601 felszólalás
T/19084 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Úgy tudtam, építési engedélyezésről beszélünk, nem pedig a gépkocsi-átírási illetékről. Erről is beszélhetünk, ennek is elég szép tételei vannak, és messze infláció fölöttiek, de nem ez a mai téma. A mai téma az engedélyezés. Kedves Józsa Úr! A metróberuházá…
T/19084 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Eörsi Mátyás, ha idéz, pontosan tegye, ez a kérésem. A "gusztustalan" szó hangzott el. Olyan szó, amit ön említett, nem hangzott el még Józsa úr szájából sem. (Dr. Józsa István közbeszólására:) Megkapja a szót, képviselő úr, lehetőleg ne kiabáljon be a szavaimba! Azt szerett…
T/19091 A magyar gazdaság egyensúlyi felzárkózási programjáról
DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottságban a kisebbség igencsak a kételyeit, a hiányokat tárta föl; rávilágított arra a problémára, hogy a kormány…
T/19091 A magyar gazdaság egyensúlyi felzárkózási programjáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tények makacs dolgok, márpedig a magyar gazdaságról szóló legfőbb adatok azt mutatják, nemhogy közelebb, hanem egyre inkább távolabb kerülünk az eurózónától, legalábbis az elmúlt három és fél év s…
T/19091 A magyar gazdaság egyensúlyi felzárkózási programjáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Látom, egyre inkább a pénzügyminiszter úr is azt szeretné megvitatni, hogy a Fidesz választási programja hogy fog kinézni, és hogyan lesz valóban egy program. Mert éppen amire Herényi Károly rámutatott, hogy már tudták akkor is önök, hogy nincs programjuk. M…
T/19091 A magyar gazdaság egyensúlyi felzárkózási programjáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A pénzügyminiszter úr úgy oktat itt bennünket, mint egy bukott, durcás diák, akit a brüsszeli bizottságban a pénzügyminiszter-társai elküldtek, hogy majd a következő alkalommal, ha az új kormányban is benne lesz, akkor szeptemberben hozza azt a pro…
T/19091 A magyar gazdaság egyensúlyi felzárkózási programjáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Eszem ágában sincs, hogy javasoljam a napirendhez való visszatérést, mert az elnöki hatáskör, de amit Veres pénzügyminiszter úr művel, arra csak azt tudom mondani, hogy innen akar kampányolni hazafelé Szabolcsba. Menjen inkább haza, és ott tegye, é…
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kapás Zsolt és Török Zsolt hihetetlen arroganciája, azt hiszem, jellemzi az MSZP érvelését, és Vidorné meg azt mondta, a számokat nem szereti, tehát számokkal sem kívánja alátámasztani. Én szeretném mégiscsak a számok nyelvére visszavezetni ezt a v…
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tény, hogy ma már minden ötödik fiatal munkanélküli. Vidorné erről úgy is szólt, hogy bizony a munkához való jutás az egyik lefontosabb dolog. Ebben talán - mondhatjuk - egyet is értünk. De akkor kérdezem én, amikor Gyurcsány Ferenc a…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A IV. fejezet 4. pontjának a b) alpontjához, az ajánlás szerinti 13. módosító javaslatomhoz szeretnék néhány gondolatot még hozzáfűzni, illetve ebben a tárgykörben szintén a 21. ajánlás szerinti módosító jav…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megköszönöm Bán Imre képviselő úrnak, hogy ennyire foglalkozik a Tisza és mellékfolyói problémájával, de azért hadd világosítsam fel, hogy a térképen - én közgazdász vagyok, nem tanárember, de nagyon szeretem a földrajzot, meg különösen a saját lak…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Továbbfolytatva a gondolatot: bizony látni kell, hogy a kormányzat - a 13. ponthoz szólok, ha valakinek esetleg problémája van a hozzászólásom irányával - a Duna, a Tiszta és a Balaton térségét a kormányzat valamilyen okn…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A 31. pontban Farkas Imre és Jauernik István képviselők benyújtottak egy olyan módosító javaslatot, amely elég érdekes helyzetet teremthet, hiszen pont az előbb elmondottaknak megfelelően a kormányzat által létrehozott, részben működő, részben igen…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, a régiók kérdése kapcsán alapjaiban kérdéses, hogy ezzel a hét régióval lehet-e így térséget fejleszteni. Picit úgy tűnik, hogy a régiók leginkább a régióközpontoknak kellenek, az összes többinek inkább akkor már a kistérség kell, mert a k…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tovább szeretném még ezt a kérdést folytatni, igyekszem két percen belül maradni. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát mondtam, hogy mi nem jó ebben a dél-alföldi megfogalmazásban. Az pedig, hogy a színvonalas életkörnyezet és életlehetőség meg bejön s…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bán Imre képviselő úr szólt arról, hogy nem kellene bántani a hét tervezési-statisztikai régiót. Azt gondolom, hogy valószínűleg nem itt, a parlamentben fogjuk ezt a kérdést valójában majd eldönteni, hanem valahol az élet dönti el, ezen belül is az…
T/18365 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kísért a múlt, hiszen korábban is hosszú vitának voltunk részesei, amikor ezt a törvényt eredetileg tárgyaltuk. Úgy tűnik, a módosítás is késő éjszakába nyúlik, de talán kevésbé hosszú vitának les…
T/18365 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Megtettem.
