467 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor Navracsics frakcióvezető úr azt mondta, hogy egy költségvetéstől néhány dolgot el lehet várni, például azt, hogy egy stabil pénzügyi helyzetet biztosítson az ország számára, egy stabil és a szükségesnél egyetlen fővel nem nagyobb államigazg…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Zaj.)
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megint túl vagyunk egy politikai vitanapon, és igazság szerint megint nem sikerült olyan érdemi, jó értelemben vett hasznos vitát folytatnunk, ami egyrészt a kívülállók számára igazán érthető lett volna, másrészt pedig ne egy ilyen kampányízű besz…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ha ebben a mederben folyt volna az egész költségvetési vita, mint ami az elmúlt egy órában ebben a Házban történt, akkor talán jutottunk is volna valamire. Sajnos - végigültem majdnem a teljes három napot - kevés olyan hozzászólás ha…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehetett volna ez egy jó vita is. S mivel egy nap még hátravan a költségvetési vitából, én abban reménykedem, hogy holnap a lényegről fogunk vitatkozni. Arról ugyanis nem érdemes vitatkozni, hogy a gyermektámogatások jövőre emelkednek-e 32 milliárd for…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. KATONA BÉLA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ősznek mindig az egyik fontos napirendi pontja az adótörvények megtárgyalása, és ezeket a közvélemény is nagyobb figyelemmel kíséri, mint általában a parlamenten belül folyó munkát. No, nem magát a vitát, mert a vitáról…
T/17549 A luxusadóról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen amikor Tállai András hangos gondolkodását hallottam, akkor nyomtam meg a gombot, mert nagyon hasonló gondok gyötörtek bennünket is a beterjesztés előtt és nyilvánvalóan most is. Nagyon fontos lenne abban egyetérteni, hogy a…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy aki ma az adórendszer átalakításához kezd, annak legalább három feladatot kell egyszerre megoldania. Úgy kell adót csökkenteni, hogy közben megfelelő bevétel maradjon a legfontosabb állami kiadások fedezetéül, és meg kell oldani…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megdöbbenve hallom a vita eddig menetét, őszintén szólva, és persze szívesen beszélgetnék arról is, mert egy általános vitába ezek szerint minden belefér, hogy mi okozta a magyar könnyűipar sanyarú helyzetét, ki a felelős a borhamisítások elterjedéséér…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tizenöt éve itt ülök a parlamentben, és rengeteg vitát hallgattam végig az egészségügyről. Mindig az volt az alapcél, elsősorban a mindenkori ellenzék részéről, másodsorban a mindenkori egészségügyi lobbi részéről, hogy több pénzt az egészségügybe…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az utóbbi hónapokban az ellenzéki politikusok egy csoportja a politikai csatározásokat új elemmel gazdagította. Tudatosan meghamisított számadatokat hangoztatva azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy az ország gazdasági helyzete kilátástalan,…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Valóban igaza van Áder frakcióvezető-helyettes úrnak abban, hogy a magyar vidékfejlesztésről nem lehet a mezőgazdaság helyzete nélkül beszélni. Fontos, hogy a magyar agrárgazdaság szereplői az uniós csatlakozás első éve…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igaza van Kuncze Gábornak abban, hogy sikeres évet zár az ország az idén. Sikeres évet zár, de nem tanulságok nélkül, és azt hiszem, egy ország jövőjét az teszi biztosabbá, ha a sikeres évekből is le tudjuk vonni a jövőre vonatkozó megfelelő tanul…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Semjén Zsolt Képviselő Úr! Önnek mint hívő katolikusnak tudnia kéne, hogy a tízparancsolatban az is szerepel, hogy ne hazudj. (Dr. Semjén Zsolt: Azért szóltam! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Szégyen! - Taps a kormánypártok padsoraiban.) Ez…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, sok mindenről szó esett ma itt a vita kapcsán. Szó esett alkotmánybírósági határozatról, amit mindenki szája íze szerint idézett, és egy zárójelbe tett stb.