1 155 felszólalás
A/3970 Mibe kerül az országnak az államháztartási hiány torzítása?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Még egyszer szeretném leszögezni, hogy semmiféle törvénytelenségre nem került sor. Ezzel kapcsolatban hadd emlékeztessem önt, tisztelt képviselő úr, arra, hogy amikor az 1999-es zárszámadás kapcsán hasonló eljárással döntött a kormány a többl…
A/3794 Meddig gazdákodhat büntetlenül a külföldi kalandor-tőke a magyar nép rovására?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban két általános megjegyzést hadd tegyek az azonnali kérdésével kapcsolatban. Az első, hogy meggyőződésem szerint Magyarországnak szüksége volt arra a külföldi tőkére, amely a gazdasági átalakulás…
A/3794 Meddig gazdákodhat büntetlenül a külföldi kalandor-tőke a magyar nép rovására?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Nézze, képviselő úr, ebben az esztendőben indult el a Széchenyi-program, amely épp a hazai kis- és középvállalkozások megerősítését tűzte ki célul. Ha jól emlékszem, a tegnapi napon napirend előtt ezt az önök frakcióvezetője is örömmel fogadta. A másik, és ezt mindenké…
A/3808 Ki kótyavetyéli el az állami bankvagyont?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Én is köszönöm, hogy ebben a minőségemben először válaszolhatok önnek - vélhetően nem utoljára. Engedje meg, hogy mindjárt a tárgyra térjek. Valóban, mint ahogy ön is mondta, a Postabank értékesítésé…
A/3808 Ki kótyavetyéli el az állami bankvagyont?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném először is fölhívni a figyelmét, hogy van némi különbség a tanácsadó cég és a könyvvizsgáló cég között. Kérdezze meg talán valamelyik közgazdász kollégáját (Szórványos taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az…
H/3641 A Magyar Köztársaság részvételéről a Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség alaptőkeemelésében H/3642 A Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására a jövedele
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két beruházásvédelmi megállapodás, egy kettős adóztatást elkerülő egyezmény, valamint két nemzetközi szervezet tőkeemelésében való részvételről szóló előterjesztés szerepel a…
H/3641 A Magyar Köztársaság részvételéről a Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség alaptőkeemelésében H/3642 A Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására a jövedele
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Lentner Képviselő Úr! Az interpellációs időszakot meghosszabbítva akkor hadd válaszoljak önnek a felvetéseire. Az első megjegyzésem, hogy itt valóban öt jogszabály országgyűlési jóváhagyása van feltüntetve, de ezekről n…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Engedje meg, hogy röviden reagáljak az ön által elmondottakra. Mindjárt hadd kezdjem azzal, hogy jómagam is azt tekintem a jegybank és a kormányzati gazdaságpolitika sikerének, hogy az elmúlt…
A/3607 Százmilliós végkielégítés az adófizetők pénzéből?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy a kérdésére válaszoljak, bár meg kell jegyeznem, hogy pont ebben a tárgyban az előbb a miniszterelnökhöz egy hasonló jellegű kérdést intéztek, tehát tartalmát tekintve…
A/3607 Százmilliós végkielégítés az adófizetők pénzéből?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Csak azt kívánom ehhez hozzátenni, hogy ma az állami szférában hathavi végkielégítés jár. Ez a végkielégítés, amit a tisztelt vezérigazgató úr megkapott, ha jók az információk, 25 havi összegnek f…
A/3610 Mi a véleménye a bankszövetségről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy mint dezignált miniszter válaszoljak az ön által föltett kérdésre. A Bankszövetség az egyesülési jogról szóló törvény alapján alapított társadalmi szervezet, tagjai a Magyarországon szé…
A/3610 Mi a véleménye a bankszövetségről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen van információnk a Bankszövetség álláspontjáról. A Bankszövetség elsősorban azt az érdeket kell hogy képviselje, amely a hitelezési gyakorlat stabilitását, a betétesek pénzének minél biztonságosabb kezelését jelenti.…
