327 felszólalás
I/13170 Miért árulta el az Orbán-kormány a családi gazdálkodókat?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Remélem, most végighallgatja a válaszomat, nem úgy, mint szerdán, a földtörvény vitája során, ahol miután elmondta a kétperces hozzászólását, távozot…
K/13206 Van-e már a kormánynak reorganizációs terve a húsüzemek számára?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Az ön által feltett kérdésből egyetlenegy mondat volt, ami, azt gondolom, az igazság felé halad: amelyben az szerepelt, hogy valóban olyan kaotikus állapotot örököltünk az előz…
T/13139 Egyes törvényeknek agrár és környezetügyi tárgyban történő módosításáról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egy hozzászólás volt a részletes vitában, illetőleg ezt az akadémikus vitát az általános vita során már lefolytattuk. Amit most Varga Géza elmondott, az elég messze áll az…
T/12959 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
DR. BUDAI GYULA (Fidesz). Előterjesztőként néhány gondolatot hadd mondjak el. Az általános vitához képest öröm volt hallani, hogy a Jobbik Magyarországért támogatja ezeket az előterjesztéseket. Az általános vitában, amelyben nem Varga képviselőtársam, hanem Magyar Zoltán képviselőtársam vett részt,…
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a részletes vitához nem nagyon kívántam hozzászólni, de azt látom, hogy ahelyett, hogy a Jobbik Magyarország és Magyar Zoltán a mai ülésen ismételten azokat a szakmai érveket…
T/13140 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi tisztában vagyunk azzal, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalmon belül Magyar Zoltánt jelölték ki arra, hogy a Jobbik agráriummal kapcsolatos elképzelését megfogalmazza. Ez e…
T/13140 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Én azt gondolom, hogy az általános vita során azokra a nagyon fontos érvekre, amelyek, hogy így mondjam, a különböző parlamenti pártoktól elhangzottak, én válaszoltam. Egyetlenegy gondolat, ami megint meg…
T/13139 Egyes törvényeknek agrár és környezetügyi tárgyban történő módosításáról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Evezzünk békésebb vizekre, és a tisztelt Ház előtt található törvényjavaslat, úgy gondolom, nem fog olyan heves vitákat és érzelmi kitöréseket kiválta…
T/13139 Egyes törvényeknek agrár és környezetügyi tárgyban történő módosításáról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány olyan apró kérdésre válaszoljak, ami felmerült. Az egyik legfontosabb kérdés megint az NFA-val kapcsolatos módosítás körében merült fel. Azt gondolom, az a dönt…
T/12959 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint egyike azoknak, akik ezt az előterjesztést jegyezték, nagyon röviden, azt gondolom, egy olyan változtatást szeretnénk, hogyha a tisztelt parlament elfogadna, ami valóban a gazdák érdekeit szolgálja. Én két…
T/12959 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök úr, nem Mirkóczki képviselőtársamra szeretnék reagálni, azt gondolom, én a kormány részéről ma már lefolytattam ezt a nemtelen vitát a Jobbikkal. Én szeretnék továbbra is itt maradni, amit elmondtam, mert a két perc rövid volt. És még egy nagyon fonto…
T/12959 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy némi kis eligazítást biztosítsak önnek. Az MVH-nál kirobbant visszaéléseknek semmi közük nincs ehhez a jogszabály-módosításhoz, ugyanis 2010-ben, még az előző kormány idején az Európai Bizottság állami…
T/12959 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy azt mondjam önnek, ez nem erről szól. Ez két különböző dolog. Én a parlamentben már nagyon sokszor elmondtam ennek az egész ügynek a hátterét. A támogatási kérelmek benyújtása kapcsán kirobbant botrány, illet…
Napirend előtti felszólalások
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én megértem Vona frakcióvezető urat, hogy kellemetlen számára, hogy a Jobbik az elmúlt másfél évben csak hébe-hóba vett részt a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság mu…
I/13105 Tipikusnak mondható-e, hogy a vidékfejlesztési miniszter töretlen bizalmát élvezik azon háttérintézményi vezetők, akiknek a feladatellátásával összefüggésben a hűtlen kezelés bűncselekmény gyanújával évek óta nyomozás van folyamatban?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szilágyi képviselő úr nagyon helyesen a legfőbb ügyész úrhoz fordult abban a kérdésben, hogy egy folyamatban levő büntetőeljárásról tájékoztassa őt. Ezt a tájékoztatást a képvis…
