271 felszólalás
A/4207 A MSZP pártigazgatójának példamutató takarékoskodása
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, csak egész röviden. A harmadik fontos kérdéskör, amelyre a két percben nem tudtam reagálni, de ön említette, nagyon sajnálatos, hogy a tisztelt Házban nem minden párt támogatja a képviselők vagyongyarapodásának ellenőrizhetős…
I/4161 Sor kerül-e ebben a kormányzati ciklusban a magyar cementipar privatizációjának felülvizsgálatára? Történnek-e érdemi lépések a spontán privatizáció felelőseinek és haszonélvezőinek elmarasztalására vagy sem?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön esetleírása a fő vonalaiban sajnos megfelel a meglehetősen szomorú és kietlen valóságnak, azonban nem tért ki arra, hogy a szóban forgó, és még számos más privatizációs tör…
I/4064 Polgári sikertörténet: Happy End
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Bár ugyan ön itt-ott kicsit elrugaszkodott az interpelláció eredeti szövegétől - most a metakommunikatív aurájáról nem is beszélnék a kérdésfeltevésnek (Derültség a kormánypárti…
I/4034 A Magyar Hajózási Részvénytársaság végnapjai. Avagy a tengeri hajózás után a dunai hajózást is fel akarja számolni a Kormány?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön már nem először nagyon fontos kérdéseket feszeget a Maharttal kapcsolatban, és persze a rendelkezésre álló idő - ezt ön is nagyon jól tudja - nem elégséges ahhoz, hogy ennek a…
I/4062 A Grespik modellt tekinti az Orbán-Torgyán kormány az új köztisztviselői kar mintájának?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy felvezető szövegére, amelyik egyes pontokon eltért az eredetitől - és amely, talán ön is belátja, kiváló példa egy kérdés hamis tematizációs szerkezetének…
I/3906 Gansperger Gyula hagyatéka
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon nehéz az ön vádjait értelmezni, ugyanis az ÁPV Rt., és ezt ön nagyon jól tudja, egyike a legszigorúbb politikai és szakmai felügyelet, állandó, szigorú politikai és szakma…
I/3913 Miért kell suba alatt intézni a volt állami gazdasági vagyon privatizációját?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által felidézett múlt év végi eseményekkel kapcsolatban először is szeretnék emlékeztetni arra, hogy az állami gazdaságok sorsával kapcsolatos aggódó ellenzéki kérdésekre a…
I/3893 Nagy átverés vagy mi lesz a MOL gázüzletágával?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én megértem önt mint régi MOL-os veteránt, hogy védi a társaság vélt vagy valós érdekeit - ez teljesen rendjénvaló. Szeretném ugyanakkor emlékeztetni arra is - mint ahogy ez ma a…
I/3647 Miféle eszközöket használ a Fidesz?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném megköszönni újfent azt a megtiszteltetést, miszerint a kormányt újra arról biztosítja, hogy kíváncsian rákérdez (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kac, kac!)…
K/3949 Mit jelent az alföldi parasztembereknek a balatoni kikötők eladása?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön kérdésében a balatoni kikötők önkormányzati tulajdonba adásának a Mahart számára kedvezőtlen következménye miatt aggódik annak okán, hogy a Mahartnak így - mint ön feltételezi…
K/3935 Mihez van joga egy országgyűlési képviselőnek?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, ahogy ön említette, egy igen nagy horderejű törvényről van szó, és ennél a törvénynél - jóllehet természetesen minden törvény-előkészítési munkában - különösen nagy jele…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kétségtelen, ön egy létező dilemmára hívta fel a figyelmet, noha azt gondolom, hozzászólásának több pontján a kérdéshez méltatlan módon dramatizálta egyes részleteit ezeknek az ö…
A/3802 Várható-e, hogy Orbán miniszterelnök úr felülvizsgálja a kormányzati munkamegosztást az agrártárca irányítása által okozott súlyos veszteségek jövőbeni csökkentése érdekében?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Abban teljesen egyetértünk, és nem indiszkréció talán, ha a Ház előtt elmondom, hogy körülbelül 25 vagy talán 27 éve ismerjük egymást, és akkoriban közösen próbáltunk az érdekes…
A/3802 Várható-e, hogy Orbán miniszterelnök úr felülvizsgálja a kormányzati munkamegosztást az agrártárca irányítása által okozott súlyos veszteségek jövőbeni csökkentése érdekében?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Még egyszer szeretném hangsúlyozni, tisztelt képviselő úr, hogy az aggodalmával a területfejlesztés általános kérdéseit illetően - tehát hogy mindezen kérdések kormányzati kezelése nagy fontosságú ügy - egyetértünk. De azt gondolom, hogy amíg…
I/3767 Felelős-e a kormány a még állami befolyás alatt lévő zászlóshajók működéséért, jövőbeni életben maradásukért?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön meglehetős támadó éllel, de valójában alapvető, azt hiszem, gazdaságfilozófiai mélységű kérdéseket feszeget, ezért engedje meg, hogy a válaszomban most a támadó éltől elt…
I/2469 Csák Máté földjén ti vagytok az Isten, avagy hogy szórakozik és uralkodik állami pénzen egy mai magyar vezérigazgató?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy először néhány tényt elmondjak az ön gyanúival kapcsolatban. Kezdjük mindjárt azzal, hogy ön jelentős teret szentelt a céggel kapcsolatban a gépkocsik prob…
I/3764 Felelőtlen vagyongazdálkodás a földön és a levegőben. Avagy mit kíván tenni a kormány a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság illetve a MALÉV privatizációs prédától való megmentése érdekében? Off-shore paradicsom lesz vagy a nemzeti légitársaság b
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos, a rendelkezésre álló rövid idő aligha teszi lehetővé, hogy minden kérdésére részletesen válaszoljak. Mindjárt azzal kezdeném, hogy elsősorban a Malév helyzetére vona…
I/3781 Milyen felelősség terheli a dr.Szász Attila Ügyvédi Irodát azért, mert Tokaj Kereskedőház Rt. jogi tanácsadójaként eljárva a bíróság által jogerősen is a törvényes szabályozásnak meg nem felelő elbocsátások jogszerűtlen megtörténtében segédkeztek a
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretném jelezni, hogy a képviselő úr lényeges pontokon megváltoztatta az interpelláció szövegét, tehát úgy gondolom, jogomban állna megtagadni a választ erre az interpellációra (Felzúdulás az MS…
K/3793 Akarja-e vagy sem a Kormány az energetikai liberalizációt?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Stratek létrehozásának fő célja pontosan az volt, hogy olyan műhely jöjjön létre, ahol lehetőség nyílik a legkülönbözőbb álláspontok megvitatására. A Stratégiai Füzetek, a…
Napirend utáni felszólalások
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Legelőször is szeretném megnyugtatni ellenzéki képviselőtársaimat, hogy azt az egy percet bőven behozom, amennyivel a napirend után szóló képviselő úr túllépte a rendelkezésére á…
I/3470 Kistérségi megbízottak tevékenységének koordinálatlansága?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagy öröm, hogy önök mint az önkormányzatiság iránt közismerten elkötelezett képviselők, szívükön viselik a kistérségek fejlesztésének ügyét. Elmondha…
K/3552 Mikor lesz a távközlési piac teljesen liberalizált?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A távközlés liberalizációja a koncessziós monopoljogok lejárta után lehetséges természetesen, kivéve, ha a koncesszió birtokosai erről az előjogukról hamarabb is hajlandók lemond…
H/3389 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. A kormány támogatja a javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)
K/3555 A monopolista jellegű árak ellenében erősíti-e a kormány a technológiai haladást?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön is nagyon jól tudja, hogy 1990-ben súlyos örökséget vett át az ország; míg az előző negyven évben a világ szinte minden részén a rohamosan fejlődő technológiai infrastruk…
J/2669 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/3508 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A Gazdasági Versenyhivatal 1999. évről szóló beszámolója átfogóan ismerteti a Versenyhivatal elmúlt évi tevékenységét; ugyancsak komplex képet nyújt a beszámoló a verseny feltételein…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, sajnos nem először és nem utoljára esik szó ilyen és ehhez hasonló súlyos kérdésekről e Ház falai között. Felszólalása egyébként jól példázza azt, hogy hogyan kapcsolódi…
A/3487 Trójai falovak a privatizációban - hogyan játszuk át az üveggyöngyön szerzett állami vagyont külföldi kézre?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogyan bevezetőjében ön is elmondta, egy súlyos és évtizedes ívű problémáról van szó, nem csupán egy helyi konfliktusról, tulajdonképpen nem is csak Magyarországot, szinte az eg…
A/3487 Trójai falovak a privatizációban - hogyan játszuk át az üveggyöngyön szerzett állami vagyont külföldi kézre?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy említettem, a vizsgálat megindult, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója adott utasítást egy ilyen átfogó vizsgálatra. Biztosíthatom arról képviselő urat, hogy amennyiben törvénysértések gyanúja felmerül,…
I/3443 Lehetővé teszi-e a kormány külföldi társaság tulajdonszerzését a magyar állam tulajdonában lévő erőműben?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A polgári koalíció megalakulásakor az állam közvetlen tulajdonában volt a Magyar Villamos Művek Rt. 99,9 százalékos, a Vértes Erőmű 29,9, valamint a Tisza Vízierőmű Kft. 100 száz…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Felszólalásában igen fontos kérdésre irányította rá a figyelmet. Engedje meg, hogy válaszom elején egy kicsit átfogóbb értelmezési keretbe helyezzem mindezt. Az elmúlt években ké…