53 felszólalás
T/5240 Az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Nagyon szépen köszönöm, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A jelen törvényjavaslat a klímapolitika területén két törvény jogharmonizációs célú módosítására irányul. A nevezett két törvény az EN…
T/5240 Az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy nagyon örülök annak, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban gyakorlatilag minden hozzászóló hangsúlyozta és kifejezte azt az igényét és elgondolását, hogy a klímavéd…
T/5239 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő T/5239. számú törvényjavaslat egyrészt az atomenergiáról szóló CXVI. törvény, valamint azzal összefüggésben a ne…
T/5239 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a törvénymódosítási javaslathoz tett hozzászólásokat és természetesen mindazoknak a támogatását, akik erről biztosították ezt az előterjesztést.Csak néhány rövid me…
V/3543 Az éghajlatváltozás a XXI. század egyik legnagyobb globális és hazai kihívása; megfékezése és a várható hatásokhoz való alkalmazkodás nem tűr halasztást
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A ma megrendezésre kerülő politikai vitanap igen aktuális, mivel az éghajlatvédelemmel kapcsolatban négy szinten is elérkezett a cselekvés idej…
V/3543 Az éghajlatváltozás a XXI. század egyik legnagyobb globális és hazai kihívása; megfékezése és a várható hatásokhoz való alkalmazkodás nem tűr halasztást
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szépen köszönöm a kormány és a magam részéről is a vezérszónok uraknak a konstruktív, megerősítő, a jövőben követendő klíma- és energiapolitika fókuszpontjait pontosító hozzászól…
T/3608 Magyarország Kormánya és Ausztrália Kormánya között kőolajkészletezési szerződések tárgyában kötött megállapodás kihirdetéséről
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország 28 másik országgal együtt tagja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD autonóm energetikai szerv…
T/3608 Magyarország Kormánya és Ausztrália Kormánya között kőolajkészletezési szerződések tárgyában kötött megállapodás kihirdetéséről
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm. Csak szeretném megköszönni a tisztelt országgyűlési képviselőknek és frakcióknak az előterjesztés támogatását. Köszönöm szépen.
T/3624 Az energetikai tárgyú törvények, valamint egyes klímapolitikai és adózási tárgyú törvények módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az említett T/3624. számú törvényjavaslat hét energetikai tárgyú és kettő klímapolitikai tárgyú törvény, továbbá az energetikai tár…
T/3624 Az energetikai tárgyú törvények, valamint egyes klímapolitikai és adózási tárgyú törvények módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm, elnök úr, és nagyon szépen köszönöm a törvényjavaslat vitájában az alapos és a jobbító hozzászólásokat. Csak néhány ponton szeretnék reagálni az elhangzottakra. Talán a legfontosabb pont, amit szeretnék…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
DR. KADERJÁK PÉTER, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a második nemzeti éghajlatváltozási stratégia általános és részletes vitájában elhangzott minden építő hozzászólást. Azért emelném ki, hog…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, hogy megköszönjem a nemzeti éghajlatváltozási stratégia országgyűlési javaslatához és a stratégiához kapcsolódó hozzászólást Magyarország köztársasági elnöke ré…
T/624 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magam részéről én is köszönöm az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban kifejezett támogatásokat. Valójában a Törvényalkotási…
T/624 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban csak néhány olyan felvetésre szeretnék reagálni, ami itt a vitában elhangzott. Mindenekelőtt azt a kérdést szeretném megválaszolni, hogy kinek az érdekét s…
T/626 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Talán annyival szeretném a bizottsági riportot, jelentést kiegészíteni, hogy fölhívnám a figyelmet arra, hogy az eredetileg benyújtott törvényjavaslat részét képezték a hivatal…
T/626 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az energetikai szektorban a közműszolgáltatások területén állami feladatokat ellátó…
T/626 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Köszönöm szépen először is a kormánypárti vezérszónokoknak a támogatását az előterjesztett törvénymódosítási javaslathoz. Ezek a felszólalások összha…
T/624 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az atomenergiáról szóló törvény nagyon koncentrált, fókuszált módosítását kezdeményező törvényjavaslat lényegében kiegészíti a független szak…
T/624 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Köszönöm a képviselői véleményeket, hozzászólásokat, köszönöm a kormánypárti képviselők támogatását a törvényjavaslat mellett, és a Jobbik támogatásá…
J/4148 A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységéről H/4613 A Magyar Energia Hivatal 2000.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KADERJÁK PÉTER, a Magyar Energia Hivatal főigazgatója, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Energia Hivatal hatodik alkalommal készítette el az Országgyűlés részére az elmúlt évi tevékenységét ismertető beszámolóját, nekem személy szerint pedig második al…
J/4148 A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységéről H/4613 A Magyar Energia Hivatal 2000.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KADERJÁK PÉTER, a Magyar Energia Hivatal főigazgatója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül tanulságos és érdekes vitának a végére értünk a Magyar Energia Hivatal 2000. évi beszámolójának vitája kapcsán. Természetesen nincsen arra mód és lehetőség, értelme sincs, hogy minden…
J/2050 A Magyar Energia Hivatal 1998-1999.évi tevékenységéről H/2263 A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KADERJÁK PÉTER, a Magyar Energia Hivatal főigazgatója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A gazdaság és a társadalom egészét, életünk minden területét átszövi, behálózza a vezetékes energiaszolgáltatás. Az energiahordozók árainak alakulása jel…
J/2050 A Magyar Energia Hivatal 1998-1999.évi tevékenységéről H/2263 A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KADERJÁK PÉTER, a Magyar Energia Hivatal főigazgatója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Számomra nagyon tanulságos volt az a vita, amelyet a tisztelt képviselő urak a hivatal '98-99. évi tevékenységéről szóló jelentés kapcsán ezen a délelőttön folytattak. Ez számomra azt mutatja és jelzi, hogy e…