220 felszólalás
T/13629 A rezsicsökkentéssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Reggel hallgattam Fónagy János államtitkár urat a Kossuth rádióban, ahol is azt mondta, hogy a rezsicsökkentés eredményeképpen eddig a lakosság 240 milliárd forintot takarított meg. Bólogat, tehát így hangzott el. Köszönik, köszönjük,…
H/13253 Egyes házszabályi rendelkezésekről T/13254 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Röviden, két percben, és nem csak azért, hogy eggyel nőjön a felszólalásaim száma, két dologról szeretnék szót ejteni: az időkeretes felosztásról és a zárszóról. Az elmúlt ciklusban többször szóvá tettem vagy többen szóvá tettük, hogy logikátlan az, hogy kép…
T/13291 A szerencsejáték szervezésről szóló 1991. évi XXXIV. törvény és a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Ott folytatnám, ahol az ellenzéki képviselőtársaim abbahagyták (Nagy zaj. - Az elnök csenget.); megjegyezve azt, hogy bár Pősze Lajos korábban a Szerencsejáték Rt.-nél töltött be magas beosztást, de úgy látszik, elég régen volt ahhoz, hogy el i…
T/13291 A szerencsejáték szervezésről szóló 1991. évi XXXIV. törvény és a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Az imént azt még elfelejtettem mondani Pősze Lajos képviselőtársunk felvetésére, aki azt mondta, hogy a kaszinókba kvázi komolyabb emberek mennek és nem játékszenvedélyben szenvedők, akik a család kasszájából veszik ki a pénzt és játsszák el a családtagok mi…
K/13193 Főhajtásért elzárás?
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Miközben embereket félholtra verő bűnözők hagyhatják el a rendőrséget néhány óra után, egy politikai alapon hozott jogszabály alapján akár le is csukhatnak valakit, ha olyan ruhában van, ami valakiknek nem tetszik. Rázsó Ferenc gárdi…
K/12966 Mit kíván tenni a Külügyminisztérium a Németországban dolgozó magyar hentesek ügyében?
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy gazdasági hetilap 2013. júliusi számából értesülhettünk arról, hogy 400 ezer euró kártérítésre perlik azt a magyar húsipari vállalkozást, amelynek munkavállalói három hónapon át Németország egyik legnagyobb húsipari üzemében dolg…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Hát, jó sokat vártam erre a felszólalásra. Muszáj is, hogy reagáljak egy-két dologra még az eredeti felszólalásom témáját megelőzően. Először is annyiszor elhangzott a háromgyermekes családok támogatása, hogy el kell mondanom, ha valaki nem tudná, a három gy…
T/12491 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Hosszan tartó türelmes várakozás után szót kaptam, szerintem két órája nyomtam gombot, de nem baj. Itt a politikai csatározások közepette egy kis szakmát is szeretnék a vitába hozni. El kell hogy mondjam, hogy eredeti végzettségem bányamérnök, és azon belül…
T/12491 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm. Tényleg csak egy gondolat. Nagyon unszimpatikus megoldás volt önök részéről, amikor aláírásokat gyűjtöttek a rezsicsökkentés mellett. Tehát végighaknizzák most az országot arra a kétmillió-párszázezer aláírását adó emberre hivatkozva (Németh Szilárd István: Fájt?), ak…
T/11885 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Az előterjesztést átfutottam, és találtam néhány olyan bekezdést, amelyre rá kell hogy kérdezzek itt két percen belül. Szeretném megkérdezni, hogy egyáltalán Horvátország menet közbeni EU-csatlakozásával ez az egész előterjesztés így szövegszerűen megfelel-e…
T/11885 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Azért vártam az utolsó pillanatig, mert bíztam benne, hogy államtitkár úr a feltett kérdésünkre válaszol és esetleg megadja a lehetőséget, hogy a válasza után még visszakérdezzünk. Tehát ezért voltam az utolsó pillanatban gombnyomó. Államtitkár úr, itt az al…
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Ilyenkor el kell mondanom ilyen téma kapcsán, hogy Zalából jöttem, abból a megyéből, amelyik különösen érintett a zsebszerződések és egyáltalán a földvircsaft kapcsán. Velem szemben, a túloldalon int Sáringer-Kenyeres Tamás képviselőtársam, ő i…
K/10717 A munkásőrség elszámolt minden fegyverrel, lőszerrel, vagyonnal?
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Munkásőrséget a levert 1956-os forradalom után az MSZMP ideiglenes intézőbizottsága 1957. január 29-i határozatával hozták létre. Ténylegesen párthadseregként működött, közvetlenül az MSZMP-nek alárendelve, mint fegyveres testület.…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról T/11564 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Hozzáteszem, hogy elfogadtuk a napirendi pontokat, de ahhoz kellenek emberek is és szereplők is, akiknek kötelezően itt kellene lenni. Amúgy én a 11563. számú törvényjavaslatnak a távközlési adóról szóló módosításáról szeretnék szólni, ami a 7.…
T/11473 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Ezt a törvényjavaslatot általában, amikor jellemeztük, akkor mindig mondtuk, hogy ez így benyújtva nem megfelelő. A bizottságunk ülésén jeleztem, hogy ezt így nem tudjuk támogatni, de bízva abban, szót fogadva a kormány képviselőinek, sőt kormánypárti képvis…
T/11300 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról H/11301 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Kicsit messzebbről szeretném kezdeni a téma megvilágítását. A választók akaratából én 1998-2002 között már ennek a parlamentnek tagja voltam, és akkor háromhetente ülésezett a parlament, és koalíciós kormányzás volt. Háromhetente volt ülés, mert háromhetente…
T/11205 A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Egy veszélyre szeretném felhívni a figyelmet. Az országban szerintem ezrével vannak olyan, hívjuk háztartásoknak, ahol a csatornahálózat ki van építve, az ott lakók nem kötnek rá a csatornára, de a tízszeres talajterhelési díj fizetése sem bünteti őket, mert…
T/11106 A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Két rövid észrevételt szeretnék az előterjesztéshez tenni. Az egyik. Egy kicsit csodálkozom azon, hogy a bűnözők adatai csak most válnak nyilvános adattá. Szerintem elég sok emberélet látja ennek kárát, hogy ilyen hosszú késedelembe estünk a törvényalkotás s…
T/11106 A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm. Igen rövid leszek, csak hogy egyértelművé tegyem, hogy Mirkóczki Ádám képviselőtársam két felszólalással ezelőtt mit mondott. Ha egy faluban egy veszett kutya megharap valakit, és keresni kezdik a kutyát, segíti a kutya előkerülését vagy megtalálását, ha mondják, hogy…
K/11136 Mi lesz a marcali kórház sorsa?
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Megtörtént a Kaposi Mór Oktató Kórház és a marcali kórház hivatalos összevonása. Az indoklás szerint a marcali kórház önállóan nem képes megfelelni a szakmai kollégiumok által megszabott feltételeknek. A tájékoztatás szerint a lakoss…
T/11109 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kepli Lajos utolsó mondata úgy hangzott, hogy az általános vitára való alkalmasságot támogattuk. Támogattuk, mert így van alkalmunk elmondani, hogy miért is rossz ez az előterjesztés. Én egyszerűen szemfény…
T/10680 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tényleg röviden fogok szólni. A törvényjavaslatról elmondtuk, hogy támogatjuk, és minden ízében átjön a javaslatnak az az üzenete, hogy a lovakat mint lovas nemzet ne zárjuk ki az erdőből sem. Ma délután a bizottsági ülésen az előterjesztő uraknak is jelezte…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Valamifajta bűntudat azért szerintem van a Fideszben, mert múltkor az általános vitát is utolsó napirendi pontnak tették be, a részletes vitát szintén, bízva abban - a részükről bízva -, hogy kevesen követik figyelemmel. Eddig Kemecséről nekem kedves feleség…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm. Ezt az ominózus rádióinterjút élőben hallgattam én is, a miniszterelnök kifejezte gondolatait oly módon, hogy hát elképzelhetetlen, hogy akik 40 éven keresztül trafikból éltek, most ne folytathassák a tevékenységüket. És valóban, nagy kérdőjel maradt utána, hogy azoko…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet nem észrevenni, hogy a kormánypárt a számára kellemesnek tűnő előterjesztéseket mindig hétfőn főműsoridőben, tévéközvetítés alatt terjeszti elő és tárgyalja, a számára is kellemetlen - mert ne tagadjuk, hogy biztos, hogy…
K/10871 Szemétszállítási díj csökkentése bűvész trükkel?
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető tájékoztatása szerint július 1-jétől 10 százalékkal csökken a szemétszállítás díja. Álláspontja szerint csak az jelent megfizethető mértékű rezsit, amit az emberek ki is tudnak fizetni, közben azonban…
T/10571 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Ilyenkor valami javaslattal kell előállni, kérem elnök urat, hogy intézkedjen a jegyzőkönyv felé, hogy pontosítsuk: a sport- és turizmusbizottság két jobbikos tagja tartózkodott a szavazásnál, és nem támogatta. (Révész Máriusz: Én is ezt mondtam.) Támogatta,…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr a lehetőséget. Tisztelt Képviselőtársaim! Én ebben az ülésteremben valamikor - a jegyzőkönyv bizonyítja - Babák képviselőtársamat már energiavámpírnak tituláltam, és ezt a véleményemet a mai napig fenntartom. Tehát amit most művelt: egységnyi idő alatt ennyi…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Ahol Pál Béla képviselőtársam abbahagyta, ott folytatnám. Sajnos én is hiányoltam az előterjesztésből a nagyon nagy létszámban horgászó és nagyon sokan csónakból horgászó Balaton-parti lakosok problémájának a megoldását, miszerint most már telj…
K/10120 Mi történt a Malév csődje óta, avagy elszállt-e a remény egy nemzeti légitársaság beindítására?
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Február 3-án múlt egy éve annak, hogy a Malév 66 év működés után leállította járatait. A hírre sokan már fel sem kapták a fejüket, várható volt a csőd bejelentése. A parlamenti vizsgálóbizottság jelentésétől függetlenül vannak olyan…