7 723 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Holnap lesz 161 éve, hogy a levert forradalom és szabadságharc tábornokai közül tizenhármat 1849. október 6-án két menetben - reggel fél 6-kor azt a kilencet, akik golyó általi halálra ítéltettek, 6 óra után pedig azokat, akik kötél általi h…
J/306 Az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 H/603 Az Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 szóló beszámoló elfogadásáról
DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! A Magyar Tudományos Akadémia beterjesztett jelentése egy szerkezetében világos, tartalmában átgondolt, korrekt jelentés, egyértelműen és megfelelő arányokban mutatja ki a problémákat, és hozza az e…
T/318 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt indítványozó Képviselők! Ebben a módosító javaslatban - amelyet a részletes vita során tárgyalunk - arról van szó, hogy két kategóriát, amely az előadó-művészeti törvény szerint az eddigi 4. számú kategóriába sorolódik, bizonyos fel…
T/318 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ön ebben a hozzászólásban mellébeszélt, összevissza beszélt, egyetlenegy mondatában nem mondta el, hogy ennek a javaslatnak, ami itt a részletes vita tárgya, milyen költségvetési vonzata van. Kérem, kétperces hozzászólásban álljon f…
T/318 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Kérem, hogy akkor számolják át még egyszer; ezt se a Magyar Országgyűlés, se a nyilvánosság előtt nem mondhatja komolyan, olyan tétel, hogy néhány millió, nem lehet a költségvetésben. Értem, hogy azt akarja mondani, hogy nem sok pén…
Napirend előtti felszólalások
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Helyes és méltányos dolog, hogy hatvan évvel a hortobágyi kitelepítések megkezdése után a Magyar Országgyűlés és a Magyar Köztársaság kormánya erre a szégyenletes eseményre és eseménysorozatra emlékezik. Az is helyes…
T/337 Az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1. pontjához szeretnék hozzászólni, és ott kifejteni, hogy az általános vitában a kérdés minden pontját megvitattuk, ugyanakkor itt is szeretném hangsúlyozni, hogy mi azt az irányt, amelyet a javaslat tesz, úgy és akkor fogjuk tud…
T/96 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr, Képviselő Asszony, Államtitkár Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1. §-ának 1. pontjához, illetve az ott megjelölt kérdésekhez kívánok hozzászólni. Itt arról van szó, ezt a módosító indítvány részletezi, hogy a hagyományos értelemben vett 5., 6.,…
T/96 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Öröm hallgatni az államtitkár asszonyt államtitkári minőségében is. Mert itt aztán könnyebb és jobb eligazodni, mint az elmúlt években, amikor is a nem szakrendszerű oktatást - javaslom, hogy a fogalmi vitát ne itt folytassuk le, egyébként is lefolytattuk…
Napirend előtti felszólalások
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Holnap, június 16-án 52 éve, hogy Nagy Imrét és politikustársait kivégezték. A kivégzés egy politikai megtorlás része volt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét - úgy az itthon, belföldön t…
T/317 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Tisztelt Indítványozó Képviselő Úr! Ennek a törvénymódosításnak a valóságos egyetlen célja a Kulturális Örökségvédelmi Szolgálat szétverése. Egyébiránt pedig az elmúlt percekben, durván fél órában elmon…
T/317 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ez a vita a parlamenten belül és a parlamenten kívül nyilván hosszú ideig folyik még. Két állítására szeretném emlékeztetni majd egy jó fél év múlva. Az egyik, hogy az a megoldás, amelyet ön kezdeményez, tudniillik a KÖSZ megszüntetése és a…
T/318 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt előterjesztő Képviselő Úr! Az a törvény, amelynek módosítására nem lényegtelen pontokban vállalkozott, az előadó-művészeti törvény. Az előadó-művészeti törvény eredendően 2006 decemberében színházi törvénynek indult, addig, legalább…
T/318 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Üdvözlöm azt a hangnemet, amit képviselő úr most megütött. S hogy ne maradjanak kétségei: egy kormánytöbbséget képviselő képviselőcsoport és frakció rendelkezésére áll a teljes apparátus, de az a becslés, amelyet ön különösebb háttérszámítás nélkül végzet…
T/337 Az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A bevezetőben, az expozéban képviselő úrtól, aztán a hozzászóló képviselők többségétől és államtitkár asszonytól is olyan gondolatokat hallottam, hallottunk a jelen törvénymódosítással kapcsolatban, amelyek irán…
