923 felszólalás
T/3522 Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Ismételten köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A 19. és a 21. ajánlási ponthoz kívánok először hozzászólni, és ha még marad idő, akkor a 16. és a 17. ajánlási ponthoz. Nem ismételném meg azt a vitát, amit az általános vita során hajn…
T/3522 Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is befejezném az előző két ajánlási ponthoz fűzött érvelésemet, amit az előző felszólalásomban idő hiányában nem volt lehetőségem. Pár szót még ennek a javaslatnak a nemzetközi vonatkozásairól, természetesen csak a két érintett ajánlási…
T/3522 Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyébként ha összesen egy olyan javaslatot fogad el a kormány és támogat, ami ellenzéki, már ez is előrelépés. Másrészt azt szeretném a felszólalásához hozzáfűzni, hogy mi nagyon konkrét nemzetközi jogi és alkotmányosság…
T/3522 Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Először is köszönöm a korrektségét, mert valóban nem volt lehetőség megnézni még ezeket a javaslatokat. Érdemi választ akkor tudunk nyilván adni rá, ha elolvasni is el tudtuk. Azt gondolom, mind…
T/2752 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek az élet és a tulajdon jogos önhatalommal történő védelme érdekében szükséges módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szakmai alapon szeretném az előterjesztést megközelíteni. Azt tudom rá mondani, hogy ami ide le van írva, az nem az, amiről képviselőtársam az előterjesztésben beszélt, hiszen önök annyiban kívánják módosítani a jogos véde…
T/3522 Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én tartanám magam ahhoz a házszabályi előíráshoz, hogy valóban az elhangzott véleményeket foglalom össze, amelyek a…
T/3522 Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egypár szót azért ejtenék a benyújtás körülményeiről egy picit bővebben annál, mint amit az előző felszólalásomban tettem, és a tárgyalás körülményeiről. Én azt gondolom, és ezt a részét nem bontan…
T/3522 Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy két dologra válaszoljak. Az egyik, hogy igen, biztos vannak olyan országok, én Európában egyébként nem tudok olyanról, de ez lehet, hogy az én műveltségemnek a hiánya, ahol kötele…
T/2224 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szóval, Józsa képviselőtársam úgy kezdte, hogy a Fidesz átlépett egy határt. A Fidesz már elég sok határt átlépett. Én azt gondolom, az egyiket például akkor, amikor ehhez hasonlóan egy zárószavazáskor, egy egészségügyi tá…
T/2224 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én szakmai szempontból nem szólnék hozzá a javaslathoz több okból, egyrészt, mert nem az én szakterületem, másrészt pedig azt várom, hogy a gazdasági bizottság valamilyen állást foglaljon, de egypár felvetésre mus…
T/3109 Az Állami Számvevőszékről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elég lesz ez, csak egy kérdést szeretnék föltenni. Remélem, az előterjesztők válaszolnak is majd nekem. Az Állami Számvevőszék költségvetési támogatása a jogszabály szerint nem lehet kevesebb az előző évinél - rendben van. A bíróságoknál az alko…
T/3006 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Szintén a 2., 3., 6., illetve 7. pontban megfogalmazott módosító indítványokhoz, illetve ajánlási pontokhoz kívánok hozzászólni. Ahogy az alkotmányügyi bizottság ülésén is jeleztem már - és ha Gyür…
T/3006 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tényleg nem szeretném az általános vitát ismételni, de egy gondolatot szeretnék nyomatékosítani. Ha nem lett volna az a megelőző kommunikáció, amit folytattak, ha nem lett volna annak a kommunikációnak, annak a bűnbakker…
T/3296 Egyes jogállási törvényeknek az Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kisebbségi vélemény meglehetősen korlátozott formában fogalmazódhatott meg, ugyanis a bizottság elnöke gyakorlatilag belefojtotta a szót a…
T/3296 Egyes jogállási törvényeknek az Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos, azt kell mondani, hogy újabb állomásához érkezett a Fidesz-kormány hatalomkoncentrációját elősegítő, a kormányzati fékek és ellensúlyok lebontását lehetővé tevő jogalkotási folyamat. Azt go…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy nem olyan régen az Országgyűlés előtt megtárgyalt törvényjavaslat kapcsán, amely a Btk. módosítását célozta, fejtettük ki azt, hogy a kormánynak minden segítséget meg kívánunk adni a r…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Őszintén szólva mindig örülök annak, amikor önök nyolcéveznek, gyurcsányoznak és hasonló Fidesz-paneleket vesznek elő, mert akkor tudjuk, hogy olyat mondtunk, amire önök nem tudnak válaszolni. Akko…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szót kértem, az elnök úr intelmeit megfogadva. Először is, szeretném megköszönni azt, hogy érdemben válaszolt Kocsis képviselőtársam a felvetéseinkre. Ez ritka jelenség manapság a kormányoldalon, hiszen általában a végén k…
T/3091 Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról T/3093 A jóerkölcsbe ütköző egyes juttatások hatékonyabb visszaköveteléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Őszintén szólva, meglehetősen hasonlónak érzem ezt a vitát az elsőhöz és a másodikhoz, amelyet ugyanebben a témában tárgyaltunk, és nemcsak azért, mert az Alkotmánybíróság döntései és az önök konoksága miatt harmadszor is ugyanazt a…
T/2990 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Feltétlenül helyes és támogatandó törekvés az, hogy a kormány mindent meg kíván tenni a közbiztonság biztosítása és elősegítése érdekében. Azt gondolom, helyes az is, ha az ellenzék segíti ezt a munk…
T/2340 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Remélem, nem én leszek az egyetlen, aki élek ezzel a lehetőséggel. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban.) Tisztelt Országgyűlés! Vallom, hogy ha az ember jóhiszemű, attól még nem feltétlenül hülye, sőt szerintem m…
T/2341 Az új alkotmány társadalmi egyeztetéséről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy feles törvény vagy akár egy kétharmados törvény a parlamentben leadott megfelelő számú szavazat elnyerésétől válik legitimmé, ez ténykérdés. Az alkotmány azonban ezzel még csak formálisan válik azzá, tartalmi, társadal…
T/2250 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem tartalmi, hanem formai szempontból szeretnék hozzászólni a zárószavazás előtt benyújtott módosító javaslatokhoz. Nem először fordul elő itt a Házban, hogy zárószavazás előtti módosító javaslattal tökéletesen házszabály…
T/2427 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról T/2428 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Józsa István képviselőtársam előző felszólalása késztetett arra, hogy megszólaljak. Szeretném azt a kérdést élére állítani, amit képviselőtársam föltett, illetve részben utalt rá. Szó van itt a Mag…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában kifejtettük az általános aggályainkat a törvényjavaslattal kapcsolatban, most az 1. számú módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. Úgy gondoljuk, hogy ez a javaslat még elfogadhatatlanabbá tenné a j…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két dolgot szeretnék kérni kormánypárti és rajtunk kívüli ellenzéki képviselőtársaimtól. Az egyik: értem én, hogy érzelmeik által fűtve szólnak hozzá ehhez a javaslathoz és a módosító javaslatokhoz, de kérem, legalább arró…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a választ, államtitkár úr. Nem tudok vele egyetérteni, ugyanis azt az apróságot nem emeli ki államtitkár úr, hogy ugyan valóban jogállami keretek között születtek meg ezek a semmisségi törvények, csak éppen amely időszakról rendelkezik,…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy szinte technikai megjegyzés, a számok, amelyekre Szalay képviselőtársam utalt, nem az ügydöntő határozatokra vonatkoztak, szeretném a figyelmét felhívni, hanem az előzetes letartóztatásokra, ahol az időmúlás - természe…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Akkor jelentkeztem még felszólalásra, amikor államtitkár úr hozzászólt a vitához, hiszen elég érdekes volt, legalábbis a gondolatmenete számomra. No, ne értsék félre, én egyáltalán nem Gyurcsány Ferenc akkori kijelentését…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha megengedik, akkor én nem általában a 2006-os eseményekről szeretnék beszélni, hanem arról a törvényjavaslatról, ami itt előttünk fekszik. Bár sokkal nagyobb érzelmeket tud kiváltani, ha valaki k…