-s felsorolást tételes felsorolásnak nevezett, és erre hivatkozva próbálta bebizonyítan…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Vasárnap az egészségügyről is népszavazás lesz. Ha őszinték vagyunk, és valóban tájékoztatni akarjuk a választópolgárokat, akkor el kell mondanunk, először, hogy ez a népszavazás nem arról szól, hogy privatizáljuk-e a kórházakat, hanem arról szól,…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, jó, hogy hozzá kell szoknunk, hogy ami az Európai Unióban történik, ahhoz nekünk közünk van; közünk van, és az Európai Unióban mindig történik valami. Alig tíz napja, hogy ünnepélyesen aláírták az állam- és kormányfők az európai alkotm…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Bankelnök Úr! Megkövetem, mert itt a hozzászólásának vagy előadásának az elején én voltam az, aki bekiabált, hogy „ hazudikö, és akkor valóban azt hittem, hogy az nem lehet, hogy a Nemzeti Bank elnöke ilyen tájékozatlan legyen bizonyos üg…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bevallom őszintén, az előbb már kivettem a kártyámat, hogy nem érdemes már ebben a vitában megszólalni, de amit Horváth János mondott, az arra késztet, hogy visszategyem. Ugyanis most találtam egy olyan pontot, abban, amit ő mondott, ami egy picit a sz…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valamennyien tudjuk itt a teremben, hogy az év utolsó három hónapja mindig nagy jelentőségű a parlament munkájában, hiszen ilyenkor kerül sor az adótörvények módosítására, ilyenkor kerül sor a következő évi költségvetés kialakítására, amely nemcsa…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy új ülésszak kezdetén egy kormány és egy parlamenti frakció mindig eldönti, hogy a következő időszaknak mik lesznek a legfontosabb feladatai. Azt hiszem, hogy a következő fél évben a legfontosabb feladat az, hogy egyrészt biztosítsuk azt, hogy…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt hiszem, valamennyiünk számára megnyugvást jelentett, hogy egy nagyon ideges, talán helyenként durva kampány után tegnap, vasárnap egy nagyon nyugodt, nagyon tisztességes választás zajlott le Magyarországon. Ilyen he…
V/10165 Kormánypropaganda és valóság - a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai vitanapnak az volt a címe, hogy a Medgyessy-kormány teljesítménye a számok tükrében. Erről nagyon jó lett volna vitatkozni, és valóban megnézni, hogy két év alatt egy kormány mit tudott teljesíteni az ígéreteiből, mit tett az ország érdekében, mi…
V/9979 Hogyan csökkentsük az adókat?
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napon itt a vitanap alkalmából sok mindenről szó esett. Sok mindenről szó esett, szó esett a Medgyessy-kormány adópolitikájáról, a Fidesz-kormány adópolitikájáról, szó esett a Bokros-csomagról is, mert az mindig kimaradhatatlan. Én azt gondolom,…
V/9945 Megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra?
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Televíziónézők és Rádióhallgatók! Én most azt javaslom a nézőknek és a hallgatóknak, hogy felejtsék el ezt a mai napot. Gondoljanak inkább arra, hogy ezelőtt több mint tíz évvel közösen kitűztünk egy nagy célt, hogy az Európai Unió tagjai lesz…
V/9462 Értékteremtő nyugdíjasok - Értékvesztő kormányzat
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Onnan folytatnám, ahol Béki Gabriella abbahagyta: nagyon jó lenne, ha a mai vitanap tényleg a nyugdíjasok érdekét szolgálta volna. Nagyon jó lenne, mert azt hiszem, hogy nincs aktuálisabb politikai téma manapság Magyarországon, amit akár hetente napirendre tűzhetnénk, mint me…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mint ismeretes, a befektetők és betétesek védelméről szóló, 2003. december 15-én elfogadott törvény köztársasági elnök által kért előzetes normakontrolljával kapcsolatban az Alkotmánybíróság március 23-án határozatot hozott. Az azóta eltelt napokb…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egyetértek azokkal a fideszes képviselőkkel, akik nem elégedettek a mai nap eredményével, hiszen mi sem vagyunk elégedettek a mai nap eredményével. Amikor azt mondtuk, hogy beszéljünk végre felelősen a gazdaságról, akkor azt gondoltuk, hogy közösen,…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az után, hogy 28-án reggel összeült a Nemzeti Bank monetáris tanácsa, és a forint gyengülésének megállítására 3 százalékos drasztikus kamatemelést vezetett be, rövid idő alatt a hazai és külföldi elemzők majdnem egybehangzóan fogalmazták meg a köv…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálok, amennyire lehet, a részletes vita keretei között maradni, ezért néhány módosító javaslatról beszélnék elsősorban. Szabó István képviselő úrnak mondanám az örömhírt, hogy ez a veresegyházi életmódprogram a mi frakciónkban is szemet szúrt tö…