10 296 felszólalás
T/1101 Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, az MDF-frakcióból. Ezzel az írásban előre jelentkezett felszólalóknak a végére értünk; még van hozzászólásra jelentkező, úgyhogy utána majd Tóth András képviselő úr következik.
T/1101 Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Tóth András képviselő úrnak, a Fidesz-frakcióból.
T/1101 Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Akkor, tisztelt Országgyűlés, az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására a következő ülésünkön kerül sor. (20.50) A napirendi pontok tárgyalásának végére értünk. A napirend utáni fe…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Az elhangzott kérdésre Kondorosi Ferenc államtitkár úr válaszol, ha jól sejtem.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A mai munka végére értünk. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk a munkát. Az ülésnapot bezárom, mindenkinek nyugodalmas, jó éjszakát kívánok. (Az ülésnap 20 óra 59 perckor ért véget.) Dr. Hende Csaba s. k. Pettkó András s. k. jegyző jegyző Podolák György s. k. Török Zsolt…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: További kétperces hozzászólások következnek. Csontos János képviselő úrnak adom meg a szót, az MSZP-frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Magda Sándor képviselő úr következik, szintén kétperces hozzászólásra.

ELNÖK: Bedő Tamás képviselő úr következik, szintén az MSZP-frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Megadom a szót Medgyasszay László képviselő úrnak, a KDNP frakciójából.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Bagi Béla képviselő úr következik, szintén kétperces hozzászólásra, a Fidesz-frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kétperces hozzászólások most elfogytak. Tájékoztatásul szeretném csak mondani, hogy miután írásban összesen további két képviselő úr jelezte felszólalási szándékát, nem szükséges, hogy aki hosszabb véleményt akar kifejteni, újabb és újabb kétperces felszólalásokra jel…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Csontos János képviselő úr, az MSZP-frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Borenszki Ervin képviselő úr is kétperces hozzászólásra jelentkezett.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Arra kérek majd mindenkit, hogy az időkeretre azért figyeljen. Magda Sándor képviselő úr következik, szintén kétperces hozzászólásra.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Godó Lajos képviselő úr következik, szintén az MSZP-frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra Csontos János képviselő úr következik.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Megadom a szót Szabados József képviselő úrnak, az MSZP képviselőjének, rendes időkeretben.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bagi Béla képviselő úr, a Fidesz frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Magda Sándor képviselő úr következik, szintén kétperces hozzászólásra.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Demendi László képviselő úr, a szocialista frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Bedő Tamás képviselő úr következik, az MSZP-frakcióból, szintén kétperces hozzászólással. (A jegyzői székben dr. Kis Zoltánt Podolák György váltja fel.)
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Kontur Pál, a Fidesz frakciójából.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Újabb három kétperces hozzászóló jelentkezett. Államtitkár úr láthatóan nem bírta türelemmel kivárni, hogy a rendes szólások sorában szót adjak neki, úgyhogy most kétperces hozzászólásra jelentkezett, de feltételezem, fönntartja a hosszabb lélegzetű felszólalási szándékát is. Nos, akkor most…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Ángyán József képviselő úr következik, a Fidesz-frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Magda Sándor képviselő úr következik, kétperces hozzászólásra. (V. Németh Zsoltot a jegyzői székben Móring József Attila váltja fel.)
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Kihasználom a lehetőséget, hogy elfogytak a kétperces hozzászólások, úgyhogy most Gőgös Zoltán államtitkár urat illeti a szó, immáron rendes hozzászólás keretében. Őt majd Herbály Imre követi az MSZP-frakcióból; és még további három hozzászóló jelezte most idáig a felszólalási szándékát. Csak…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Ángyán József képviselő úr, a Fidesz-frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Gőgös Zoltán államtitkár úr.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Vécsi István képviselő úr, az MSZP-frakcióból.
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
ELNÖK: Herbály Imre képviselő úr következik, 10 perces hozzászólási időkeretben; őt követi majd Ángyán József képviselő úr.