T/18206 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék csak hozzászólni, kimondottan a törvényjavaslat 3. és 5. §-át érintő módosításokhoz. Nem tudom, hogy ez a szakasz ehhez kapcsolódik-e, de úgy gondolom, igen. Ez az EU-jogharmonizációs kötelezettségre hivatkozva kíván hozzán…
K/18598 Milyen ésszerűnek nyilvánítható érvek vezettek a biztosítási jogviszony létrejöttét megelőző napra előírt bejelentési jogrendbe illesztéséhez?
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés 2005. július 4-i ülésnapján fogadta el az adózás rendjéről szóló módosításokat, amelyekben a biztosítottak bejelentésére vonatkozó szabályokat érintő módosítások is szerepelnek. A biztosítási jogviszony léte…
T/18191 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Én még a költségvetési és pénzügyi bizottság előadójaként szerettem volna szólni, ezért elnézést, hogyha nem időben jeleztem. Valóban, ahogy az előterjesztő képviselő úr is elmondta, november 16-án a költ…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az országos fejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozat és az annak mellékletét képező koncepció kapcsán alapvetően már bizottsági álláspontként is elég sokan elmondták a Fideszből, és alapvetően…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valóban politikai vitát érdemileg szeretnénk folytatni, akkor gondolom, nem ezzel a tíz emberrel a polgári oldalon és azzal a három emberrel az MSZP oldalán kell lefolytatni. A jegyzőkönyv kedv…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Valóban a költségvetési pénzügyi bizottságban a Fidesz, MDF kisebbségben maradt, tartózkodásával fejezte ki, hogy még általános vitára sem tartja alkalmasnak ezt a koncepciót. M…
V/17830 Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt gondolom, hogy az SZDSZ egy hihetetlen álszent, kistelepülés-ellenes politikát hirdetett meg most, ebben a pillanatban, amelyben az a legborzasztóbb, hogy igen, valóban, egyébként is a településekről nagyon sok gyereket elvisz a szülő az i…
T/17796 A vasúti közlekedésről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Farkas Sándor, illetve az államtitkár úr is a privatizáció kérdését vetette fel. Miért gondolja azt a kormány, hogy ha csődbe vitt egy vállalatot, a saját menedzsmentjével - hiszen odatette a saját menedzsmentjét -, akkor a rendszerre kell fogni az…
T/17796 A vasúti közlekedésről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár úr nem adott választ arra a kérdésre, amit föltettem. Csődbe vitték a MÁV-ot, vagy nem vitték? Hiszen konszolidálva volt, ön mondta ki pont, 2002-ben konszolidálva lett a MÁV. Részben önök is részt vettek a konszolidációjában, hiszen amikor az úgynevezett hiányel…
T/17796 A vasúti közlekedésről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Teljes a félreértés, államtitkár úr! Már ne haragudjon, a MÁV-ot mindig is támogatni kell. Ilyet kár állítani, kár a parlamentnek ebben a szent termében ilyet mondani, hogy nem fog az állam adni további támogatást a MÁV-nak vagy a vasútnak. A világon, legalá…
T/17796 A vasúti közlekedésről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, harmadszor teszem fel a kérdést: a jövő évi költségvetésben - amit most tárgyalunk - hány forint van beállítva a Magyar Államvasutak szerkezeti átalakításához szükséges működési, átalakítási és fejlesztési költségekre az ön tárcáján…
H/17406 Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a probléma ezzel az előterjesztéssel, hogy még alaphelyzetben sem értünk egyet, tehát alapvetően abban, hogy most a gazdaságban mi a helyzet, azt kell mondani, a kormányfő még önmagával sem ért egyet. Hiszen Gyurcsány Ferenc 2004. november 10-én…