85 felszólalás
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a törvényjavaslatról tennék néhány megjegyzést, és az álláspontunkat kifejteném, figyelembe ajánlanám a következő általános és átgondolásra érdemes véleményünket. A törvényjavaslat a preambulum szerint ke…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem vagyok közgazdász, csak elgondolkodtam ezen a dolgon. Ha a nagyfogyasztóknál meg kellett emelni 43 százalékkal a gáz árát ahhoz, hogy valóságos árat fizessenek, a magánfogyasztóknál már nem, ez azt jelenti, hogy ennyive…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor a területfejlesztési bizottságban tárgyaltuk a költségvetést, rákérdeztem arra, hogy mennyire megalapozottak ezek a számok, akkor az Állami Számvevőszék jelen lévő képviselője szó szerint a következőt mondta: "Annyiban bizonytalan,…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha jól értettem, Hadházy képviselő úr azt mondta, nincs igazam, amikor azt mondtam, hogy a területfejlesztésre fordítható összegek arányosan csökkentek. Elismerem a tévedésem, aránytalanul csökkentek. Azt még szeretném hozzátenni, ha a 2000. évi bázissz…
I/2840 Az igéret szép szó!
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Úgy látszik, egymás után jönnek a vizes témák. A 83. ülésnapon az ön elődjéhez, Katona úrhoz mondtam el az interpellációt, aminek a szövegéből idézek, ha a kisgazdák hagyják. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaszen…
I/2840 Az igéret szép szó!
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Szavai megnyugtatónak hathatnának; egyetlen icipici gond van az egészben. Nincs itt a környezetvédelmi tárca egyetlen képviselője sem, de már megszokhattuk, hogy az utóbbi időben nincsenek itt. Önök hiába tervezik be a pénzt, önök…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BAJOR TIBOR, a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A területfejlesztési bizottságban a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitája során megfogalm…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! El kell ismerni, hogy a Fidesz-kisgazda-kormány az autópálya-építés kapcsán nem követett el hibákat, ugyanis nem épített semmit. Tehát ő ebből a szempontból támadhatatlan. A másik, amit hozzátennék: itt elhangzott az előbb a vitában, hogy…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth Béla úr kezdte az erdélyi körhálózattal és azzal, hogyan kapcsolódik a magyar közúti fejlesztésekhez. Szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy a magyarországi közúti, vízi és vasúti hálózat kialakulása az Osztrák-Magyar Monarchia idejére tehető,…
I/2343 Miniszter Úr! Kérem tájékoztasson minket!
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az 1999. évi LXXIV. törvény - a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről - 5. §-a rendelkezik a kormány feladatairól a következőké…
I/2343 Miniszter Úr! Kérem tájékoztasson minket!
BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Valószínűleg elfelejtették a törvény életbe lépésének időpontját figyelemmel kísérni, hiszen a törvény úgy szól, hogy ennek a bizonyos miniszteri rendeletnek 2000. január 1-jével életbe kellett volna lépni. Amit ön szóba hozott, a ciánszennyezést és a töb…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Féltem tőle, hogy a kétpercesek eltartanak hajnalig. Először is két megjegyzésem lenne. Az egyik. Ma nem felháborodtam, hanem meglepődtem a MIÉP képviselőjének nyilatkozatán. Ha valaki emlékszik rá, ő azt mondta, hogy itt, a Kárpát-medencében virágzó ga…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden válaszolok: a világon semmiféle ellentmondást nem látok abban, amit elmondtam. Január 30-án katasztrófa történt, és azt mondtam, február közepéig merült fel az, hogy ezt katasztrófa sújtotta területté kellene nyilvánítani. Felolvastam a m…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg nem azonos bizottsági üléseken voltunk, mert Gönczy János kormánybiztos úr a területfejlesztési bizottság ülésén bejelentette, hogy azért nem tudtak egzakt eredményeket szolgáltatni a nehézfémszennyezésről, ami nem a Szamos…
I/1904 Mit várhatnak a vasutasok a Kormánytól és mit várhatnak az utasok a vasúttól?
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ha egy idegen hazánkba érkezik, azt vagy vasúton, közúton vagy repülőn vagy - sajnos egyre kevesebb alkalommal - hajón teszi. Így sokszor még az ország határa előtt kialakul egy képe hazánkról. Például, ha Grazb…
I/1904 Mit várhatnak a vasutasok a Kormánytól és mit várhatnak az utasok a vasúttól?
BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! A válaszának nagy részét el tudnám fogadni, és örömmel is fogadom, hogy ezek elhangzottak, hiszen ha jól értettem, akkor itt elhangzott, hogy a jelenlegi kormányzat nem tervezi a mellékvonalak megszüntetését, tehát ezt nyugodtan mondhatjuk otthon a választó…
I/1651 Tervezik-e a polgárok biztonságát?
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A téma, amit interpellálók, nem új keletű, és elég régóta húzódik a Ház falai között. Az 1999. LXXIV. törvény általános és részletes vitája során többször elhangzott, hogy a katasztrófavédelem költségeit nem lehet ugyan elő…
I/1651 Tervezik-e a polgárok biztonságát?
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Számomra meglepetést okozott, eddig úgy tudtam, hogy a költségvetést a Pénzügyminisztérium terjeszti a parlament elé és nem a Belügyminisztérium, én ezért intéztem az interpellációt önökhöz. Én a vízről beszéltem, az államtitkár…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
BAJOR TIBOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Itt az előbb elhangzott, és ma már nem először hangzott el, hogy a Szocialista Párt az elmúlt időszakban kétharmados többségben sem tudta a konszenzust kialakítani, létrehozni. Szeretném felhívni a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy…
Napirend utáni felszólalások
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor belvízről beszélünk, rendszeresen a KHVM illetékesei ülnek itt, ugyanakkor tudni kell azt, hogy az önkormányzatok területe táblától tábláig a Belügyminisztériumhoz tartozik, a táblától a gyűjtőcsatornáig pedig az FVM-hez tartozik, d…
A/1863 Hol tart az 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásának előkészítése?
BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A múltkori parlamenti ülésen is jeleztem már, hogy ez a téma a kormány egészére ruház feladatokat, úgyhogy én szeretném megvárni a miniszterelnök urat. Köszönöm szépen.
A/1863 Hol tart az 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásának előkészítése?
BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miután az 1999. évi LXXIV. törvény a kormányzat egészére határoz meg feladatokat, én megvárnám a miniszterelnök urat. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Az 1970-es szabolcsi nagy árvíz óta katasztrófákkal és katasztrófaveszélyekkel ennyire sűrűn megtűzdelt év még nem volt. A bajban kiderült: hiányzik a jól felszerelt, központilag irányítható védekező csapat, hiányzik a költségek biztos, azonnali fedezete é…
I/1536 Hogyan támogatja a kormány a vállalkozói övezetet?
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Amikor a korábbi kormány 1995-ben kísérleti jelleggel létrehozta a záhonyi vállalkozói övezetet, előírta, hogy a Pénzügyminisztérium dolgozza ki az adókedvezményeket. A gyakorlat mára azt bizonyítja, hogy az a…
I/1536 Hogyan támogatja a kormány a vállalkozói övezetet?
BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt Házelnök Asszony! Az államtitkár úr válaszát nem tudom elfogadni, a magyarázat nagyon egyszerű. Amikor ezek a vállalatok a működésüket megkezdték, a társasági adótörvényben, a vállalkozói övezetre vonatkozó kedvezményekben a szolgáltatás is szerepelt, tehát az nem indok,…
I/1070 Fogy a tulajdon
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A Tiszával kapcsolatban nem először fordulok már a miniszter úrhoz. 1999. március 4-én írásbeli kérdést intéztem önhöz "Fogy az ország" címmel. A kérdésben szó szerint a következő szerepelt: "A Szabolcs-Szatmár-Bereg meg…
I/1070 Fogy a tulajdon
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Miniszter Úr! Örülök annak, hogy ön is megerősítette, hogy Magyarországon az elmúlt években a kárpótlási eljárás több kívánnivalót hagy maga után, és eléggé felelőtlenül oldották meg ebben az országban. (Moraj az MDF soraiban.) A másik: szeretném egy kicsit kijav…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, alelnök asszony. Két megjegyzésem lenne az előbb elhangzottakhoz. Akinek volt olyan szerencséje, hogy a betiltás előtt még sikerült szereznie a Kisgazdapárt programjából, és el is olvasta azt, az tudja, hogy szerepel benne a parlament előtti vita és a parl…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt rész-Országgyűlés! 1994 óta vagyok a területfejlesztési bizottság tagja, és nagyon jól emlékszem, '96-ban az akkor még ellenzékben lévő Balsay képviselő úrral a területfejlesztési bizottságban mennyit küzdöttünk végig ennek a területfejles…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Néhány megjegyzést szeretnék tenni a kelet-magyarországi régió működésével kapcsolatban. A kelet-magyarországi régió, élve a jelenleg még érvényben lévő törvény adta lehetőségekkel, önkéntes alapon hat megyét fogott össze, az ország legszegényebb m…