140 felszólalás
T/2873 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen a Magyar Demokrata Fórum is elfogadja, hogy három hét múlva folytassuk le a vitát, bár megjegyzem, félő, hogy három hét alatt nem fogjuk tudni bepótolni azokat az elmaradásokat, ami miatt most elhalasztottuk ezt a vitát. Én azt hiszem, ho…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én magam is úgy látom, hogy az olajbizottság által kapott feladatokat az olajbizottságnak kell befejeznie. Én is ellenzem azt, hogy Nógrádi Zsoltnak ezt a mondatát ürügyül használva a nemzetbiztonsági bizottság is napirendre vegye ezeket az ügyeket. Tá…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen a szót. Természetesen pontosítást igényelnek az előttem fölszólalók szavai, hisz az olajbizottság maga nem hitelesítette Nógrádi úr szavait. (Dr. Fazekas Sándor: Így van!) Az olajbizottság példás egységben rendkívüli ülésen tárgyalta meg azt az eseményt, ami után…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én is először Vancsik képviselő úrnak szeretnék válaszolni. El szeretném oszlatni azt a félreértést, amit ő a felszólalásom után érzékelt. Szó szerint idézek az előterjesztésből: "Az Országgyűlés felkéri a nemzetbiztonsági bizottságot, hogy számoltassa…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tóth András imént elmondott érveivel szeretnénk egy kicsit vitatkozni. Bevallom őszintén, nem értettem egyet azzal, amikor Nógrádi meghallgatása után az elnök sajtótájékoztatón ismertette az elmondottak egy részét. Azért nem értettem egyet vele, mert nehe…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy a 16. ponthoz fogok hozzászólni, csak egy kicsit messzebbről fogom kezdeni. Amikor létrehoztuk ezt a bizottságot, akkor a parlament valamennyi frakciója azért döntött a bizottság létrehozása mellett, mert eg…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Elöljáróban azért annyit szeretnék mondani, hogy Kóródi Mária az itteni felszólalásában számon kérte a jelenlegi kormányon a bűnügyi statisztikát. Azért szeretném megerősíteni azt, hogy a mai kormány elég sokat tett a bűnözési s…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Én, meghallgatva Keleti Györgyöt, a következőről tudok véleményt mondani. Az olajbizottságban, ahol Nógrádi először adta elő nagyívű beszámolóját - én nem nevezném ezt tanúkihallgatásnak, nem tartom őt tanúnak, mert a bizottságunk nem alkalmas arra, ho…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): A Magyar Demokrata Fórum mindent el fog követni, hogy a koszos pohárba végre tiszta olaj kerüljön (Derültség az MSZP soraiban.), és mindenféleképpen (Dr. Kis Zoltán: Szennyezzük az olajat.) a közélet szereplői valamilyen formában nyugodtan ülhessenek itt, a parlamentben, és besz…
T/1982 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.évi I. törvény módosításáról
BALOGH LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság megtárgyalta az 1999 decemberében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által beterjesztett T/1982. számú törvényjavaslatot,…
T/1982 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.évi I. törvény módosításáról
BALOGH LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy az előttünk lévő törvénytervezet nem egy látszat. Egy valóság, amely a mi meggyőződésünk szerint, a Magyar Demokrata Fórum meggyőződése szerint már most is elkés…
T/2030 A műsorelosztás részletes szabályairól (kábeltelevízió)
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Én is a médiatörvénnyel kezdem. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, amelynek 121. §-a (3) bekezdése előírja a műsorelosztás részletes szabályairól szóló törvény megalkotását, az Antenna Hungária Rt. budape…
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
BALOGH LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága megtárgyalta, és többségi szavazással elfogadásra javasolja a költségvetési és pénzügyi bizottság előterjesztését, amely a Magyar Televízió, a Magyar Rá…
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Én sem gondolnám, hogy most kellene újrakezdenünk a médiavitát. Pető Iván felszólalása után viszont több dolgot szükséges megjegyeznem. (0.30) A médiatörvény előírja, hogy közös jelölést kell tennie a kormányoldalnak és az ellenzéknek. Annak idején lát…
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretném felhívni Bauer Tamás képviselőtársam figyelmét arra, hogy visszahívást nem ismer (Bauer Tamás: Lemondást!), lemondást igen, de az önkéntes. Tehát számon kérni olyan döntést egy frakción, hogy miért nem mondat le valakit, ha ő nem a…
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, csak egy megjegyzést szeretnék tenni. Annak idején, amikor a médiatörvény elfogadásra került, épp a Fidesznek volt olyan módosító javaslata, miszerint a mandátumokat ugyanúgy, ahogy az ORTT-nél, a választásokhoz kell kötni. Ezt az akkori kormánypártok, az MSZP é…
H/1161 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 1999.évi költségvetésének időarányos felhasználásáról
BALOGH LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Képviselőtársaim! Előtte egy megjegyzést engedjenek meg nekem, mint olyan bizottsági tagnak, aki a költségvetési bizottságnak is tagja. Természetesen a költségvetési bizottság nevében elmondott vélemény a Tel…
T/573 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1998.évi költségvetéséről
BALOGH LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A körülményekre való tekintettel engedjék meg nekem, hogy a részletes indokolástól elálljak, és bejelentsem, hogy a kulturális bizottság egyhangú szavazatával támogatta az előterjesztést. Köszönöm szépen. (T…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
BALOGH LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma egy kiemelten fontos adótörvény-javaslat vitáját kezdtük meg a tisztelt Házban, hiszen ez az a törvény, ami közvetlenül érzékelteti hatását minden, munkát végző magyar állampo…
T/162 A frekvenciagazdálkodásról szóló 1993.évi LXII.törvény módosításról
BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az előterjesztett törvényjavaslat pontos indoklását adja, hogy mely technikai követelményt tartalmazó jogszabályok hazai harmonizációja miatt válik szükségessé a hatályos törvény módosítása. Az 1…