426 felszólalás
T/3932 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.évi IV.törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Én a magam részéről azt a korlátot, amit ön az előbb megemlített, nevezetesen hogy a gyermek másfél éves kora után van lehetőség arra, hogy a fiatal szülő részt vegyen valamilyen képzési formában, üdvözlendőnek és kimond…
T/3932 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.évi IV.törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Filló Pál képviselőtársam néhány észrevételére szeretnék akkor konkrétan válaszolni. Valóban, úgy tűnik, legalább abban egyetértünk, hogy a munkanélküliség mint olyan, hihetetlenül rossz mind az egyénnek, mind a családnak, mind a társadalomnak. Ugye, képv…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, rövid leszek. Az ajánlás 6. pontjához kívánok egy rövid indoklást elmondani. Ahogy azt már előttem Farkas Imre képviselő úr is említette, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban új szabályok jelentek meg a benyújtott törvényjavaslatba…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A Bársony képviselő úr által említett, az ajánlás 19. pontjával kapcsolatban szeretnék annyit mondani, örülök annak, hogy ön is azt mondta, ha valami szakmailag nem megfelelő vagy nem jó, akkor azt közelítsük meg szakmai szempontokból, és vitassuk meg így…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az ajánlás 39., 41. és 43. pontjához szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Ezt a módosító javaslatot már érintette korábban Sáling képviselő úr és Farkas képviselő úr is. Örülök annak, hogy azt a módosító javaslatot, amelyet beterjesztettem, Farkas képvis…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokadszor hangzott el az a vád a kormánnyal szemben, miszerint nem hajlandó meghallgatni a másik oldal észrevételeit, nem ismeri azoknak a csoportoknak az életét és kívánságait, amelyeknek ügyében törvényjavaslatot nyújt be. Tisz…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Bársony Képviselő Úr! Engedje meg, hogy még az előző megjegyzéséhez annyit fűzzek hozzá, hogy bizonyára elkerülte az ön figyelmét az utolsó mondata ennek az idézetnek, ami úgy szólt, hogy sajnos e törekvésünk nem járt sikerrel; vagyis a kormány azt szerette volna, a…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igaz, hogy most a kétperces viták hosszú folyamata záródott le, de gyanítom, hogy a felszólalásomat követően hasonló időtartamot igénybe vevő kétpercesekre kerül sor. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjav…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Néhány eddig elhangzott hozzászólásra szeretnék reflektálni. A versenyképességre és a magyar dolgozók átlagkeresetére, amelyre Filló Pál képviselő úr célozott: a magam részéről a versenyképességgel és az alulfizetett magyar munkavállalók helyzetével kapcs…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A minimálbérrel kapcsolatban több hozzászólás hangzott el. Én arra szeretném felhívni a képviselő urak figyelmét, hogy az Európai Unió tagországaiban, ahol minimálbér mint ilyen létezik, ott a minimálbér mértéke az átlagkereset 60 százaléka. (Bauer Tamás:…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azoknak a képviselőtársaimnak szeretnék röviden válaszolni, akik a minimálbérrel és az ezzel kapcsolatos szavazásokat említették meg. Tisztelt Képviselő Úr! Azt kérem öntől, legközelebb olvassa már el a parlamenti jegyzőkönyvet. Szó szerint azt mondtam -…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az eddig elhangzott felszólalások során többször megemlítésre került a munkaidőkeret, a szakszervezetek szerepe, a kollektív szerződések, miszerint az erre való hivatkozás a törvényben túl sűrűn jelenik meg, törvényi szabályozás…
J/2734 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/3755 A gyermekek és az ífjúság helyzetéről életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett korm
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 2000. szeptember 19-én tárgyalta meg a gyermekek, a fiatalok és az ifjúság helyzetéről, az életkörülmények alakulásáról és az ezzel kapcs…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság ülése úgy kezdődött, hogy több mint egyórás ügyrendi vita zajlott abban a tárgykörben, hogy egyáltalán tárgyalja-e…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BERNÁTH ILDIKÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság november 30-án tárgyalta meg a T/3468. szám alatt benyújtott törvényjavaslatot. A törvényjavaslat a munka törvénykönyve jogharmonizációs célú…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági növekedés és a jólét feltétele az ország polgárainak munkája. A jólét növekedésének első számú feltétele pedig a munkahelyteremtés. Az ország jólétét és a dinamikus gazdasági növekedést fontosnak tartó kormány ennek m…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság október 10-ei ülésén tárgyalta meg a 2001. és 2002. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A vitában meghallgattuk az előterjesztő és az Állami Szám…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány, ahogy az már ma is elhangzott több felszólalás során, azt a javaslatot tette az Országos Munkaügyi Tanács szereplői részére, hogy a minimálbér jelenlegi 25 500 forintos összegét 2001. január 1-jétől 40…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap során többször mindkét oldalról, kormánypárti és ellenzéki oldalról elhangzott, hogy kinek mi a véleménye, milyen fenntartásokkal kezeli vagy támogatja a kormány által javas…
I/2666 Szükséges-e követítő a Kormány és az önkormányzatok közé?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Valamennyien jól emlékszünk a kilencvenes évek második felének legnagyobb belpolitikai botrányát kiváltó és a közvéleményt a folyamatban lévő bírósági eljárás miatt még napjainkban is foglalkoztató Tocsik-ügyre. Az ominózus ü…
I/2666 Szükséges-e követítő a Kormány és az önkormányzatok közé?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Szívből remélem, hogy mindaz, amit elmondott, hamarosan megvalósul, és az éveken át tartó hosszú, botrányokkal tarkított és politikusokat is hírbe hozó botrányos sorozatokat végre lezárhatjuk, és az önkormányzatok megkapják azt az általuk is elfogado…
J/2258 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999.évi tevékenységéről H/2625 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglakoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság május 16-ai ülésén tárgyalta meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999. évi tevékenységéről szóló beszámolóját. A vizsg…
J/2259 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1999.évi tevékenységéről H/2727 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BERNÁTH ILDIKÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és rendészeti bizottság május 17-ei ülésén tárgyalta meg a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának az 1999. évi tevékenységéről szóló beszámolóját és az ahho…
I/2744 Mikor térítik meg a várpalotai lőtér környéki településeknek a holland dandár által okozott károkat?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Amint arról a helyi és az országos sajtóból is értesülhettünk, a holland királyi haderő 43. gépesített dandárja ez év március 17-e és április 8-a között éleslövészettel egybekötött kiképzési gyakorlata során olyan mértékű környezeti károkat okozott, am…
I/2744 Mikor térítik meg a várpalotai lőtér környéki településeknek a holland dandár által okozott károkat?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Örömmel hallgattam válaszát, különösen azt a részét, amely a kárfelmérésekre vonatkozik. Én őszintén remélem, hogy a lehető legrövidebb időn belül sikerül oly módon a kárfelmérést az igazságügyi szakértőnknek megállapítani, hogy mindazoknak a polgárokn…
J/2435 Az Állami Számvevőszék 1999. évi tevékenységéről H/2594 Az Állami Számvevőszék 1999.évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
BERNÁTH ILDIKÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság megtárgyalta az Állami Számvevőszék 1999. évi tevékenységéről szóló jelentést, természetesen elsősorban az önkormányzati szférát érintő jelentést és az ezzel kapcsolatos vél…
J/2435 Az Állami Számvevőszék 1999. évi tevékenységéről H/2594 Az Állami Számvevőszék 1999.évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttem szólók szinte kivétel nélkül megemlítették az önkormányzatokat és az önkormányzatok ellenőrzésével kapcsolatos megállapításokat. Meggyőződésem, hogy ez nem véletlen, hiszen az önkormányzat az államháztartás egyik igen fajsúlyos, i…
T/2367 A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A politikai demokrácia újjáépítése óta a fiatal magyar demokrácia legtöbb elismertséget szerzett szereplői közé tartoznak a helyi önkormányzatok. Településeink politikai és közszolgálati intézményei a polgárok többségének bizalmát él…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Filló Képviselő Úr! Végtelenül sajnálom, hogy ugyanaz megismétlődik - az eddig elhangzottak alapján legalábbis úgy tűnik -, amit az általános vitában egyszer már lefolytattunk. A benyújtott törvénymódosítással kapcsolatban olyan dolgokat kérn…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársak! Szeretnék néhány számot megismertetni önökkel, ami a foglalkoztatást és a foglalkoztathatóságot közvetlenül segítő pénzügyi eszközökről szól. (21.50) Ennek az összege 1999-ben 66 milliárd forint volt, a 2000. évben pedig 78,5 milliárd forint lesz. E…