1 036 felszólalás
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondoltam, hogy talán később kerül rám a sor, amikor újra vitába szállnak velem. Nekem alapvető vitám ezzel a koncepcionális megközelítéssel van, azzal, amit az általános vitában úgy fogalmaztunk meg, hogy a kormány úgy tekinti, illetve a kormán…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én valóban nem akarom megismételni azt, ami az általános vitában elhangzott, bár fenntartom magam is, hogy igazán méltatlan körülmények között vitatkoztunk: késő éjszaka, néhányan. Jelenleg is három kormánypárti képviselő…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, nem akarom a két percet sem igénybe venni, de tekintve, hogy többször megszólítottak, reagálni szeretnék. Én a problémát ott látom, hogy máig meglehetősen kicsi a rés a segélyből szerezhető jövedelem és a munkajövedelem között. Az a megoldás, amit most kormánypárti…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. A magam részéről ebben a vitaszakaszban a legfontosabb módosító indítványoknak azokat tartom, amelyek érintik a várható kereset mértékét. Így például az ajánlás 57. pontja alatt található javaslatot, amit Göndör István, Sáling József és Farkas Imre…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a vitaszakaszban én az ajánlás 76., 77. és 78. pontjában található módosító indítványaim kapcsán szeretnék szólni a fogyatékostámogatás kérdéséről. Amikor a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosít…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elnök úr dolgát szeretném megkönnyíteni. Amikor a hétfői döntésünkre hivatkozik, akkor igaza van, hétfőn a Ház ezt a törvényjavaslatot napirendre tűzte, el is kezdtük az erről szóló elmélkedést, meghallgattuk a miniszter úr expozéját. Ezenkívül azt…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Alelnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül nagy erőfeszítésembe került, hogy már korábban kétperces hozzászólásra ne jelentkezzek, illetve hogy lemondjak róla. Most azért nem mondok le, mert azt gondolom, a vita túlmegy ezen a kétharmados dilemmán,…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Örülök, hogy éppen Hegedűs képviselőtársam után szólhatok és vitatkozhatom vele. Ugyanis ő azt állítja, hogy ez a törvényjavaslat az ellátórendszer reformjához egy nagyon fontos kiindulás, én pedig azt gondolom, hogy ez az ellátási rendszer ref…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mánya Kristófnak annyiban igaza van, hogy iszonyú nehéz lenne az egészségügyben, annak egyszerre minden elemét tekintve, reformot csinálni. Talán nem is lehet. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy amiről beszélünk, az…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon-nagyon sajnálom, fájlalom, hogy a kormánypárti oldal teljesen kimerült a sokórás vitában, így aztán megfogyatkozott érdeklődés előtt mutathatom be képviselőtársaimnak azt a javaslatot, amivel a Szabad Demokratá…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! A sok órával ezelőtt elkezdődött vita, hogy tudniillik nagyon zavaros állapotban kezdünk erről a törvényjavaslatról vitatkozni, a kormánypárti oldalnak az a vádja, hogy az ellenzék obstruálná ezt a tárgyalást, ez merülhet fel újólag az ügyrendi javaslat kapcsán. Azé…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ennek a törvényjavaslat-csomagnak az a mottója, hogy segély helyett munkát. Engedjék meg, hogy egy nagyon rövid idézettel kezdjem a mondanivalómat: "Aktív korú, munkaképes embereknek segélyből élni az egyé…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Azért kértem két percben szót, hogy mérgelődjek még egy sort amiatt, hogy a fogyatékos személyek jogairól szóló törvénymódosítás ebbe a csomagba van eldugva. Hét törvényt módosítunk, ebből négy értelemszerűen összefügg, összekapcsolódik: a foglalkoz…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Akkor jelentkeztem szólásra, amikor a szemközti oldalon olyan hörgés hallatszott (Derültség.), amikor Filló Pál a bűnözés növekedését prognosztizálta. Azt gondolom, hogy ha egy ilyen témához hozzányúl a kormány, akkor, hogy úgy mondjam, kötelessége prognózist készít…
T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta
BÉKI GABRIELLA, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi és szociális bizottság szeptember 23-án megtárgyalta az előttünk fekvő T/1517. számú törvényjavaslatot az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések s a többi, hosszú című törvényjav…
