10 296 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Danka Lajos képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Béki Gabriella, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: További kétperces hozzászólások következnek. Megadom a szót Isépy Tamás képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy megszívlelem majd a javaslatát. Egyelőre még néhány kétperces hozzászólás van. Szabó Attila képviselő úrnak adom meg a szót, független képviselő.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Lamperth Mónika képviselő asszonyt illeti a szót, szintén két percben.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Fenyvessy Zoltán képviselő urat illeti a szó, Magyar Igazság és Élet Pártja.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Visszatérünk a rendes felszólalók sorához. Megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Lamperth Mónika képviselő asszony, Magyar Szocialista Párt.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Kosztolányi Dénes képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. A részletes vita e szakaszát lezárom. A következő vitaszakaszt nyitom meg az ajánlás 2. és 3. pontjai szerint. Az indítvány a bírósági eljárás jogerős befejezését köve…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Kosztolányi Dénes képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Isépy Tamás képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Fenyvessy Zoltán képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Megadom a szót Szabó Attila képviselő úrnak, szintén kétperces hozzászólásra.
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelzi hozzászólási szándékát.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét is lezárom. Megkérdezem az előterjesztő képviseletében résztvevő Horváth Zsolt államtitkár urat, hogy kí…
I/2437 Mi lesz a rendőrőrsök sorsa Makó térségében?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr elfogadta a miniszteri választ, ezért szavazásra nem kerül sor. Dr. Martonosi György, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: "Mi lesz a rendőrőrsök sorsa Makó térségében?" címmel. Dr. Martonosi György ké…
I/2437 Mi lesz a rendőrőrsök sorsa Makó térségében?
ELNÖK: Az interpellációra Kontrát Károly államtitkár úr válaszol.
I/2437 Mi lesz a rendőrőrsök sorsa Makó térségében?
ELNÖK: Megkérdezem Martonosi György képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
I/3041 Mi lesz a válságban lévő Bábolnai Mezőgazdasági Részvénytársaság sorsa? Privatizációs prédává válik vagy újra a magyarmezőgazdaság gyöngyszeme lesz?
ELNÖK: A képviselő úr elfogadta a választ, így az Országgyűlésnek nem kell döntenie. Dr. Lentner Csaba, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez, "Mi lesz a válságban lévő Bábolnai Mezőgazdasági Részvénytársaság sorsa? Pri…
I/3041 Mi lesz a válságban lévő Bábolnai Mezőgazdasági Részvénytársaság sorsa? Privatizációs prédává válik vagy újra a magyarmezőgazdaság gyöngyszeme lesz?
ELNÖK: Az interpellációra Bogár László államtitkár úr válaszol.
I/3041 Mi lesz a válságban lévő Bábolnai Mezőgazdasági Részvénytársaság sorsa? Privatizációs prédává válik vagy újra a magyarmezőgazdaság gyöngyszeme lesz?
ELNÖK: Megkérdezem Lentner Csaba képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
I/3041 Mi lesz a válságban lévő Bábolnai Mezőgazdasági Részvénytársaság sorsa? Privatizációs prédává válik vagy újra a magyarmezőgazdaság gyöngyszeme lesz?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem ezért az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 147 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 63 tartózkodás mel…
I/2792 Hogyan gondoskodik a kormányzat azokról az egészségügyi dolgozókról, akik fertőző betegek gyógyítása miatt megbetegedtek és emiatt életpályát kell módosítaniuk?
ELNÖK: Az interpellációra dr. Gógl Árpád miniszter úr válaszol.
I/2792 Hogyan gondoskodik a kormányzat azokról az egészségügyi dolgozókról, akik fertőző betegek gyógyítása miatt megbetegedtek és emiatt életpályát kell módosítaniuk?
ELNÖK: Megkérdezem Lezsák Sándor képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszteri választ.
I/3048 "Halálút" helyett autósztrádát
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kovács Kálmán, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági miniszterhez: "Halálút helyett autósztrádát!" címmel. Kovács Kálmán képviselő urat illeti a szó.
I/3048 "Halálút" helyett autósztrádát
ELNÖK: Az interpellációra az illetékesség okán Nógrádi László, közlekedési és vízügyi miniszter úr válaszol. Megadom a szót.
I/3048 "Halálút" helyett autósztrádát
ELNÖK: Megkérdezem Kovács Kálmán képviselő urat, hogy elfogadja-e az interpellációra adott választ.
I/3048 "Halálút" helyett autósztrádát
ELNÖK: Képviselő úr nem fogadta el az interpellációra adott választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 162 igen szavazattal, 87 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Béki Gabriella, a…
I/1242 Igaz-e, hogy jövőre sem emelik a családi pótlék összegét?
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Asszony! Mielőtt megadnám államtitkár úrnak a szót, szeretném önt figyelmeztetni és a jövőre nézve felkérni arra, hogy tartsa be a Házszabály vonatkozó rendelkezéseit. A Házszabály 116. § (3), illetve (4) bekezdésére utalok, amelyek világosan kimondják, hogy az elmondott in…
I/1242 Igaz-e, hogy jövőre sem emelik a családi pótlék összegét?
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő asszonyt, elfogadja-e az államtitkári választ.
I/1242 Igaz-e, hogy jövőre sem emelik a családi pótlék összegét?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 164 igen szavazattal, 97 nem ellenében, 3 tartózkodás…