nagyon jó, hogy jön (Derültség az MSZP soraiban.), mert szeretném tájékoztatni, hogy Keller képviselő úr, Bauer képviselő úr és Keleti képviselő úr már korábban indítványozta, hogy a miniszterelnök úr, aki az egész ügyet kirobbantotta, vegyen részt az ülésen…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eljutottunk... (Észreveszi, hogy a mikrofonját nem csíptette fel. - Tóth István: Milyen esetlen!) Ránéztem Kosztolányira, és kibicsaklott a tekintetem. (Derültség az MSZP soraiban.) Bocsánat! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eljutottunk ennek a…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Remélem, nem fogom kihasználni, elnök úr. Csak mondanám tisztelt képviselőtársaimnak, hogy beszélni valamiről úgy kell az ország nyilvánossága előtt, hogy azok, akik nincsenek közvetlenül benne az információ sodrásában, azok is értsék, tudják, miről van szó, meg tudják érteni…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Hasonlóképpen Kosztolányi úr kétpercesére szeretnék reagálni. Nem ismétlem meg, amit Keller képviselőtársam mondott, azt viszont szeretném elmondani, hogy az előző rendszer utolsó belügyminisztere - aki megbízott belügyminiszterként a Németh-kormányban vett részt, ab…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! A Házszabályhoz az ügyrendi bizottságnak Házszabály értelmezésével kapcsolatos általános érvényű és eseti jellegű állásfoglalásai vannak. Ahogy bejöttem a patkóba, kinyitottam, és bejelöltem magamnak, mert tudtam, hogy szükséges lesz egy adott pillanatban fe…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): (A képviselő mikrofonja nem szól.) Elnök Úr! Utolsó, hogy ilyen ügyben... (Közbeszólások: Mikrofon! - A képviselő felveszi a mikrofonját.) Utolsó alkalom, hogy ilyen ügyben reagálok Kosztolányi úr felvetésére (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Reméljük!). Nem fogok, csak esetl…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): (A képviselő mikrofon nélkül kezdi el felszólalását.) Vártam, elnök úr, hogy kioktatja Kosztolányi Dénest a Házszabályból. Ezt nem tette meg, ezért, ha megengedi, én megteszem... (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Mikrofon!) Itt megint arról van szó - csak azoknak mondom, akik ne…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Elnök úr, azzal kezdem, amivel a múltkor kezdtem a házelnöknek, hogy nem bírálhatom az elnök úr tevékenységét, de tisztelettel felkérem, hogy szóljon Kosztolányi úrra; a patkóban nem fordult elő - legalábbis a szabadon választott Országgyűlésben -, hogy valaki falatozik, miköz…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy megjegyzésem lenne Kosztolányi úrhoz. Persze, nem a sértettet kell vizsgálni, hanem a tényt, hogy mi történt. De ha a sértettet nem hallgatjuk meg, ha a sértettség körülményeit nem derítjük ki, akkor az eredeti célunkat sem érjük el. Szeretn…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehet, hogy nem fogom kihasználni a tíz percet. Annyit szeretnék mondani, hogy a jelentésnek van két olyan megállapítása, amely már részben elhangzott, és bűncselekményt állapít meg. Ez jogtechnikailag olyan jellegű szöveg ebben a vizsgálati je…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Ügyrendi javaslatom a következő: szíveskedjék a szavazás első és második napirendjére tenni a H/2297. és a H/2276. számú határozati javaslatokat. Úgy gondoljuk, hogy a határozatképesség biztosítása mindenféleképpen ezt indokolná. Köszönöm szépen.
Az ülés napirendjének megállapítása
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Elmondom, elnök úr. Tisztában vagyok azzal, hogy nem bírálhatom az elnök úr házvezetését, de el kell mondjam, hogy most aztán igazán szót kell adni, ennyire nem tiporhatja lábbal a Házszabályt! (Moraj és derültség a Fidesz soraiban.) Most lehetőségem van arra, hogy elmondjam,…
Az ülés napirendjének megállapítása
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Az előbbi jelentkezésem a 26. § (2) bekezdésén alapult, ami azt írja elő, hogy a házbizottságot össze kell hívni, ha ezt bármely képviselőcsoport vezetője kéri. Ebben semmilyen időkorlátozás nincs - az ülésvezetésnek abban a szakában, amikor én ezt kértem, ö…
A/2153 Meddig Miniszter Úr?
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A pártelnöki, miniszterelnöki poszt szétválasztása a Fidesz belügye. Országos ügy, a nemzet ügye, hogy milyen ember felügyeli és irányítja a titkosszolgálatokat, melyeknek pártok felettinek kell lennie, a nemzet biztonsága felett kell…
A/2153 Meddig Miniszter Úr?
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Reménykedtem abban, hogy ön mint a Fidesz elnöke, valamilyen más hullámhosszra tér át, hiszen felelőssége bizonyos értelemben megnőtt. Én az általam elmondottakba - bevallom őszintén a nagy nyilvánosságnak - semmilyen önálló gondolatot…
Az ülés napirendjének megállapítása
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Ne fosszon meg attól, hogy szólhassak - de egyet gondolunk ebben az ügyben. (Derültség.) Gondolom, a miniszterelnök úrnak ettől is borsózik a háta - bocsánatot kérek a megjegyzésért, nem volt rosszindulatú. (Derültség.) Nem bírom ki, elnök úr, hogy el ne kot…
Napirend előtti felszólalások
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elhangzott már e Házban Pető Iván részéről, hogy a szabadon választott Országgyűlés történetében példa nélküli módon csak kormánypárti képviselők kaptak egy kiadványt, az ellenzék nem. Felkeltette érdeklődésemet e kiadvány. Többek között a…