H/1368 Országos Fogyatékosügyi Programról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen szerencsés, hogy éppen Lezsák Sándor után szólhatok. Nagyon sok mindennel egyetértek abból, amit az előbb elmondott. Látszik a módosító indítványaiból, hogy alapos előkészítő munka előzte meg. Egy icipicivel…
H/1368 Országos Fogyatékosügyi Programról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Egyetlen gond van ezzel a felsorolással. Az, hogy a felsorolásból a két legnagyobb tétel, amit a képviselő asszony említett, tudniillik az oktatási és a foglalkoztatási tétel nem homogén. Az nem csak fogyatékosügyre szánt pénz, messze nem az. Például a fog…
H/1368 Országos Fogyatékosügyi Programról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Azért kértem ismételten szót, mert nem lesz módunk a későbbiek folyamán még tárgyalni, és én például a mai nap benyújtottam még két kapcsolódó módosító indítványt, amit a bizottság meg fog tárgyalni, de a plenáris ülésen már nem lesz módom érvelni m…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egy költségvetés összeállítása mindig értékválasztás kérdése. Amikor ellenzéki képviselők megfogalmazzák a maguk módosító csomagját, abban is értékválasztás fejeződik ki, hogy koncepcionálisan, politikai szempontból mit tarta…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Részletes vitáról lévén szó, ahhoz a hat darab módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni, amelyeket magam nyújtottam be ehhez a vitaszakaszhoz. Az egyik téma a gyed finanszírozásának kérdése. Szám szerint négy módos…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Én tulajdonképpen egy kérdést szeretnék feltenni az ajánlás 11. pontjában szereplő Csáky András-indítvánnyal kapcsolatban. Erről az indítványról a bizottságban is nagy vita bontakozott ki. Megmondom őszintén, szeretném tisztán látni, hogy mi is…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. A vita e szakaszában csak egyetlen témához szeretnék hozzászólni: egy darab módosító indítványt nyújtottam be, ez az ajánlás 26. pontjában található, de ez a bizonyos téma jelenik meg a 27. és a 28. pontban is, amiről az előbb Vojnik Mária beszélt.…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Egy összegző megjegyzés kívánkozik ki belőlem. Az előbb azt állítottam, hogy nagyon férces, nagyon selejtes, hozott anyagból kellett a képviselőknek dolgozni, és én ezt az állítást fenntartom, illetve alátámasztom ezzel a bizonyos adatszolgáltatásra vonatko…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Valóban újabb ügyrendi javaslattal szeretnék élni, ami arra irányul, hogy az elnök úr legyen szíves, és adja ki a mostani döntését az illetékes bizottságnak vizsgálatra! Ugyanis azt gondolom... (A képviselő mikrofonját kikapcsolják.)
T/1502 A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége általános vitára alkalmasnak tartotta ezt a törvénymódosítást. Tulajdonképpen örültünk neki, hogy a kormány hozzányúlt ehhez a kérdéshez, mert való igaz, hogy annak a bizonyos 1997. évi törvé…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én megmondom őszintén, arra számítottam, hogy így a vita harmadik napján módom lesz pótolni mindazt, amit az első nap elmulasztottam, merthogy az első nap, szerdán, a szabad demokraták összesen 40 perces időkerettel rendelkeztek, és akkor órákon ker…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy éppen kiment Horváth Zsolt, mert arra akartam kérni, hogy az én felvetésemre is reagáljon. Minthogy nincs jelen, felidézem a tegnapelőtti véleményét a járulékszámlákkal kapcsolatban, választ várva arra, hogy mire számíthatunk. "Jelen…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarok ünneprontó lenni, a védőnők munkája általam is igen-igen megbecsült, fontosnak tartom, és örülök a növekedésnek, de önmagában véve ez a tétel kevés ahhoz, hogy a költségvetést elfogadjuk. (19.30) Ezért kértem ké…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Csáky András hozzászólása késztetett arra, hogy felidézzem a kezdeteket, azt a bismarcki szociálpolitikát, azt a bismarcki gondolatot, hogy az embernek aktív életszakaszában kell előre gondolkodnia, kell előre gondoskodnia a maga öreg éveiről, amiko…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Én Csáky Andrásnak szeretnék először válaszolni, mert azzal kezdte, hogy vitatkozik velünk vagy velem, pedig igazából a gondolat elejében nincs közöttünk vita. Ő azt említette, hogy nemcsak a háború tette tönkre a magánnyugdíjpénztárakat, hanem az azt követő kommunista hatalo…