I/13104 Mennyiben sikerült a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően növelni a helyi termékek piacra kerülését?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! A kormány 2010-től nemcsak könnyítette a hazai termelők piacra jutását, hanem maga is aktívan részt vett abban, hogy elősegítse ezeknek a termelőknek a különböző piacokon történő megjelenését. Azt gondolom, hogy minde…
T/13140 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a rendelkezésemre álló időkeret alatt azokat a nagyon fontos főbb elveket ismertessem, amelyek alapján a Ház a mai na…
T/13140 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy Gaudi-Nagy Tamás témához illő vehemens kirohanásaira vonatkozóan hadd ne mondjak semmit, és tényleg megpróbáljak megmaradni a tervezet, hogy így mondjam, szellemisége és az ab…
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy az a törvényjavaslat, amelyet Jakab István alelnök úr és Győrffy Balázs elnök úr terjesztett be a tisztelt Ház elé, mindenképpen olyan nagyon fontos kérdés…
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Megszólítottak, és szívesen és örömmel vitáznék Schiffer képviselőtársammal, ha lenne miről. Tisztelt Képviselőtársaim! Jelen pillanatban az agrárkamarai törvény módosításáról kéne vitáznunk, és Schiffer képviselő…
I/13018 Milyen intézkedéseket tervez a kormány annak érdekében, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának drámai csökkenését visszafordítsa?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Én büszke vagyok arra, hogy jogi egyetemet végeztem, és jelen pillanatban a minisztériumban dolgozom. Azt gondolom, önnek ez a kijelentése, hogy valaki jogászként egy minisztériu…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialisták megint csúsztatnak elég rendesen. Azt gondoltam, hogy tegnap végre a számok magukért beszéltek, amikor konkrétan itt a tanyával kapcsolatban elmondtuk őket. Csak ebben az évben 53…
A/12987 Valóban úgy gondolják miniszter úr, hogy a belvárosi piacon chanel-kosztümös hölgyek tanyasi féldisznót cipelnek haza a vállukon?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Gőgös Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az ön címválasztásával, amely pontosan úgy szól, hogy a belvárosi piacon Chanel-kosztümös hölgyek tanyasi féldisznót cipelnek, sikerült azokat a tanyasi emb…
A/12987 Valóban úgy gondolják miniszter úr, hogy a belvárosi piacon chanel-kosztümös hölgyek tanyasi féldisznót cipelnek haza a vállukon?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy a kérdéskörben maradjak, és majd Gőgös képviselőtársam kíváncsiságát áfaügyben is ki fogjuk elégíteni. Egy pici türelmet kérünk még tőle. Tisztelt Gőgös Képviselőtársam! Ebben az évben, 2013-ban 3,5 mill…
A/12982 Ugye csak elírás történt?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A számok makacs tények, hadd mondjak önnek néhány számot, amit ön hiányolt. A tanyasi termékek piacra jutására több mint másfélmilliárd forintra lehetett pályázni, ez a helyi pia…
A/12982 Ugye csak elírás történt?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Jó reggelt kívánok önnek! Örülök, hogy a Jobbik három és fél év után elkezdett aggódni a tanyán élőkért. (Felzúdulás a Jobbik soraiból. - Suhajda Krisztián Rogán Antal padja mellé teszi a csizmákat.) Az elmúlt háro…
K/12965 Miért nem sikerül külföldön megismertetni a pálinkát?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy egy rövid ismertetést fölolvassak önnek. 2012. február 14-én és 15-én Moszkvában és Szentpéterváron ismerkedhettek meg az orosz érdeklődők a magyar pálinka legj…
K/12968 Lesz-e magyar dinnye jövőre?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy határozottan kijelentsem, hogy a magyar kormány ebben a kérdésben is meg fogja védeni a magyar termelőket, a magyar gazdákat az Európai Unió mindenféle eljárásával szemb…
I/12566 Amíg a Kormány látszatintézkedésekkel próbálkozik, a külföldi földszerzés megállíthatatlanul tovább tombol?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először is megköszönjem azoknak a parlamenti pártoknak a közreműködését, akik a múlt héten Nagy István képviselőtársam önálló törvényjavaslatát megszavazták,…
A/12918 Mi vár a zsebszerződést kötőkre 2014-ben?
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Ha röviden kívánnék válaszolni, két választ adok önnek. Mi vár a zsebszerződéseket kötő személyekre? Egyrészt egytől öt évig terjedő börtönbüntetés. Másrészt az ön által benyújto…