T/96 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi álláspontjának ismertetője: Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Államtitkár Asszony! Először is méltányosnak és tisztességesnek tartom, hogy első mondataival rávilágított arra, miért önálló képviselő…
T/96 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kisebbségi vélemény kifejtésekor elmondtam, hogy itt a pedagógiai felfogások különböző létező, az elméleti szakirodalomban és a gyakorlati pedagógiában iskolaügyben létező különbségeiről van szó. Én fontosabb kérdésnek tartom ezt annál, se…
T/59 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztő! Tisztelt Miniszter Úr! Mindenekelőtt arra szeretném felhívni a figyelmet, ami a közoktatási törvénnyel az elmúlt napokban, a jelenben és a közeljövőben történik. Az új kormánynak ez az első munkanapja, de a közoktatási…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kijelölt Miniszterelnök-jelölt Úr! Egy programról, egy programhoz való viszonyról kétféleképpen lehet gondolkodni. Az egyik, amikor az olvasó, a szemlélő a saját elképzeléseit, a saját vágyait, a saját gondolatait tekinti kiindulópo…
T/23 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvénymódosításhoz Lukács Tamás képviselő úr módosító indítványt terjesztett elő. Ennek a módosító indítványnak a tartalmát vitatom, vitatjuk, ezért szeretném bejelenteni, hogy majd kapcsolódó módosító indítványt ny…
T/39 A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elnök úrnak köszönöm a szót. Módosító indítványokat nyújtottunk be. Ezen módosító indítványok közül egyet, egyetlenegyet szeretnék itt szóba hozni, és ezt részletesebben bemutatni. Az általános vitában, illetve a vita előtt a vezérszónoki kö…
T/39 A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A múlt alakulásáról és a jövő alakításáról kívánok beszélni. A trianoni béke igazságtalan béke volt. Igazságtalan és megalázó, de a békeszerződés tényein túl elhibázott és rossz. A béke, ha jó, a konfliktuskezel…
T/23 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A közoktatásról szóló törvény egyházi ingatlanok átvételével kapcsolatos rendelkezései korábban az Alkotmánybíróság határozatai és iránymutatásai alapján kerültek meghatározásra. Első ízben 1993-b…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy kormányzat, egy leendő kormányzat munkaszervezete, az a javaslat, amelyet az Országgyűlés elé terjeszt, az a minisztériumi és kormányzati struktúra, amelyet saját képviselőivel megszavaztatni kíván, és amelyet a szokásjog és a j…
Napirend előtti felszólalások
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Igen tisztelt Országgyűlés! Képviselő asszony felszólalásának egyetlen pontjában értünk egyet, ez pedig Beke Kata tisztelete. Egy olyan közéleti személyiség, olyan pedagógus, aki nemcsak iskolát és nemcsak okta…
I/11347 Teljes inkompetencia a kompetencia alapú tankönyvek kiadása terén?
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr interpellációja, úgy látom, és őszintén remélem, hogy egy hosszabb, közöttünk lévő - már nem kettőnk, hanem különböző oktatási megközelítések közötti - vitát zár le.…
I/11350 Támogass vagy hallgass, avagy miért jelent előnyt az MSZP tagsági könyv a nemzeti kulturális intézmények vezetői megbízásánál?
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt hónapokban több nemzeti kulturális intézmény, illetve külföldi magyar kulturális intézet vezetői posztjára írtunk ki pályázatot. A tizenhárom intézmény esetében négy helyen…
I/11354 Számot tud-e még adni arról, mit művelnek kormányzás címén, és meddig fogják sorozatos rögtönzésekkel, bújtatott szándékokkal szétverni a törvényeket és végső soron a magyar oktatásügyet?
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! A képviselő úrnak azon kérdésére, hogy a megítélésem szerint ez a kormány és a mögötte álló frakció alkalmas-e az ország vezetésére, konkrét kérdésére a válaszom nagyon világos: igen. (Kö…
Napirend előtti felszólalások
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! A közoktatás napja diákok, pedagógusok, a közoktatásban dolgozók és persze a szülők közös ünnepe. Közös ünnepe már csak azért is, mert az oktatás, a közoktatás nemzeti ügy. A mi felfogásu…
I/11053 Közös álom, vagy valódi esély javító nemzeti ügy - hol tart a Nemzeti Tehetség Program megvalósítása?
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2008. november 25-én határozatot fogadott el a nemzeti tehetségprogramról, annak finanszírozási elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásáról…