419 felszólalás
T/9843 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Amikor ezt a törvényjavaslatot megvitatjuk, akkor nyilván először arról kell beszélnünk, hogy miért is van szükség egy ilyen törvényjavaslatra. Az előző hozzászólásokban már történt erre utalás, én…
T/9843 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy arra valóban nincs lehetőség, hogy az elnök úr ne zárja le az általános vitát, de arra, úgy gondolom, van lehetőség, hogy a hét végéig hosszabbítsuk meg a módosító indítványok beadásának a határidejét, hátha van lehetőség tárg…
T/9818 A Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvény módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP), a napirendi pont előadója, valamint az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A millenniumi ünnepségsorozat nyitányaként fogadta el az Országgyűlés a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szó…
V/9945 Megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra?
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Olyan területről szeretnék szólni, amelynek felkészültsége kiemelkedő jelentőségű hazánk sikeres európai uniós csatlakozása szempontjából. Ez az igazságszolgáltatás, a bíróságok helyzete. A kilencvenes évek közepére egyért…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagy érdeklődéssel vártam, hogy az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottságának alelnöke milyen jogi érveket, milyen alkotmányjogi érveket fog elmondani ebben a vitában. Ilyent Répássy képviselő úrtól nem hallhattu…
Ü/7969 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 26/2002-2006. számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ismét tapasztalhattuk, hogy Salamon képviselő úr milyen súlyosan akadályozva van parlamenti beszédjogának kiteljesedésében. Ami pedig az önkritikát illeti, úgy gondolom, hogy ügyrendi kérdésekben, házszabál…
Ü/7969 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 26/2002-2006. számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Összesen két dologra szeretnék reagálni abból, amit Salamon képviselő úr szenvedélyesen elmondott. Az egyik, hogy mi továbbra is alkalmazzuk az őáltaluk meghozott általános érvényű állásfoglalásokat. Ez nem teljesen így van, ugyani…
T/5967 A vagyon, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozattételi kötelezettségről
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretném bejelenteni, hogy az ajánlás 2. számú pontjában szereplő módosító indítványomat visszavonom. Mielőtt elnök úr meggyanúsítana azzal, hogy ezt a népszerűség-hajhászás miatt teszem, szere…
T/5967 A vagyon, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozattételi kötelezettségről
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Elnézést, hozzászólni szeretnék, de a gépet nehezen tudtam időben benyomni. Nagyon röviden annyit szeretnék elmondani, hogy módosító indítványokat nyújtottam be a törvényjavaslathoz abból a célból, hogy egyértelműbb legyen a szabályozás. Ez alapján a miniszterek…
T/6766 Az Európai Parlament tagjainak választásáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Valóban, hónapokon keresztül dolgoztunk azért a négypárti megbeszéléseken, hogy végre megszülethessen egy olyan törvény, amely alapján jövőre, június 13-án a magyar állampolgárok is választh…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Salamon László képviselő úr feltette a kérdést, hogy mikor volt példa arra, hogy egy fontos kérdésben megegyezés volt a két nagy párt között. Képviselő úr, nem is olyan régen, nyáron szavazhat…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Olyan területről szeretnék szólni, amelyiknek a fejlődése, költségvetési fejlődése már az elmúlt évben is, illetve az előttünk álló év is, úgy gondolom, hogy a legkényesebb ellenzéki igényeket is k…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném bejelenteni, hogy az ajánlás 52. pontjában szereplő indítványomat és a vele összefüggő indítványokat visszavonom. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
T/5279 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról, figyelemmel a 2004. évi európai parlamenti választások előkészítésére
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): A határozathozatal előtt.
T/5279 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról, figyelemmel a 2004. évi európai parlamenti választások előkészítésére
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország választópolgárai az április 12-én megtartott országos népszavazáson történelmi jelentőségű döntést hoztak. Voksaik alapján 2004. május 1-jén a Magyar Köztárs…
T/5279 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról, figyelemmel a 2004. évi európai parlamenti választások előkészítésére
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék két dologra reagálni abból, amit Salamon képviselő úr elmondott. Természetesen fel sem merült bennem, hogy kétharmados szabályokat feles szavazással lehetne módosítani. Tehát mint ahogy ez a kormány eredeti…
T/4488 A jogalkotásról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy nagyon jelentős törvénycsomag egyik legfontosabb eleméről kezdjük meg a vitát, a jogalkotási törvényjavaslatról. Mik az előzményei ennek a…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Április 12-én népszavazáson döntött az ország, hogy felhatalmazást ad az ország vezetőinek arra, hogy aláírják a csatlakozási sze…
J/4066 Beszámoló a 2003. április 12-i ügydöntő népszavazással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról J/4067 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek az Európai Unióhoz történő csatlakozásról tartott 2003.
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 2002. december 23-án a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek…
H/4101 A nemzeti lovas programot előkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megmondom őszintén, hogy az ügyrendi bizottság előadójaként kívántam hozzászólni, ezek szerint ezt valószínűleg nem jelezték. Szeretném elmondani, hogy az ügyrendi bizottság is egyhangú szavazással támogatta a határozati j…
H/4137 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság felállításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügyrendi bizottság kizárólag a házszabályszerűség szempontjából vizsgálta a kérdést, nem foglalkoztunk a határozati javaslat tartalmi részével. Gondolom, ez abból…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az ügyrendi bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A javaslathoz, az egyébként teljes konszenzussal benyújtott javaslathoz egyetlen módosító indítvány érkezett. Salamon László képviselő úr (Közbeszólások az MSZP soraiból: Éljen!) indítványát az elő…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a hozzászólásban csak Salamon képviselő úr néhány tévedésére szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy úgy tudja, hogy a magyar Országgyűlés Házszabálya kétféle időkeretet szabályoz. Rosszul tudja, téved. Valóban bizonyo…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Salamon László képviselő úr többször említette a 17/2002-2006. számú ügyrendi bizottsági állásfoglalást, amit valóban nem olyan régen az ügyrendi bizottság egyhangú szavazással elfogadott valóban, én is m…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az ügyrendi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! 1994. augusztus 29-én kezdődött itt, az Országgyűlésben az új Házszabályról szóló határozati javaslat vitája. Dr. Hack Péter, aki akkor az expozét el…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az ügyrendi bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, bizonyos szempontból csalódással töltött el a házszabály-módosítás mai vitája. Szeretném megköszönni azoknak a képviselőknek a hozzászólását, akik magával a házs…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Olyan kérdésről folyik a vita, amely a rendszerváltás óta valamennyi kormány számára komoly problémát jelentett, és amely jelenség ellen valamilyen módon valamennyi korábbi kormány megkísérel…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az alkotmányügyi bizottság ülésén nem váltott ki igazán nagy vitát az előttünk fekvő törvényjavaslat, és örömmel tapasztaltuk, hogy a bizottság ülésén a felszólaló…
T/2016 A pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Egy korábbi napirendnél azzal kezdtem az alkotmányügyi bizottság álláspontjának ismertetését, hogy nem volt különösebben nagy vita a kérdésben. Ezt talán elmondhato…
T/2016 A pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor nem árt talán szólni arról, hogy ez az intézmény Magyarországon hogyan alakult ki, mik…