1 155 felszólalás
A/3432 Létszámleépítés az Alaptörvény megsértésével
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon szépen köszönöm a felvetését. Azt szeretném önnek elmondani, hogy én is osztom a környezet helyzete miatti aggodalmát úgy általában, de ez nem ragadtat arra a fajta szélsőségességre, hogy adatokat ferdítsek el vagy adatokat ne pontosa…
T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy röviden számot adjak a 2017-es esztendő gazdálkodásáról és beszámoljak arról, hogy a parlament által 2016-ban elfogadott költségvetési törvény milyen módon tudott teljesüln…
Napirend utáni felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint miniszter, persze örülök annak, hogy az adó- és költségvetési törvényeket 70 százalékos többséggel fogadtuk el néhány perccel ezelőtt, de most mint képviselő szeretnék szólni. Hiszen feladatunk, hogy még a legnagyobb munka idején i…
A/852 Hatékonyabb és kevesebb?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is tisztázzuk, hogy amire ön hivatkozik, az a munkáltatói oldalnak egy nyilatkozata volt. A kormány ebben az ügyben még semmiféle nyilatkozatot nem tett. Azt gondolom egyébként, az helyes, hog…
A/852 Hatékonyabb és kevesebb?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sajnálom, képviselő asszony, hogy a bürokrácia méretének a további növelése mellé áll. Én azt gondolom, nem az a helyes, hogy ha a méreteket növeljük, hanem ha megpróbálunk az adófizetők pénzével minél takarékosabban bánni. Ez nem azt…
A/840 A horvátok is a mi kutyánk kölykei?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hát, először is azt vártuk volna, hogy ön egy bocsánatkéréssel kezdi. Azzal a bocsánatkéréssel, hogy igen, mi voltunk azok, akik bevezettük a devizahiteleket (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik soraiból.),…
A/840 A horvátok is a mi kutyánk kölykei?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmúlt években a jegybank és a magyar kormány közös erőfeszítéssel tudta azt elérni, hogy jelentősen korlátoztuk azokat a lehetőségeket, amelyek devizahitel-szerződést tennének lehetővé. Ilyeneket ma már nem kötnek az emberek. Tisztába tet…
A/765 Miért születik minden hatodik magyar gyerek külföldön?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is nagyon fontos, hogy tisztázzuk a szavakat, hiszen amit ön kivándorlásnak nevez, az a felmérések szerint inkább vendégmunkának minősíthető, külföldön dolgozó honfitársaink döntő többsége ugyanis…
A/765 Miért születik minden hatodik magyar gyerek külföldön?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Inkább azt tartom tragédiának, hogy ilyen színvonalú kérdések feltevésére nyílik alkalom a tisztelt Házban. Képviselő úr egyetlenegy számot nem tudott elmondani, egyetlen adattal nem tudta alátámasztani azt, amit kérdezett. Én elmondtam önnek, és ha…
A/854 Így akarják itthon tartani a fiatalokat?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Mindenekelőtt köszönöm a kérdését. Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy egy lakáshoz, egy önálló lakáshoz való hozzájutás valóban egy nagyon fontos dolog az ember életében, abban azonban vitatkoznék…
A/854 Így akarják itthon tartani a fiatalokat?
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Sajnálom, képviselő úr, hogy nem figyelt arra, amit válaszoltam. Igyekeztem közérthetően, egyszerűen beszélni. Azt is szeretném az ön számára elmondani, hogy a magánerős használtlakás-vásárlásnak továbbra sincs áfája. Tehát nem biztos, hogy egy fiat…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magyar választók egyértelmű felhatalmazása alapján a nemzeti kormány célja változatlanul Magyarország és a magyar emberek biztonságának védelme. A 2019. évi költségvetés, amelyet most a választás év…
A/16229 Ki vállalja a felelősséget a baloldal ügyvédjének újabb csalásaiért?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Engedje meg, hogy az alábbiakat válaszoljam rá: a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény alapján a munkaügyi hatóság jogosult vizsgálni többek között a munkabér kifizeté…
A/16229 Ki vállalja a felelősséget a baloldal ügyvédjének újabb csalásaiért?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, a baloldalnak visszatérő hagyományai vannak, az egyik ilyen hagyomány, hogy visszaél a munkavállalók helyzetével, legyen az diák vagy akár munkavállaló is. (Közbeszólások az MSZP soraiból. ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Mengyi Ro…
A/16225 Mit tud Farkas Flórián a Fideszről?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Az erkölcsi felelősség boncolgatása azért messzire vezet. Ne felejtse el, hogy a 2010-et megelőző szocialista kormányok semmit nem tettek a rászoruló emberek felzárkózt…
A/16225 Mit tud Farkas Flórián a Fideszről?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Én is mondhatnám, hogy öntől nem méltó ez a válasz, hiszen nagyon jól tudja, hogy egy önkormányzat működésébe beleszólni kormányzati erővel nem lehet. (Derültség az ellenzék soraiban. ‑ Közbeszólás az ellenzék soraiból: De jogilag igen!)…
A/16231 Ki védi meg az út szélén hagyott százezreket?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Mindenekelőtt köszönöm a felvetését, mert lehetőséget ad arra, hogy néhány adattal kiegészítsem az ön által felvetett problémát. Először is rögzítsük vagy szögezzük le, hogy sem a Fidesz…
A/16231 Ki védi meg az út szélén hagyott százezreket?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Képviselő úr, nem az óriásplakátoktól félünk, hanem attól félünk, hogy önök egy milliárdos oligarcha zsebébe kerülve esetleg olyan döntéseket hoznak, amelyek rosszak az ország számára. Úgyhogy szeretném afelől megnyugtatni, hogy a devizahitelesek megmentése ér…
A/16232 Az adófizetőknek kell kifizetniük a Fidesz miatt kapott büntetést azért, hogy Andy Vajna arannyal etethesse a barátnőjét.
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én javasolnám önnek, hogy ne csak a jobbikos Indexből tájékozódjon, mert akkor valóban lyukra fut, mint ahogy ez most is történt ebben az ügyben, ugyanis tegnap az Európai Unió Bírósága egy konkrét ügybe…
A/16232 Az adófizetőknek kell kifizetniük a Fidesz miatt kapott büntetést azért, hogy Andy Vajna arannyal etethesse a barátnőjét.
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Alapvetően a hatályos jogszabályok és törvények betartását támogatom, és nagyon sajnálom, hogy önnel valószínűleg megírattattak egy ilyen kérdést, és ezt el kellett itt mondania. Most már ön is érzi, hogy belekerült egy csapdahelyzetbe,…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Urak! Hölgyeim és Uraim! A 2018. évi költségvetés a munkából élők költségvetése, amely minden magyar ember számára megteremti annak a lehetőségét, hogy ismét tehessen egy lépést előre…
T/13159 Egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan törvényjavaslat benyújtására kerül ma sor, amely, azt gondolom, hogy az elmúlt évek eredményeire épít és a következő évek lehetőségeivel számol. Az elmúlt évek…
A/12807 Hogy is volt ez?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Először is javasolnám önnek, hogy a házszabályt feltétlenül tanulmányozza, mert nem egészen világos, hogy most kihez milyen kérdést kíván feltenni, tehát a házszabály erről világosan rendelkezi…
A/12807 Hogy is volt ez?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A magánnyugdíjpénztári rendszerből visszaérkező pénz kezelése és vagyon felhasználása törvényileg szabályozott volt. Először is szeretném tehát visszautasítani azt a burkolt állítását, hogy itt bármiféle szabál…
A/12749 Meddig tart az agónia az út szélén?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A bőség zavarával küszködök a kérdései nyomán, hiszen annyiféle dolgot hozott itt fel, amire két perc alatt itt nyilván lehetetlen válaszolni, de azért engedjen meg néhány megjegyzést…
A/12749 Meddig tart az agónia az út szélén?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm, képviselő úr, a viszonválaszát. Én azért javasolnám önnek, hogy tanulmányozza a hatalmi ágak megosztásáról szóló különböző dokumentumokat, mert ön most egy parlamenti bizottsági döntést kér számon a kormánytól. Képviselő úr, nem szereptévesztésben va…
A/12239 Ki számoltatja el az MNB-t és elnökét?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Mindenekelőtt köszönöm a kérdését, hogy ki számoltatja el az MNB-t és az elnökét. A bevezető megjegyzésére azért hadd térjek ki! Emlékeztetném önt arra, hogy 2014 novemberében, amikor a kormány…
A/12239 Ki számoltatja el az MNB-t és elnökét?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én inkább azt érzékelem, hogy önnek az fáj, hogy ezt a témát elvettük az ön portfóliójából. A devizahitelesek kérdését megoldottuk az elmúlt években, ezt ne felejtse el. Igazából azzal van problémája, ho…
A/12244 Egyetért-e a kormány Parragh László iparkamarai elnökkel, hogy "Magyarországon ma nincs felnőttképzés, itt gyakorlatilag csak pénzmosásról van szó nálunk ezen címszó alatt"?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Így lesz a bolhából elefánt. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a közgazdász-vándorgyűlésen Kecskeméten beszélt erről a kérdésről i…
A/12244 Egyetért-e a kormány Parragh László iparkamarai elnökkel, hogy "Magyarországon ma nincs felnőttképzés, itt gyakorlatilag csak pénzmosásról van szó nálunk ezen címszó alatt"?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm, elnök úr, a szót. Képviselő úr szerintem nagyjából azt erősítette meg, amit én is gondolok erről a helyzetről. Nyilván, ahol nem elegendő a jog eszköze, ott hozzá kell nyúlni a szabályozórendszerhez és további, erőteljesebb szigorítást kell végrehajt…