Mint arról lapunk is beszámolt: hirtelen, azonnali hatállyal lemondott az energetikai államtitkári posztról Tótth András. Erre épp akkor került sor, amikor a közlekedési minisztériumi államtitkár társa, Tárkányi Zsolt nyilvánosan számon kérte őt, miért vesz részt egy akkumulátoripari konferencián Debrecenben. A két fejlemény között azonban nem feltétlenül van közvetlen összefüggés, Tótth András régebbi konfliktusok nyomán is dönthetett a távozás mellett.

A szakember hirtelen távozására eddig nem reagált az illetékes Gazdasági és Energetikai Minisztérium, ahogy a sok mindent azonnal kommentáló Magyar Péter miniszterelnök sem.

Viták kormányon és minisztériumon belül is

A HVG és a Magyar Nemzet értesülésekre hivatkozva írt arról, hogy

a háttérben régóta fokozódott a feszültség a kormányon, illetve a minisztériumon belül.

A HVG cikkében az olvasható: Tótth András volt a GEM-ben a legmagasabb szintű szakpolitikai vezető, akit a szakmai előélete mellett a makacssága és keménysége miatt választott maga mellé a minisztere. Tótth András feladata volt kezelni az energetikai szakpolitikát, és azt is, hogy az előző rendszerből örökölt döntések alapján működő szektort „menet közben, folyamatos üzemeltetés mellett” kezdje el más irányba fordítani.

A lap emlékeztet: Tótth Andrást az MVM Csoport haladási irányát meghatározó Igazgatóságának élére is kinevezték, és az állami cég tulajdonosi jogokat gyakorló kormányzati tisztviselője is lett. 

A minisztérium magyarázata szerint Tótth a tulajdonosi jogokat véletlenül, figyelmetlenségből kapta meg,

és e minőségében döntést nem hozott vagy ellenjegyzett. 

A HVG szerint a három pozíció egy kézbe kerülésével korábban nem létező hatalomkoncentráció és nyomatékérvényesítési lehetőség teremtődött meg az MVM-ben.

A lap úgy tudja, hogy

a kialakuló konfliktusban Kapitány István miniszter maga akart lemondani, de végül az államtitkár távozott.

A Magyar Nemzet is cikket közölt a GEM-en és a kormányzaton belüli konfliktusokról. Deák Dánielre hivatkozva arról írtak, hogy Magyar Péter és Kapitány István között már a kihelyezett kormányülésen komoly vita alakult ki. 

Ennek oka, hogy

Kapitány sérelmezi, hogy nem ő vezeti a Gazdasági és Költségvetési Kabinetet

(hanem Kármán András pénzügyminiszter); továbbá nézeteltérések vannak az akkumulátoripar megítélésében, valamint az adóemelések és a rezsicsökkentés jövője körül is.

Deák szerint Tótth András távozása és Tárkányi Zsolt nyilvános bírálata alátámaszthatja korábbi értesüléseit.

Kapitány: Nem mondtam le!

A lapértesülések nyomán megszólalt Kapitány István, posztot közölve a témában:

„Nem mondtam le, és nem is fogok! Hiába terjeszti ezt a cáfolat ellenére is egy szebb napokat látott lap. Szolgálni jöttem, a magyar emberekért és egy erősebb gazdaságért dolgozom. Egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről.”

 

Nyitókép: Kapitány Fb