1 147 felszólalás
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Burány Képviselőtársam! Kérem, ön nem volt ott a bizottsági ülésen, én tudom, mi hangzott el, és nem hiszem, hogy közhiteles az a prezentáció, amit Veres képviselő úr mondott, hisz többen voltunk azon a bizottsági ülésen, és én azt is mondtam, hogy…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szólás lehetőségét, elnök úr. Ott szeretném folytatni, ahol Szólláth képviselőtársam abbahagyta. Óriási különbség egy kormány politikáját vagy gazdaságpolitikáját segíteni. Lehet, hogy meglepődéssel fogok szolgálni, de a jelenleg hatályos törvényben is benne van az,…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bocsásson meg, hogy szólok, de egy kérdésben szeretnék véleményt nyilvánítani. Őszintén meghatott dr. Józsa képviselőtársam aggodalma és féltése, ténylegesen meghatott, mert úgy gondolom, fontos dolgokat mondott, de ugy…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Nem tudtam befejezni két percben a gondolataimat, még be szeretném fejezni. Szóval, ez a Ház a nemzeti szuverenitás és függetlenség megtestesítője. És tudják, mi a gond? Az a baj, hogy Európában nem szokták meg, hogy van magyar érdek, és a magyar érdekért a magya…
T/5161 A nemzeti vagyonról
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon tárgyalta meg a számvevőszéki bizottság a T/5161. számú törvényjavaslatot. (Dr. Józsa István: Miért nem a múlt héten? - Közbeszólások az MSZP pad…
T/5161 A nemzeti vagyonról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Pár dologban szeretnék megjegyzést, helyesebben véleményt mondani a beterjesztett törvényjavaslatról. Mélyen tisztelt hölgyek, urak, aki azzal a szándékkal lát hozzá, bár a szándéknak annak kell lennie, hogy tökéletes…
T/5206 A víziközmű-szolgáltatásról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megszólíttattam Varga miniszter úr részéről. (Varga Zoltán: Visszavonom.) Nem kell, mert most már el fogom úgyis mondani, ugyanis fontos dolgot szeretnék mondani. Régen várt jogszabályról és törvényr…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérem, bocsássák meg, nem szakmai lesz a hozzászólásom, mert nem szakterületem a jelenleg vitában lévő törvényjavaslat, és hozzá sem kívánok szólni, pusztán csak azt kívántam elmondani vagy szólni, és nem kurjongatni, hogy kedves volt mi…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! El kell mondanom önöknek a vélekedésemet, mert mi, Békés megyei képviselők nagy gondban vagyunk. Először is azzal kezdem, hogy a 2012. évi költségvetés tervezése kapcsán nagyon sok megfontolandó és hasznos java…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm Veres János miniszter úr aggódását, de megvallom őszintén, ez, hogy sok keserv vár ránk, tisztelt miniszter úr, képviselő úr - ön hiteltelen, tudja? Én nem veszem komolyan az ön aggódását. Önnek volt 8 éve, plusz 4 éve.…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Z. Kárpát Dániel tisztességes szándékát megértem, sőt mi több, tolerálom is, hogy tárgyaljuk újra az államadósságot, csak ez nemzetgazdasági kockázattal jár, tisztelt képviselőtársam. Nem csak azon túl, hogy nincs kivel, és az állampapírok le…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az imént előttem szóló képviselőtársamnak: igen, ebben az országban 10 millió állampolgár és természetesen az is, aki a parlamentben ült az elmúlt 20 év alatt, 21 év alatt, felelős azokért az állapotokért, mert eltűrte. Az ön édesapja is, az…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Mosolyognivaló LMP-s képviselőtársam megnyilvánulása, mármint az, hogy az SZDSZ politikáját képviselnénk - ez vicc. Arról van szó, hogy valakit nem büntetünk azért, mert többet keres. És az, hogy mindenki egyformán adót fizet, mégpedig 16 százalékot,…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! 9-es, Gyurcsány Ferenc indítványa. Én nem vihart szeretnék vetni, mert ebben az országban pont elég vihar volt, még ha nem is annak minősítették, amiben tönkrement az egész ország. Ezt tették úgy, hogy trükkök ezreivel és hazugságokkal félrevezették,…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Állami köznevelés. