1 155 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Az ügyrendi javaslatom csupán annyi, hogy kérem, tájékoztassa a képviselő urakat arról, hogy ma melyik törvények vitáját tartja az Országgyűlés. Az előző napokban ilyenkor mindig felpattant egy MSZP-s képviselő, és elmond…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy Szalay Gábor hozzászólására röviden reagáljak. Annak nagyon örülök, hogy Szalay képviselő úr sem vonta kétségbe azt az állításomat, hogy az előző ciklusban reálértékben is növ…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Majd a vita egy további szakaszában kívánok rá reagálni.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Éppen az ment ki a teremből, akinek válaszolni akartam - Keller képviselő úr kiszaladt (Göndör István: Mindjárt jön vissza!), de majd visszanézi a jegyzőkönyvből. Én megértem őt és azokat is, akik itt szerintem egy téves…
T/2932 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyit sem fog igénybe venni a bevezető. A most beterjesztett törvénymódosítás a törvény megalkotása óta eltelt néhány év során felgyűlt tapasztalatok alapján…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem lepődtem meg Veres János képviselő úr szavain. Azt gondolom, hogy az ő szavai és az ő nem tényszerű megállapításai az MSZP bűntudatát vannak hivatva elpalástolni. Azt a bűntudato…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Én Tokár képviselő úr felszólalására akarok reagálni, mert azt gondolom, hogy igen súlyos és a valóságnak nem megfelelő állításokat fogalmazott meg. Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt negyven évben pont az vezetett katasztrófáho…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Kétpercesre kértem lehetőséget, elnök úr, köszönöm szépen. Keller László képviselő úr, úgy tűnik, elvesztette a türelmét, és én ezt megértem, mert valóban, a családtámogatási rendszer jelentős mértékű bővítése után, tehát a családtámogatási kedvezmények…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Keller László talán túl hamar kívánja lezárni a vitát, hogy már egy összegzést fogalmazott meg. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Az általános vitát!) Péntekig még tart ez a vita (Közbeszó…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Engedje meg, hogy azért én is hozzáfűzzek néhány gondolatot az ön által elmondott napirend előtti hozzászóláshoz. Bár megtisztel, hogy megelőlegezi azt, hogy mit fogok mondani, de enged…
I/3049 Egy év elmúlt... - egy kitűnő miniszter kitűnő törvényének margójára
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is kérem, hogy nyugodjon meg. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban. - Zaj.) Elöljáróban engedjen meg annyit, hogy nem miniszter, hanem államtitkár vagyok. (Közbekiált…
I/3004 Mikor vizsgálja ki a Pénzügyminisztérium, hogy törvényesen tartotta-e vissza az Országos Betétbiztosítási Alap a kötvénytulajdonosok több mint 10 milliárd forint követelését a Reálbankban?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a Realbank károsultjainak ügye nem először kerül a tisztelt Ház elé, és emberileg teljes mértékben együttérzek a károsultakkal. A Pénzügyminisztériu…
I/3047 Az ígéret szép szó,- és megtartják-e?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Veres Képviselő Úr! Szeretném azzal kezdeni, hogy nem tudom, honnan szedte az adatait, de tényszerűen nem felelnek meg a valóságnak, több tételben sem. (Bauer Tamás: A kormány…
I/1242 Igaz-e, hogy jövőre sem emelik a családi pótlék összegét?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Nem volt könnyű helyzetben, hiszen ez egy olyan kérdés, amire az elmúlt időszakban már többször is válaszoltunk. Részben tegnap miniszterelnök úr válaszolt erre a felvetésre, részben ö…
I/3040 Hatályban van-e a költségvetési törvény?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére és fenntartására tervezett költségvetési források a 2000. évi költségvetési törvényben a korábbi KHVM fejezetében szerepelnek, összességében 27,2 milliárd fo…
I/3055 A jó munkához idő kell, a rossz munkához még több...
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön interpellációját hallgatva egy régi filmnek a címe jutott eszembe: Nicsak, ki beszél? (Derültség és taps a Fidesz soraiban.) Ugyanis az előző kormányzati időszakban éppen ön volt az, akinek l…
K/3068 Miniszter Úr! Miért nem szereti Ön a családi pótlékot?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Kezdhetném akár azzal az idézettel is, amit az előbb egyik ellenzéki képviselő mondott, hogy hála különböző intézkedéseknek, a gyermekszám Magyarországon növekedik, emelkedik. Azt gondolom, ebből ke…
T/2920 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Marokkói Királyság Kormánya között a beruházások kölcsönös elősegítéséről és védelméről Rabatban 1991. dcember 12-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy olyan nemzetközi megállapodás törvény formájában történő kihirdetéséről szóló előterjesztés szerepel a tisztelt Ház napirendjén, amelyet az Országgyűlés korábban már megerősített határ…
H/2930 A Magyar Köztársaság hozzájárulásáról a Nemzetközi Valutaalapnak a súlyosan eladósodott, legszegényebb országokat támogató programjához
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank 1996-ban indította el programját a súlyosan eladósodott országok megsegítésére. A programban részt vevő, többnyire közép-afrikai ors…
H/2930 A Magyar Köztársaság hozzájárulásáról a Nemzetközi Valutaalapnak a súlyosan eladósodott, legszegényebb országokat támogató programjához
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony, csak egy rövid mondatot mondanék. Magyarország tagja jó néhány nemzetközi szervezetnek, és ez nem csak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár. Így sajnos azt a kvótaarányos rendszert, ami a lélekszám és a gazdasági fejlettség…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kovács Frakcióvezető Úr! Ön azzal kezdte a hozzászólását, hogy ez a kormány nem hivatkozhat kedvezőtlen körülményekre. Szeretném arra emlékeztetni, hogy az elmúlt két esztendőb…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar gazdaság az elmúlt két esztendőben stabil növekedési pályára került. (Bauer Tamás: Az elmúlt négy!) Természeti katasztrófák, ár- és belvizek, külső b…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném megköszönni a napirend előtti hozzászólását, mert úgy gondolom, hogy nagyon fontos kérdésekre irányítja rá a figyelmet. Biztosíthatom arról, hogy napirend előtti hozzás…
A/2976 Csökkenthető-e a szőlő és bortermelők adminisztrációs terhei?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy a kiindulóponttal valamennyien egyetérthetünk, hiszen ennek alapján is döntött annak idején az Országgyűlés a szőlő- és bortörvény, valamint a jövedéki törvény módos…
A/2976 Csökkenthető-e a szőlő és bortermelők adminisztrációs terhei?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hadd idézzem a Magyar Borgazdaságok Szövetsége elnökének a mai nyilatkozatát, aki azt mondja, hogy az év vége felé minden érintettnek közösen kell értékelnie az addigi tapasztalatokat, és ezek ismeretében "borarcúvá"…
A/2988 A Pénzügyminisztérium a bor jövedéki adó kötelessé tételének törvényjavaslati kidolgozásával miért a Gazdaságkutató Intézetet bízta meg? Ki viseli most a felelősséget, hogy a házibor jövedéki szabályozása életidegen és a termelők érdekei ellen van?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy itt is azzal kell kezdenem, amivel az előző kérdésre adott válaszomat kezdtem, hogy a módosítás célja nyilvánvaló volt - és azt gondolom, hogy ebben egyetértünk -: a hazai borpiaco…
A/2988 A Pénzügyminisztérium a bor jövedéki adó kötelessé tételének törvényjavaslati kidolgozásával miért a Gazdaságkutató Intézetet bízta meg? Ki viseli most a felelősséget, hogy a házibor jövedéki szabályozása életidegen és a termelők érdekei ellen van?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Én tisztelem az ön szakmai munkásságát, de azért engedje meg, hogy néhány kérdésben pontosítsam az ön által elmondottakat. Egyrészt mi az oka annak, hogy a bortermelők elégedetlenek? Ennek nyilván nem az az oka, hogy nem kellő ala…
K/2986 Füstölgő polgárok a zöldfolyosón
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Sajnos, ez az előre megírt beszédeknek a sorsa, hogy okafogyottakká válnak, de mégis el kell őket mondani. Bíztam abban, hogy a képviselő úr ezt nem teszi meg - megtette, így tehát…
I/2865 A benzináremelések valódi okairól és a Magyar Kormány szűkre szabott lehetőségeiről, avagy nemzeti olajtársaság vagy off-shore cég a MOL Rt?
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is engedje meg, hogy megköszönjem a kérdését, mert lehetőséget biztosít arra, hogy néhány - azt gondolom - fontos információt elmondjak. Először is az üzemanyagár-emelkedés okai - a…
K/2886 Munkabér és közteher:vállalkozóink Európa magas küszöbén
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban hadd jegyezzem meg, én is örömmel mentem el a bicskei napokra, ahol a képviselő úrral közösen vettünk részt, és ahol kis- és középvállalkozók jelentek meg és mondták el problémá…