379 felszólalás
T/242 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Röviden szeretnék szólni a módosító javaslataink támogatásáért. Előzetesen azért azt el kell mondanom, hogy önmagában az nem kis dolog, hogy egy két szakaszból álló törvényjavaslathoz legalább három módosító j…
T/242 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Most nem tartanám fel hosszú időre a tisztelt Házat, nemcsak a miniszter úr idejét kímélendő, hanem azért sem, mert a rendes felszólalásban…
T/242 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én teljesen igazat adok Podolák képviselő úrnak; egy törvényjavaslat súlyát sohasem a hossza adja meg, hanem annak a tartalma. Éppen ezért furcsa, hogy egy két szakaszból és maximum három különböző gondolatból álló törvényjavaslatban legaláb…
T/242 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Ahogy ígértem, folytatnám még a törvénnyel kapcsolatos véleményemet, de előtte, hogyha megengedik, néhány dologra szeretnék reagálni is, ami elhangzott. Szerintem ne felejtsük el, hogy az egész gázárügy egyébkén…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azért kellett szót kérnem, mert úgy érzem, hogy ez a törvényjavaslat, pontosabban az ebben foglaltak olyan súlyosan érintik az embereket, hogy legalább annyit megérdemelnének most, hogy őszintén beszéljenek a kormánypárti képviselők.…
I/18880 Fantasztikusan sikeresek vagyunk - avagy egy újabb, az adófizetők pénzéből finanszírozott kormányzati hirdetési kampány!
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Decembert írunk, közeledik az év vége. Ilyenkor az emberek általában számvetést készítenek arról, miről is szólt az elmúlt év. De most nemcsak 2005 vége közeledik, hanem a második MSZP-SZDSZ-…
I/18880 Fantasztikusan sikeresek vagyunk - avagy egy újabb, az adófizetők pénzéből finanszírozott kormányzati hirdetési kampány!
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Négyszázezer ember van munka nélkül Magyarországon jelenleg. Egyre több azoknak a hazai kis- és középvállalkozóknak a száma, akik a körbetartozások miatt csőd közeli helyzetbe vagy felszámolás alá kerülnek. Ezek a vállalkozások tudnának munkát…
I/18057 Az árak szorításában
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! (Általános zaj. - Az elnök a csengő megkocogtatásával kér csendet.) A szocialista és szabad demokrata képviselők a tavalyi év legvégéig 33-szor szavaztak meg adóemelést, a Gyurcsány-kormány év közbe…
I/18057 Az árak szorításában
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan már ott tartunk, hogy önök nemcsak azt ígérgetik, hogy nem lesz gázáremelés, hanem lassan azt mondják, hogy nem is volt. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy mind a ketten tudjuk, hogy változásra…
I/17605 Alkalmas-e a Gyurcsány-kormány a közvagyon megőrzésére?
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha valaki figyelemmel kíséri Gyurcsány Ferenc közszerepléseit, akkor világossá válik számára, hogy szavakban, kioktatásban, dumában nincs hiány; ígéretekben sem, amelyben azt ígérik, hogy nem ígérnek felelőtle…
I/17605 Alkalmas-e a Gyurcsány-kormány a közvagyon megőrzésére?
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Dicsérő szavait köszönöm szépen, bevallom, nem számítottam rá. Én is kívánom ezt a kormánynak! Önök azt ígérték, hogy 400 ezer új munkahelyet teremtenek, ehhez képest az önök minisztériumának adatai szerint va…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első vitaszakaszban a 9. ajánlási pontról szeretnék beszélni, amiben egy meglehetősen rövid módosító javaslatot nyújtottunk be Lázár Mózes képviselőtársammal együtt, ami a gázév, szerződéses év és gáztárolá…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a vitaszakaszban a 80. ajánlási pontban szereplő módosító javaslatunkról szeretnék szólni, aminek két lényeges eleme van, tisztelt képviselőtársaim, ha megengedik, röviden fölolvasnám. Háztartási…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kicsit egysíkúvá kezd válni a vita, de akkor is el fogom mondani a mi módosító javaslatunk mellett szóló érveket. Szívesen vettem volna legalább az előbbinél egy elhangzó ellenérvet is, de azt nem sikerült megkapnom. Nos, e vitaszakaszb…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem vitatom, tisztelt Podolák képviselő úr, hogy Magyarországon a szükséges földgáz 80 százaléka importból származik. Még azt is elfogadom, hogy bizony ilyen helyzetben egyébként a kormánynak nincsen…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel üdvözlöm a teremben. Podolák képviselő úr hozzászólására azért szeretnék néhány szóval reagálni. Meglehetősen érdekes taktikát folytat képviselőtársam, első hozzászólásában a…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! 2003. május: 12 százalék; 2004. január: 29 százalék; 2005. január: 8 százalék. Ezt az eredményt produkálta gázáremelésben a dumakormány, így lett a 40 forintos gázárból…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
BALLA GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Szívesen várok, de a kormány képviselőjét eddig sem nagyon érdekelte, amit mondtunk ez ügyben.
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a vitaszakaszban két módosító javaslattal szeretnék foglalkozni. Az egyiket Lázár Mózes képviselőtársammal együtt nyújtottuk be, a másikat pedig Podolák képviselő úr a Szocialista Párttól. Az egyiket a…
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tartottam attól, amit Podolák képviselő úr ismertetett velünk, hogy vagy kormányrendeletben, vagy a végrehajtási utasításban kívánják szabályozni a távhőrendszerek piacosítását. Nos, el kell mondjam, hogy ezt életveszélyes megoldásnak…
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Attól tartok, hogy nem kell félreértést eloszlatnom, mert szerintem Podolák képviselő úr pontosan értette, hogy miről beszéltem. A szándék maga helyes, tehát az, hogy a távhőszolgáltatásban is legyen mód piaci verseny kialakítására és egyfajta piacny…
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Szívesen elmondom én is egyben, tisztelt elnök úr.
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt javaslom tisztelt képviselőtársamnak, hogy fogadjunk. Én elmondom, melyik az a két módosító javaslat, amit kérek, hogy szavazzon meg a tisztelt szocialista frakció, és garantálom, hogy akkor erősen meg fog lepődni a végszavazásnál…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Soltész képviselő úr mondandóm egy részét elvette, de azért erősítsük meg. Egy: önök egyetlenegy kilométer autópályát sem adtak át, amit önök kezdtek el építeni. Kettő: 800 kilométer autópályát ígértek, ehhe…
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy nem baj, ha némi memóriával rendelkezünk, és fölidézzük, hogy mit mondott, mondjuk, az államtitkár úr az expozéjában, amikor beajánlotta a törvényt. Az államtitkár úr ugyanis arról beszélt... - beszélt a távhőszolgá…
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Podolák úr előző hozzászólására szeretnék reagálni, mégpedig azért, mert talán, ha sokat beszélünk, akkor tényleg meg fogjuk találni azokat a közös pontokat, amiben el tudunk indulni. Hiszen a mi javaslatunk nemcsak arról szól, amit az igazság…
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyetértek Podolák képviselőtársaimmal. Tehát amikor ő arról beszélt, hogy az általunk most benyújtott javaslat teljes egészében hasonló az MSZP által a gáztörvényhez benyújtott javaslathoz, akkor önnek teljesen igaza van. Igaza van abban is,…
T/13142 A távhőszolgáltatásról
BALLA GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslat tartalma gyakorlatilag négy szóban összefoglalható: duma, duma, duma és megint csak duma. (Derültség az MSZP soraiban.) Ez a törvényjava…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön a népszavazás kapcsán mindenféle csapdáról beszélt, amibe belekényszerültek. (Dr. Vojnik Mária bólint.) Nos, az a helyzet, tisztelt államtitkár asszony, hogy az alkotmány és a jogszabályok szer…
A/13159 Lendületben a kormány - újabb kiárusítások, újabb áremelések
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Bár a kérdés, amit feltettem, a gazdasági miniszter hatáskörébe tartozik, de elfogadom a pénzügyminiszter úr válaszát is, amennyiben tud válaszolni.