156 felszólalás
A/3672 Milyen módon tudja támogatni a magyar kormány a kárpát-medencei magyarság autonómia törekvéseit?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen. Ez egy nagyon fontos kérdés, hogy az európai uniós tagság keretei milyen lehetőségeket is nyitnak. Itt van néhány olyan fogalom, amit érdemes megemlíteni, ha erről beszélünk, részben a decentralizáció, a szubszidiaritás, illetőleg a regionalitás foga…
I/3191 Melyek az új külpolitikai stratégia alapvető elemei?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdést. Hadd mondjam el, hogy Magyarország külpolitikájának van egy konzekvens vonala, a szövetségesi rendszerünkben nem tervezünk és nem fognak bekövetkezni változások. Amiért azt gondol…
A/3217 Hogyan segítheti a magyar és az európai energiabiztonságot hazánk kapcsolatépítése Azerbajdzsánnal?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdést, és köszönöm azt is, hogy elmondta, hogy energiakérdések esetében akkor is, ha közös európai energiapolitikáról beszélünk, nemcsak hagyományos szénhidrogénekről van szó, hanem energiahatékonysági kérdésr…
A/3217 Hogyan segítheti a magyar és az európai energiabiztonságot hazánk kapcsolatépítése Azerbajdzsánnal?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen. Akkor azért elmondanám folytatásaképpen annak, amit az elején említettem, az, hogy az Európai Unió keleti szomszédságpolitikájának fontos része az, hogy a dél-kaukázusi országokkal hogyan is alakulnak a kapcsolatok, meghatározó tényező lesz az energi…
A/2955 Hol a szolidaritás Észtország iránt?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindannyiunkat megdöbbentettek ezek az események és ezeknek az indulatoknak a nagysága, amelyek az Észtországban történtekkel kapcsolatban a felszínre kerültek az utóbbi években. Megdöbbentettek…
A/2955 Hol a szolidaritás Észtország iránt?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen, akkor folytatnám. A bécsi egyezmény megsértésének kérdése nem nézőpont kérdése, ez teljesen egyértelmű, ez a magyar kormány egyértelmű álláspontja is, mint ahogy az Európai Unió soros elnökségét adó Németország a nyilatkozatában szintén teljesen egyé…
I/2474 Kibújt a szög a zsákból?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen az interpellációját, mert ez lehetőséget ad arra is, hogy erről a rendkívül fontos kérdésről újra beszélhessünk az Országházban - nemrég az európai csúcstalálkozó is erről a témáról, a kl…
A/2431 Külkapcsolataink hogyan segíthetik hazánk nemzetközi versenyképességét, a reformok sikerét?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdést, mert lehetőséget ad arra, hogy beszéljek itt, az Országházban a külpolitikai stratégia készítésének a menetéről, arról, hogy hol is tartunk. Magyarország furcsa kettősségben létezik a rendszerv…
A/2431 Külkapcsolataink hogyan segíthetik hazánk nemzetközi versenyképességét, a reformok sikerét?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen. Valóban ezen megfontolásból kezdtük el a külpolitikai-külkapcsolati stratégia tervezését. Szeretnénk a figyelmet ráterelni erre a témára, szeretnénk, ha a befelé fordulás helyett társadalmi támogatottsága és minden párttól érkező támogatottsága is le…
H/2347 A Magyar-Lengyel Barátság Napjáról
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném én is üdvözölni a szejm lengyel-magyar baráti társaságának vezetőjét, elnökét, Elzbieta Lukacijewska asszonyt, és nagykövet asszonyt szintén. (Taps.) (18.10) A kormány nevében én is üdvözlöm, és elfogadásra javaslom a március 23-á…
I/2049 Miért használja pártpolitikai célokra a kormány a diplomáciai kart?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem egészen értem az interpellációját. Nem egészen értem... (Felzúdulás, közbekiáltások a Fidesz soraiból.) Szívesen elmondanám, hogy miért nem értem, csak ahhoz szükség lenne arra, hogy némi cs…
I/1678 Schengen versus Vajdaság és Kárpátalja?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel nyugtáztam, hogy talán ez volt az első olyan fideszes megszólalás ma, amely nem a hazugság köré szerveződött. Ebben egyetlen dolog volt, amit azért szóvá kell tennem, mielőtt válaszolok a kérdésre, mégpe…
T/1310 Az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló 1999. június 21-ei megállapodás, valamint az ahhoz csatolt, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársasá
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem fogom kihasználni a tíz percet, elnök úr elmondta ennek a törvényjavaslatnak, amely a Ház előtt van most, a hosszú meghatározását. Ennek a lényege annyi, amit szeretnék hozzátenni, hogy az Európa…
T/1549 A Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságna
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden szeretném összefoglalni ezt a javaslatot is. Az európai uniós tagság feltétele az Európai Gazdasági Térségbe való belépés. Ennek a térségnek az Európai Unió 25 tagországán kívül háro…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy szólt a kérdés, hogy kinek az érdeke a magyar-román kormányülés. Azt hiszem, érdemes ott kezdeni a választ és a közös gondolkodásunkat, hogy Románia 2007. január 1-jétől az Európai Unió tagja lesz. Azért, ho…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! Magyarország az utolsó 17 év alatt, azt gondolom, hogy nagyon komoly tekintélyt vívott ki magának a világban, és ez hozzáadódott ahhoz a nagyon pozitív képhez, ami az '56-os forradalomhoz kötődik, részben a forradalomhoz magához,…
I/1134 Miért nem képviseltette magát a Magyar Köztársaság Kormánya a New York-i 56-os megemlékezésen sem miniszteri, sem államtitkári szinten?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a dicséretet a New York-i konzulátus, a nagykövetség nevében is. Valószínűleg tud róla képviselő úr is, hogy '56 kapcsán nagyon-nagyon sok helyen voltak megemlékezések a világban, Amerikában is t…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Tegnap délután Németh Zsolt képviselő úr kérdésére válaszoltam, ami hasonló módon ezt vetette fel, tudván, hogy ma lesz ez a találkozó Ján Kubiš külügyminiszterrel, hogy igazából mi is az, amit szeretnénk felvetni, hogya…
A/608 A katasztrófa-koalíció
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdése utolsó részére adott válasszal kezdeném; azért találkozom holnap Ján Kubiš külügyminiszter úrral, mert Magyarország tiszteletben tartja és aggódik azzal kapcsolatban, ami Szlovákiában történik. Körülbe…
A/608 A katasztrófa-koalíció
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen. Hadd mondjam a képviselő úrnak, hogy mai beszélgetésünk a nyitott kapuk döngetésére hasonlít. Ha befejezem ezt a mostani felszólalásomat, akkor most fogok éppen Bugár Bélával találkozni ma este, pontosan azért, hogy tudjunk ezekről a kérdésekről besz…
I/348 Mi történik a nyugati határszélen?
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Persányi Miklós miniszter úrnak európai uniós tanácsülésre kellett mennie, ezért válaszolok én most a kormány nevében. Teljes mértékben egyetértek képviselő úrral abban, hogy hazánk szerepe - fö…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a képviselő asszony mai megszólalását. Ez lehetőséget ad arra nekem is, hogy egypár szóban beszéljek Bush elnök úr látogatásáról és a PRT-ról is, amit szintén említett a képviselő asszony. Azt hiszem, az…
A/19285 A Kormány mostoha gyermekei?
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nem egészen értem a felszólalás címét, miszerint a kormány mostohagyerekei lennének a civil szervezetek. Ez a kormány volt az, amely az Országgyűlés elé terjesztette a Nem…
A/19285 A Kormány mostoha gyermekei?
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Köszönöm szépen, akkor folytatom. Az az érzésem, hogy nem hallotta meg a képviselő úr, amiket mondtam. Mondanám még egyszer: egyértelműen eljutott 7 milliárd forint a civil szervezetekhez. Pontosan a töredékévi indulás mi…
T/18903 Az ifjúsággal kapcsolatos egyes állami feladatokról H/18906 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI.1.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltás óta eltelt időszak alatt kialakult Magyar-országon az ifjúságnak szolgáltató intézményhálózat, kialakult egy új szakma, az ifjú…
H/18907 Az új Országos Fogyatékosügyi Programról
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a vitában való felszólalásokat. Ahogy én hallottam, a programmal kapcsolatban kevés kritika fogalmazódott meg, ami megfogalmazódott, az egyéb kérdések kapcsán merült fel. A…
T/18902 Egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Szeretnék egypár dologra válaszolni, részben mert egészen konkrét kérdések merültek fel, részben egyébként is, csak hogy bizonyos témákat lezárhassunk. Amit Lezsák képviselő úr felvetett a módosító indítványb…
T/18902 Egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Köszönöm szépen. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam, hogy pontosan ez a jelentősége ennek a törvénynek, hogy prioritásokat állít. Azt mondja el, hogy maguk a fogyatékos emberek milyen épületekről, szolgáltatásokról gondolják…
T/18902 Egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hadd idézzem először azt a részét ennek a mostani előterjesztésnek, ami szabályozza a piaci szereplőkre vonatkozóan is azt, hogy akadálymentessé, illetve hozzáférhetővé kell…
H/18907 Az új Országos Fogyatékosügyi Programról
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Önök előtt van a határozati javaslat, és mellékletképpen az új fogyatékosügyi program, amely nagyon-nagyon sok elemében különbözik az előző, 1999-ben elf…