87 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Három és fél évvel ezelőtt - nem hiszem, hogy most már titkot árulok el vele -, miután a miniszterelnökünk tájékozódott az ország gazdasági állapotáról, bennünket, képviselőket úgy tájékoztatott, azzal a képpel, hogy úgy néz ki az ország…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Két megjegyzésem van, kedves képviselő úr. A hit meg a sport nincsenek egymással szemben. Az, hogy én hívő ember vagyok, azért szeretem a sportot is, képzelje el! (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Bárándy Gergely: És a kenyeret?) Úgyhogy ezt a kettőt nem tudom szembeállítani…
Napirend előtti felszólalások
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! évszázadokon keresztül június 29-e, Péter, Pál napja a magyar gazdák, a paraszttársadalom sajátos ünnepe volt. Ekkor kezdődött az aratás. A falvakban a hajnalban tartott misék, istentiszteletek után mentek ki az aratók az érettgabona-föld…
T/11212 A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság is megtárgyalta ezt a törvényt. Több kérdés merült fel a törvénnyel kapcsolatban a tárgyalás során, elsősorban ol…
T/11212 A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról
VARGA LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Először is szeretném Balla György képviselőtársamnak megköszönni azt, amit elmondott, szívemből szólt. Ugyanakkor Lendvai Ildikó pedig egyszerűen kegyeletsértő felszólalást eszközölt. Ez a véleményem. (Dr. Józsa István: Az…
I/11045 Továbbra is garantálva lesz-e a nyugdíjak értékállósága?
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Minden társadalom kiemelt feladata az idősek tisztelete, megbecsülése, biztonsága, így a mi társadalmunké is. A kormány kiemelten foglalkozik a nyugdíjasok helyzetével, támogatásával. Fontos feladat, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét folyamatosan megőrizzü…
I/11045 Továbbra is garantálva lesz-e a nyugdíjak értékállósága?
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a választ, és elfogadom. (Moraj és taps az ellenzéki padsorokban. - Közbeszólások ugyanonnan: Jaj! - Ez jól sikerült! - Ki hitte volna?)
T/10750 A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
VARGA LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Ház! A kisebbségi és vallásügyi bizottság mint kiemelt bizottság megtárgyalta a beterjesztett törvényjavaslatot. A törvényjavaslat tárgyalásakor kialakult vitában tisztázódtak olyan…
T/10750 A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársak! Elhangzott a vezérszónoki felszólalások között délelőtt az ellenzéki képviselőtársak részéről, hogy már negyedszer futunk neki ennek a törvénynek, vagy legalábbis negyedik variáció van előttünk. Azért magyarázatul hadd mo…
T/7710 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is, azt hiszem, van annak egy kis diszkrét bája, hogy a szocialista Lendvai Ildikó veszi pártfogásba a vallásszabadságot. Erről vannak emlékeink, én elég régóta emlékszem már, hála istennek. A másik dolog: az, hogy a Tudományos Akadémia mit mon…
Napirend előtti felszólalások
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Sok reakciót hallottunk Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő múlt heti felszólalása kapcsán. Tegyük fel hát a kérdést: kinek használ, kinek árt a zsidó polgártársaink listázását célzó javaslat? Kezdjük az előbbivel: kik t…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is szeretnék visszatérni a témához kedves szocialista képviselőtársam nosztalgiázása után. Bár én is egy kis nosztalgiával kezdem (Tukacs István: Csak az keresztény nosztalgia, biztos!), amikor azt mondom, hogy a magyar és a cigány egy…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Nem akartam már kettőpercezni, de Osztolykán képviselő asszonynak muszáj válaszolnom, mert nem figyelt oda, hogy mit mondtam, ugyanis én a '60-as évekről beszéltem; akkor, amikor a cigány közösség Tiszakécskén élt, egy megbecsült, dolgozó közösség volt. Én nem azt mondtam, hogy…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Úgy látom, hogy ön most engem provokálni akar. Nem hagyom magam provokálni, mert erre kitette a célt, legyen vele boldog. Az államtitkárok itt elmondták mindazt, amit maga itt most fölsorolt. Ez a kormány célja. Úgyhogy semmi probléma.
T/7757 Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, a szót, elnök úr. Bács-Kiskun megyei képviselőként mélységesen szégyelltem magam, amikor végigolvastam a listát, hogy hány bács-kiskunsági településen van még kivetni való nevű utcanév. Szégyellem magam! Nyilván tudtam eddig is és megnevezem Jakabszállást, ahol…
Napirend előtti felszólalások
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársak! Nem politikai kérdés az, amiről szólni szeretnék, hanem minden embert érintő kérdés. Meddig is ember az ember? Fogantatástól a halálig? Bölcsőtől a koporsóig? Bizony, nagyon fontos kérdés ez. A hatályos jog azt mondja, ho…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy szólok hozzá a polgári jogi új törvénykönyvünkhöz, hogy nem vagyok jogász, hanem az életben nagyon sokszor találkoztam olyan kérdésekkel, amelyek a polgári jogba tartoznak, különösképpen is hivatásomnál fogva a család, az örökség kérd…
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az új magyar alkotmány kimondja a szabad vallásgyakorlatot. A szabad vallásgyakorlat azonban nem jelenthette azt, amit az elmúlt húsz évben jelentett, hogy 300-nál több egyház volt Magyarországon, amelynek több mint fele - most már nyugod…
V/6424 A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos az idő rövidsége miatt nem tudom elmondani azt, amit el akartam, mert a Jobbik képviselői, Hegedűsné és Novák Előd felszólalása kényszerít arra, hogy keményen visszautasítsam azt, amit itt ők az egyház elleni támadásként tettek. Senki nem támado…
V/6424 A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Valóban az utolsó szóként szeretném összefoglalni. Nagyon egyértelmű, ha normálisan és higgadtan végiggondoljuk a mai vitánkat, hisz mindannyian úgy érezzük, hogy az áldozatokat és a működtetőket teljesen külön kell választani. Én azt kérem, hogy olyan törvényt alk…
H/4484 "Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról"
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Úgy, ahogyan az általános vita zárszavában, először is szeretném megköszönni azt az együttgondolkodást és együttérzést, ami minden frakció részéről megnyilvánult, most is, illetve a módosító javaslatok beadásakor is. Gőgös képviselőtársamnak, Zakó kép…
H/4484 "Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról"
VARGA LÁSZLÓ (KDNP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! A vita után úgy gondolom, hogy emlékezzünk, mert ennek a határozatnak a célja az, hogy megemlékezzünk azokról, akik az elmúlt hetven esztendő során sokat szenvedtek: hátratételt, nyomorúságo…
H/4484 "Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról"
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, és köszönöm mindazoknak a támogatását, akik támogatólag szóltak az egyéni képviselői javaslatomhoz, azoknak a nevében, akik már nem élnek, meg akik végigszenvedték, családjaik, gyermekeik, unokáik nevében is. Hiszem, hogy az Országgyűlés plénuma is el fogja foga…
H/5540 A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről
VARGA LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm az előterjesztést, miniszter úr. A bizottságunk, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság különösképpen is feladatának tartotta és foglalkozott azokkal az emberekkel, a…
H/5540 A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről
VARGA LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársak! Megadatott nekem az, hogy ezt a kort, amire most emlékezünk, 10-12-14 éves gyermekként, serdülőként élhettem át, így tehát nagyon sok személyes emlékem is fűz ehhez. Ezért is örülök annak, hog…
H/5540 A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nem csodálkozom azon, hogy a két fiatal szocialista képviselőtársunkból végül is kifakadt valami vádszerű, mert őket idedobták koncnak nekünk az öreg komcsik (Derültség a kormánypártok soraiban. - Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszólása.), hogy szépen fej…
H/5540 A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Novák Elődnek az előbb azért nem válaszoltam, mert nem hallottam pontosan, mert épp a két fiatal képviselőtársammal beszélgettem, hogy mit kérdezett tőlem. Szeretném helyreigazítani. Én a KDNP nevében nem nyilatkozhattam, pláne '14-re vonatkozóan. Amikor az Ütkö…
J/4277 Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése H/5976 Dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról
VARGA LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Ez a hosszú nevű bizottság megtárgyalta az alkotmányügyi bizottság előterjesztését. Ismertük a jelentést, többen részt vettünk abban a bizottságban, amelyik még 2010-ben vizsgálta a 2006-os…
J/4277 Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése H/5976 Dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról
VARGA LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Nehéz megszólalni az előző szavak után. Ha jól emlékeznek rá, én az előző napirendi ponttal kapcsolatosan megvédtem a két fiatal szocialista képviselőtársat, akit a többiek idedobtak koncként nekün…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): (Mikrofon nélkül:) Köszönöm szépen a szót. Bocsánat, nem tettem föl. (Feltűzi a mikrofont.) Köszönöm szépen a szót. Az előterjesztők nevében Nyakó képviselő úrnak csak annyit, hogy az előző ülésszakon a Ház négyötödös többséggel megszavazta a Házszabálytól való eltérést, azért t…