A/3563 Hogyan látja megszilárdíthatónak a szerződési fegyelmet Miniszter Úr?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek teljes mértékben önnel abban, hogy a szerződési fegyelem hiányossága komoly problémát és gondot okoz a magyar gazdaságban. Meg kell jegyeznem azonban, hogy ez nem csak magyar sajátosság, az Eu…
A/3563 Hogyan látja megszilárdíthatónak a szerződési fegyelmet Miniszter Úr?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Azt tudom mondani, hogy az állami kiadások, tehát az adófizetők pénzének a kifizetése fokozott felelősséggel jár. Minden egyes esetben meg kell vizsgálnia akár a Pénzügyminisztériumnak, akár a Belügyminisztériumnak, a Nemzeti Kult…
Napirend utáni felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy nagy fontosságú ügyben szólt napirend után, és szeretnék néhány szóval erre a kérdésre válaszolni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a járóbetegek részére végzett M…
Napirend utáni felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a távol lévő miniszter úr nevében is megköszönjem azt a méltatást, amelyet ön a Ház falai között elmondott. Azt hiszem, nekem nem tisztem, hogy az ő munkájáról véleményt mondjak,…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Azt hiszem, hogy beszédének azt az elemét kell elsősorban megismételnem, amely arra vonatkozik, hogy a gazdaságpolitikai kérdésekben a jegybank és a…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy mindenekelőtt köszönet illeti a hódmezővásárhelyi polgárokat (Szabados Tamás: Micsoda véleménykülönbség! Ez csoda!), akik a hosszú, több mint másfél éves áld…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak Bauer képviselő úr kérdésére válaszolva: nagyon sajnálom, tisztelt képviselő úr, hogy reggel nem volt itt a parlament mai ülésnapjának kezdetekor (Bauer Tamás: Hogyne lettem volna!), és nem hallotta azt a vi…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Majd a szavazást megelőzően tartanánk meg a zárszót.
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megköszönni a tisztelt Háznak a törvényjavaslat tárgyalása során kifejtett aktivitását. Engedjék meg, hogy megköszönjem a módosító javaslatokat is, amelyek közül nagyon s…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: (A mikrofonja nem szól.) Köszönöm a szót, elnök úr. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Nem hallani!) Elnök úr, kérek egy mikrofont!
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr, bár megjegyzem őszintén, nem értem, hogy mi folyik pillanatnyilag a Házban, hiszen az Országgyűlés döntött arról, hogy milyen időkeretben fogja a Ház tárgyalni ezeket a témákat; arról is döntött, hogy melyik pártnak m…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget Szekeres Imre képviselő úrnak, mert már-már azt hittem, hogy feleslegesen ülök itt, hiszen éppen az a fejezet, az a rész, amiről a képviselő úr beszélt, az az egyik legjobban megdicsért rés…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Remélem, korán reggel még nem kimosott aggyal, hanem inkább friss aggyal próbálunk vitát folytatni néhány nagyon fontos társadalmi kérdésről. Engedje meg, hogy ez alapján prób…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, majd a zárószavazást megelőzően kívánok válaszolni a vitában elhangzottakra. Köszönöm.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam is abból az okból kértem szót, hogy a részletes vita vége felé is egyfajta részletes vitát összegző, a módosító javaslatokról némiképp beszélő és összefoglaló néhány gondol…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. A képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Szó sincs ilyen ciklikusságról, legalábbis az Orbán-kormány tekintetében, hiszen ön is - a számok ismeretében - tisztában lehet azzal, hogy az elmúlt két esztendőben is…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Jómagam is erre kívántam emlékeztetni Keller képviselő urat, hogy konkrét módosításokról beszéljen, de ha már a Széchenyi-tervnél tartunk, akkor hadd jegyezzem meg, tisztelt képviselő úr, hogy attól, hogy ön még tízszer e…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Majd szavazás előtt kívánok rá válaszolni.