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az önkormányzatiság egy fantasztikus eredménye volt a rendszerváltásnak, talán nem is tudok sikeresebb dolgot mondani. Viszont egyet azért be kell…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szólás lehetőségét, elnök úr. Szilágyi képviselőtársam, nem tudom, hogy ön hogy minősíti és miért nincs szakmai érve. Én szeretnék polgármesterként hozzászólni. Nem értem, amit mond, ugyanis a következőről van szó. Ön most megvádol minket, hogy nincs felelősségünk a…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Egy percben szeretnék csak arra reagálni még, amit Szilágyi képviselőtársam mondott, önként vállalt feladat a településemen, többek közt, amelyet nem oldott meg az állam. A szakképzést nagyon fontosnak tartotta a város és a város lakossága, a képviselő-testület döntött így, ha…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Lamperth miniszter asszony - aki egyedül ül a parlamentben a szocialisták képviseletében - emlegeti, hogy a múltról nem kellene beszélni, pedig úgy gondolom, hogy alkalmasint ön tér vissza - nagyon helyesen -, és van dis…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Lamperth Mónika Miniszter Asszony! Drága miniszter asszony, azért hosszú idő eltelt azóta, mióta ilyen kijelentéseket hallott, többek közt az is, hogy új választójogi törvény van. Igaz, hogy önök ezt nem akarják, mert önök megtagadták…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Elnök Úr! Megdöbbenéssel hallottam Göndör képviselőtársam mondandóit. Hát ők az ördöggel is összeálltak annak idején, és összeállnak mindig. A hatalom a fontos számukra. És akkor ilyeneket vág hozzánk! (Közbeszólások, köztük Novák Előd: Az az SZDSZ volt.) Mélyen tisztelt Hölgy…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Bocsásson meg elnök úr, de Lamperth Mónika képviselő asszony, miniszter asszony szavaira reagálni kell. Én úgy vetem föl ezt a kérdést, tisztelt képviselő asszony, hogy nem az arányosság a fontos ebben a kérdésben, hanem hogy mi az ország érdeke. Persze tudom, hogy ezt a kérdé…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Mélyen tisztelt hölgyek, urak, az arányos választójog fetisizálása azért hangozhat el itt - és én meg is értem -, mert a gyengeség jele, az önbizalom hiánya. Úgy látszik, a bűnök nagyon mozognak most már a lelkiismeretük…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Elnök úr, bocsásson meg, de megszólíttattam, Bana Tibor képviselőtársam kapcsán. Úgy gondolom, Salamon képviselőtársammal nem fognak tudni összeugrasztani, és kérem, ne próbálkozzanak ezzel, mert ön nem figyelt valamire. Többek közt arra nem figyelt, hogy az arányos választásn…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Előre is bocsánatot kérek, de meg lettem szólítva, ezért kénytelen vagyok reagálni, ha nem veszik rossz néven. Bana képviselőtársam, ugye, nem haragszik, ha önnek nem tetsző véleményem van? Mert, ugye, ezt el kell fogadnia, és az ön tanácsait is akkor fogado…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm az intenciót, elnök úr, igyekszem betartani, csak szeretném azt a kérésemet előadni - amit Budai Gyula is megtett előttem -, hogy jobbikos képviselőtársaim tisztázzák, hogy tetszik az irány, akarják vagy sem, de ha közben pofoznak egy beterjesztett törvényjavaslat mia…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): 5005. számú törvényjavaslat 1-4. cikk; tettek, szavak. Hölgyeim és Uraim! Van, akinek vannak tettei, van, akinek vannak szavai, s jó, ha tettek és szavak együtt járnak, egymással. Vannak, akik semmit sem tettek életükben, csak beszélnek. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Szav…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Dr. Józsa István: Csak Esztergomért!) Tisztelt Képviselőtársaim! Én Békés megyei képviselőként nagyon furán érzem magam, amikor Esztergom város ügyében kellene állást foglalni, mert továbbra is tartom azt a véleményt, és teljesen törvén…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az az igazság, hogy nagyon nehéz hallgatni a mai vitát, ugyanis annyi hazugság hangzik el ismételten, hogy az ember kénytelen szólni. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az imént szocialista képviselőtársaim…
T/4919 A szakképzésről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos törvényjavaslat van a tisztelt Ház előtt. El szeretném mondani azt, hogy kicsit meglepett Gúr képviselőtársam által a hatvanas évek emlegetése (Gúr Nándor: Ékes képviselőtársa mondta, nem én. - Ő…
T/4919 A szakképzésről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Békés megyei képviselőként, miután egy dolgos, szorgalmas megye, nagyon fontosnak tartom azt, hogy jól menjen majd a jövő generáció szakembereinek képzése. Ez gördülékeny legyen, vonzó legyen, ösztönző legyen,…