51 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Frakcióvezető Úr! Itt még több dologban értünk egyet, mint az előbb (Derültség a Fidesz padsoraiból.), hiszen az alapvetés az, hogy jó irányba indult el a szabályozás változtatása - jó irányba indult el, mert lehetővé teszi a kábítószerrel szembeni hatékony és…
I/3748 Tervezi-e a minisztérium, hogy a nőkkel szemben, becsületbeli indokkal elkövetett erőszakos bűncselekmények, az ún. becsületbeli bűncselekmények hatékonyabb megelőzése és ezen cselekmények elleni fokozottabb fellépés érdekében - az Európa Tanács ha
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! A helyzet nem nagyon rossz, mert ezek a bűncselekmények, amelyeket valóban bizonyos nemzetközi okmányok becsületbeli bűncselekményeknek hívnak, ilyen megfogalmazás szerint ugyan Magyarországon a magyar Btk.-ban nem ismertek, azonban ezek…
I/3564 Mégiscsak amnesztia?
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látszik, hogy remélhetőleg nem egy életre, de hosszabb időre össze vagyunk kötve (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), ön, én és a jogszabályok, és amikor találkozunk, akkor ebből gyakran kollíziós helyzet alakul ki. (Derültség…
I/3020 Keller László - múltból és jelenből - olyan ügyeket keres, amelyek büntető jogszabályokba ütköznek, s ezeket a miniszterelnöknek jelenti
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Közvetett demokrácia a parlamenti működés, és ezért nem szokott az problémát okozni, hogy ki kit képvisel, kivéve, ha valami előkérdés fölmerül magából a kérdésből adódóan. Ön úgy kezdte kérdését: H…
Napirend előtti felszólalások
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt lehet mondani, hogy ez az a kérdés, amiben remélhetőleg a Házban helyet foglaló minden képviselő és minden kormánytag egyetért. Egyet kell értenünk abban, hogy az a borzalom, amely megtörtént jó néhány évtizede, az han…
Napirend előtti felszólalások
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Örülök, hogy ez a gyerekszoba így megmaradt, tényleg. (Derültség.) Szóval, azt gondolom, hogy nem mindig muszáj a kormány tagjainak egy-egy napirend előtti felszólalásra válaszolni, de ez a szokás, ezért teszem meg, és már most mondom, hogy nem használom ki a…
I/1803 Egy új üzletpolitika?
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ez egy konkrét ügy, ezért röviden és jogszerűen elzárkózhatnék a válaszadástól azzal, hogy az igazságügy-miniszternek konkrét ügyben nem szabad véleményt nyilvánítania. De ezt most nem teszem, hanem…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Röviden inkább a vitában felmerült főbb trendeket foglalnám össze, nem az egyes vitapontokat. Ez a törvényjavaslat tárgyát tekintve tulajdonképpen azzal tűnt ki a többi, hasonló tárgyú törvényjavaslatból, hogy nem annyira racionális, hanem inkább érzelmi megkö…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én úgy gondoltam, amikor arra gondoltam, hogy egyszer egy igazságügy-miniszter előadja ezt az alkotmánymódosítást, ami az Unióhoz való csatlakozáshoz szükséges, hogy ennek lesz egy bizonyos ünnepélyessége, és…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat előterjesztését teszem meg. Annak az 1978. évi IV. törvénynek a módosításáról van szó, valamint az e…
K/1260 A szocialisták már a súlyos testi sértéstől sem riadnak vissza
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőnő! A föltett kérdések egy jó részére én hatáskör hiányában nem tudok válaszolni. Amire tudok válaszolni, arra válaszolok. A tényállást helyesen tetszett megjelölni, valóban egy nem jogerős ítélet születe…
I/1162 Jövőre még az igazság is többe kerül
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Ez egy jó kis kérdés első ránézésre, mert kevesebb személyeskedést tartalmaz, mint a Répássy képviselő úrtól eddig megszokottak. (Derültség az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból:…
A/1201 Mikor kapják meg jogos nyugdíjkiegészítésüket a korábban kényszermunkára hurcolt idős emberek?
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Igen, változtatni kívánunk, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház és tisztelt képviselő úr. A változtatás a 267/2000. számú kormányrendeleten kell hogy bekövetkezzen. Ennek módosításáról a tárca elkészítette az előterjesztését. Ennek a lényege az, hogy az 1944. októ…
A/1201 Mikor kapják meg jogos nyugdíjkiegészítésüket a korábban kényszermunkára hurcolt idős emberek?
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: A módosításra minden bizonnyal ebben az évben sor kerülhet. A három évnél kevesebb időtartamot fogva tartásban szenvedettekre azonban ebben a körben nem lehet kiterjeszteni ezt a juttatást, hiszen akkor összeütközésbe kerülne az egyéb szabályozásokkal. Ezt csa…
I/1136 Nem érzi-e ismét úgy, hogy ég az arca, miniszter úr?
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: A változás folytán: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kolléga Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A könnyekig meghatódom attól - s ezt őszintén mondom (Derültség a kormánypárti sorokban.) -, hogy olyan maradandó élményt jelentettem önnek a miniszterjelölti megh…
I/917 Kikre vonatkoznak az egyenlő esélyek?
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésből kihallható álláspontjával egyetértek: az antidiszkriminációs törvényt, a jogi környezetet létre kell hozni, erősíteni kell. Alapvetően az alkotmány 70/A. §-a az, amelyik a diszkriminációt általánosságban, az egé…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt írtam ide fel magamnak, hogy kiemelkedő... (Közbeszólások: Mikrofon!) Kimegyek, jó?
Napirend előtti felszólalások
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Biztosíthatom arról - mert erről vita volt -, hogy a szűkebben vagy tágabban vett igazságszolgáltatás ügye, az igazságszolgáltatás függetlensége mindig szívügyem volt, és mindig szívügyem lesz min…
I/275 Nem érzi-e úgy, hogy "ég az arca", mert a független ügyészség tevékenységére a hatalmon lévő pártok politikai nyomást gyakorolnak?
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal kell kezdenem, hogy a mai napon a második kérdést, interpellációt kapom ugyanabban a tárgykörben. (Közbeszólás a Fidesz soriból: Egyikre se válaszoltál!) Ha egy bizonyos retorikát használnék, a…
K/247 Miként képzelhető el a büntetés végrehajtó intézetek privatizációja?
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés egy soha el nem hangzott szövegrész idézésével kezdődik, miszerint célszerűnek tartanám a bv magánosítását. Ilyet soha nem mondtam, és ígérem, hogy nem is teszek ilyet. A kijelentéseket jobb…
T/186 Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Az 1989-90-ben bekövetkezett rendszerváltozás után megindult a demokratikus intézményrendszer kiépítése. Az intézményrendszer kiépítésének természetszerűleg része - és része volt - a független bírói szervezet létrehozat…