RÁPLI RÓBERT (TISZA): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a szakképzésről szóló törvény módosítását tárgyaljuk, akkor nem csak egy technikai jellegű javaslat fekszik előttünk, ezért engedjék meg, hogy mint egykori szakgimnázium-igazgató és pedagógus ne csupán a paragrafusok, hanem a magyar oktatás egészének valósága felől közelítsem meg a kérdést.
A korábbi kormányok a szakképzési centrumok létrehozásával egy meglehetősen bürokratikus rendszert építettek fel, amelyben a szakmai szempontokat gyakran gúzsba kötötte a politika és a központosítás, ahogy sok más szektorban is. Ennek a centralizált rendszernek voltak szimbólumai a kancellárok is.
A kettős vezetés intézménye nem szolgálta a hatékonyságot, ellenben az illetékességi jogok keveredése helyenként belső konfliktusokhoz, egymásra mutogatáshoz vezetett. A kancellárok kinevezésénél elsődleges volt a politikai lojalitás, állítják kezdettől fogva a rendszer kritikusai, például az érdekvédők, akik sok szakmabelivel egyetemben úgy vélik, hogy a kancellárok elsődleges feladata az volt, hogy a nagypolitika ellenőrzése alatt tartsák a centrumokat.
Meggyőződésem, hogy az iskolákat nem pártirodákból kell irányítani, nem ez szolgálja a szakképzés érdekét sem. Ezzel a törvényjavaslattal egy átláthatóbb, felelősebb vezetési modellt hozunk létre. Megszüntetjük a kancellári rendszert, és ezzel párhuzamosan visszaállítjuk az oktatói testületek véleményezési jogkörét is, mert a TISZA oktatáspolitikájának általános szándéka ez minden területen. Ellentétben az előző kormányzattal, mi bízunk az intézményvezetőkben, a helyi pedagógusokban és szakoktatókban, akiknél jobban senki sem ismerheti az adott középiskolát és a helyben felmerülő igényeket.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzés rendszere persze nem csak fekete és fehér; voltak előremutató lépések is, ilyen a 2012 után lépcsőzetesen bevezetett duális képzés és az ösztöndíjrendszer. Saját választókerületemben, Szombathelyen kezdetektől fogva jól működik a duális oktatás, olyannyira, hogy az ELTE Savaria Egyetemi Központjába, vagyis a helyi felsőoktatásba is sikeresen integrálták ezt a gépészmérnök, a gazdálkodás és menedzsment, valamint a turizmus-vendéglátás alapszakokon. Mi azt ígértük, hogy ami jó, azt megtartjuk, ha kell, persze továbbfejlesztjük.
Ugyanakkor az előző oktatáspolitika mély sebeket is ejtett a rendszeren. Tetten érhető volt, hogy a szakképzést az ipari összeszerelő üzemek előszobájának tekintették. Központosítottak ott is, ahol a helyi közösségek, az iskolák vezetői sokkal jobban tudták, hogy mire van szükség. Elvették az intézmények szakmai autonómiáját, és ami a legfájóbb, módszeresen leépítették a pedagóguspálya megbecsülését.
A szakképzésben tanuló fiatalokat gyakran egy olyan merev rendszerbe kényszerítették, amely nem a jövő, hanem a múlt kihívásaira készítette fel őket. Mi ezen változtatunk. Ez a jogszabály-módosítás is abba az irányba mutat, hogy életszerűbbé, a mindennapi gyakorlathoz jobban illeszkedővé tegyük a képzési rendszert.
Fontos az is, hogy ha valódi minőséget akarunk, érdemes a legjobbaktól is tanulni. Nézzük meg például a finn szakképzési modellt! Finnországban a szakképzés nem egy B-terv a gyengébben teljesítőknek, hanem egyenrangú, vonzó életpálya a gimnáziumokkal szemben is. A diákok személyes tanulási terv alapján haladnak egy rendkívül rugalmas és gyakorlatorientált képzésben. Ez a rendszer bízik az oktatókban, és rugalmasan alkalmazkodik a diákok egyéni képességeihez és a területi igényekhez. Nekünk is ezt az utat kell járnunk. Nem a bürokráciát kell erősíteni, hanem versenyképes szervezeteket kell működtetnünk a szakképzésben is.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvénymódosítási javaslat a kancellária megszüntetésével és az oktatói karok egyes jogainak visszaadásával egy fontos lépés afelé, hogy a hazai szakképzés rendszere hatékonyabb és rugalmasabb legyen; és egy fontos lépés afelé is, hogy a hazai szakképzés könnyebben és gyorsabban tudjon alkalmazkodni a kor kihívásaihoz.
Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot. Kérem önöket és egyúttal minden oktatásban jártas és tevékeny szakembert, hogy dolgozzunk végre közösen egy tudásalapú társadalomért. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés