2 202 felszólalás
A/527 A napokban világra került, elkeserítő demográfiai adatok fényében a kormányzat rendelkezik-e javulást előrevetítő cselekvési tervvel a népesedést illetően?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm képviselőtársamnak, hogy ezt az expozét, amivel lényegében egyetértek, megosztotta velünk. Remélem, hogy a választ is megosztja velünk a következő egy perc során, hiszen itt ennek elemei sem merültek fel. Mi van a vállalt gyermekek után adott nyugdíj…
J/425 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2009. H/532 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2009. éves jelentésének elfogadásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ígérem, hogy nem fogok élni a teljes időkerettel, sőt azt is ígérhetem, hogy csak olyan témakörökről fogok beszélni az eddigiekkel ellentétben, amelyek valóban a PSZÁF-ra tartoznak, tehát nem kívánom önöket az oktatá…
K/350 Hogyan védi meg a kormányzat a polgárokat a bankadó rájuk történő áthárításáról?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik üdvözli, hogy a kormányzat a jövőben nagyobb költségvetési hozzájárulást követel a bankoktól, ezáltal nagyon örülünk, hogy a Jobbik egy újabb programpontja kezd megvalósulni, még ha csak részeiben is. Egy, a…
T/318 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Természetes módon a Jobbik frakciója is úgy gondolja, hogy a nemzetiségek ugyanolyan integratív részei a magyar társadalomnak, mint a többségi társadalom. Ugyanakkor adja magát a kérdés, önök végiggondolták-e azt, hogy a po…
A/191 Mikor kívánják korlátozni a volt kommunista funkcionáriusok közéletben való aktív szerepvállalását?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. A jobbik felvetésének alapja, hogy több környező ország mellett most már Románia is túl van azon a jogszabályi változáson, amely alapján a volt kommunista rendszer kiszolgálóit, funkcionáriusait, haszonélvezőit szó szerint és egyenesen kitiltja a közéletbő…
A/191 Mikor kívánják korlátozni a volt kommunista funkcionáriusok közéletben való aktív szerepvállalását?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elkent válasz minősített esetével találkozhattunk jelen esetben. 1989-re visszatérve, én akkor 10 éves voltam, teljes joggal kérem önökön számon azt, hogy miért nem tettek semmit ez ügyben. Ha a funkcionáriusokról…
A/120 Mikor várható a hazánkban található multinacionális intézmények kedvezményeinek felülvizsgálata, az aránytalanságok megszűntetése?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönettel elfogadom.
A/120 Mikor várható a hazánkban található multinacionális intézmények kedvezményeinek felülvizsgálata, az aránytalanságok megszűntetése?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ígéretként elfogadjuk természetesen a választ, abban a bizodalomban, hogy ez nem pusztába kiáltott szó lesz, és felhívnánk a figyelmet arra, hogy azonnal, a költségvetés és az államkassza helyzetétől függetlenül nagyon sok olyan lépést meg…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! E vita zárásaként, a kormányprogram lírai sorait olvasva az az érzésem támadt, hogy parittyával megyünk tankok ellen a csatatérre. Azért mondom ezt, mert nagyon szép, és általam is támogatható célokat láttam és olvastam, na…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Bár igen durva, szélsőségesen liberális gondolatörvénybe kerültem, ígérem, hogy megpróbálok a tárgynál maradni, és megpróbálok az előterjesztésről röviden, tömören értekezni, a Jobbik szellemisége szerint, kiemelvén azt, ho…
T/38 A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon köszönöm a szót. Van annak valami diszkrét bája, amikor e falak között az MSZP képviselői orwelli világrendről és cenzúráról harsognak. Egészen elképedve állok itt ebben a teremben, bár ilyen késői órán is. Beszéljünk arról, hogy egy…
P/16 A Nemzeti Együttműködésről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedtessék meg, hogy azok közé tartozzam, akik nem köszönik meg az elmúlt nyolc évet, amellett, hogy elhisszük, hogy a Rózsadombról a magyar ugar egy kicsit más jellegű, mint egy borsodi faluból vagy a magyar vidékről. Ennek szellemében en…