332 felszólalás
A/16872 Mikor kezdődik meg az M43-as út építése?
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeged és a dél-alföldi térség elérhetősége érdekében azt gondolom, hogy eddig is rengeteget tett már a kormány, képviselő úr is említette, hogy az M5-ös év végéig eléri…
A/16872 Mikor kezdődik meg az M43-as út építése?
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Úgy látjuk most, hogy - ahogy említettem - a 2006-os kezdést az M5-ös és a 47-es út közötti szakaszra tudjuk vonatkoztatni, tehát ezzel tudnánk elkezdeni a kivitelezést. Úgy gondoljuk, ehhez a finanszírozási forrásokat…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a kormány támogatja az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti módosító indítványát. (Taps a kormánypárti oldalon.)
T/16290 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. A kormány ebben az esetben is támogatja az alkotmányügyi bizottság módosító indítványait.
T/16290 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat parlamenti vitájának lezárásakor szeretném először is megköszönni a bizottságokban végzett munkát…
T/15720 A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Annyit szeretnék csak mondani, hogy a zárószavazás előtt a módosító indítványokat a kormány támogatja. Ezt szerettem volna közölni. Köszönöm.
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Annyit szeretnék csak bejelenteni, hogy a kormány a Wekler képviselő úr által említett és előadott kiegészítő módosító indítványt támogatja. Köszönöm szépen.
T/16387 A vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának befejeztével ezúttal megköszönjem a kijelölt bizottságokban végzett na…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! Önök feltették azt a kérdést, hogy az autópályák mennyibe kerülnek, a PPP-s konstrukciók mennyibe kerülnek. Nagyon sajnálom, hogy önök nem tudják a választ, his…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon örülök Domokos képviselő úr felszólalásának. Úgy érzem, hogy most már kezdünk tényleg szakmai vágányra terelődni, tehát valóban teljesen jogosak a felvetései. Egészen más ez a helyzet, mint amikor Vukr…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Az autópálya-törvényben meghatároztuk, hogy 433 kilométer új autópályát fog ez a kormányzat építeni, ezt meg is tesszük, és 2006 végéig, én azt gondolom, nem is leszünk olyan messze attól, hogy közel 800 kilométer autó…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről, fejlesztéséről és a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DIÓSSY GÁBOR, gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Régi jogos igény kielégítésére kerülhet sor azzal, hogy a dél-dunántúli térséget közvetlenül érintően, belátható időn belül észak-déli irányú összeköttetést…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Domokos Képviselő Úr! Az ön kérdésére, hogy meddig mehetünk el a PPP-konstrukciókkal, azt tudom önnek mondani, hogy dinamikusan kell ebben a kérdésben gondolkozni. Mit jelent…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, csak nagyon rövid választ szeretnék adni Hargitai képviselő úr teljesen jogos kérésére. Nem kell bátorítani sem minket, sem nekünk a mohácsiakat, hiszen azt gondoltam, köztudott, hogy nemcsak a mohácsi híd va…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Ha Ivanics képviselő úr konzultál a saját frakciójában az autópálya-szakértőkkel, akik régóta foglalkoznak ezzel a témával, mint Fónagy János úr például, akkor tudni fogja, hogy a közbeszédben általában autópályákró…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen az M6-os és az M60-as javaslatról van most szó, úgyhogy én azt gondolom, hogy nem ez az a pillanat, amikor az M43-asról kellene beszélni. Szeretnék egy felvilágosítást adni arra a kérdésre, ille…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Pap képviselő úr néhány kérdést feltett, illetve néhány megjegyzést tett. Szeretném kiigazítani a megjegyzéseit. Nem igaz, hogy régészeti probléma akadályozná a nyomvonal kialakítását Bátaszék, illetve Decs környékén,…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Soltész képviselő úr, az előbb választ adtam a kérdésére, ugyanerre a kérdésére. Azt gondolom, hogy akkor lehet, hogy nem figyelt, de ezt a választ megadtam akkor; sajnálom, ha nem sikerült odafigyelni. Domokos képvise…
I/16435 Leépít a vasút, és jobb napokra vár a MÁV - vagy mely bátor, és igazságos szociáldemokrata gondolatban szerepel az, hogy szabadítsd meg a dolgozót munkahelyétől?
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy vélem, képviselő úr sem gondolhatja komolyan azt, hogy ez a kormány vagy bármelyik másik kormány a MÁV Rt. kiárusításához, sőt, ahogy ön fogalmazott,…
I/16450 A fuvarozók átverése!
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Minden tárgyalás és érdekegyeztetés természetszerűleg jelentős időigénnyel, a felek közötti oda-vissza tárgyalással és oda-vissza csatolással jár. Ezzel szemben a…
I/16445 Lendületben az országutak tönkretétele, avagy mikor állítják helyre a balesetveszélyes közutakat?
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Amint azt a képviselő úr is bizonyára nagyon jól tudja, közútjaink jelenlegi állapota nemcsak az utóbbi évek, hanem sajnos az útfenntartási munkák több é…
K/16473 Támogatja-e az Ipoly folyó felrobbantott és szétszedett hídjainak a helyreállítását?
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium részéről támogatjuk az Ipoly hídjainak helyreállítását, és ezzel az érintett térség fejlődését is természetesen. Az Ipoly-…
K/16657 Önkényes földfoglalás vagy jogszerű kisajátítás?
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen az autópálya-építők sem mentesülnek a jogi és erkölcsi szabályok betartása alól, a jogszabályokat mindenkor mindenkinek be kell tartania. Az ármegál…
T/16306 A nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről szóló Egyezményt (CMR) kiegészítő, Genfben, 1978. július 5-én kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Európai Gazdasági Bizottsága által kidolgozott és 1956. május 19-én megkötött nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről…
T/16019 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a légi közlekedési törvény módosításáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitájának lezárásával mindenekelőtt megköszönjem az előzetes egyeztetésben részt ve…
T/16129 A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló törvényjavaslatról lefolytatott parlamenti vita és a javaslat kedvező fogadtatása mege…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amire már az általános vita megkezdésekor is utaltam, a földgáztörvény jelenlegi módosítása nem jelent alapvető modellváltást a gázipari szektorban. A jogszabályi változtatás sokkal ink…
T/15720 A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2001-ben elfogadott villamosenergia-törvény módosítása alapvetően két okból vált szükségessé. A villamosenergia-törvény hatálybalépését követően egyrészt 2003-ban elfogadásra került az új vi…
Napirend előtti felszólalások
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen az ön által feltett kérdést. Nagyon fontos kérdést állított elénk. Részletesen szeretném tájékoztatni önt, hogy a kormány mit tett az ügy é…