232 felszólalás
T/6765 A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A pénzügyi rendszer stabilizációjáról szóló törvényjavaslat általános vitájában elég sok észrevétel született a tekintetben, hogy a törvényjavaslat alkotmányosságát és a közérdekkel arányos jellegét a törvény szövege vissza k…
T/6573 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Úgy látom, hogy általában is idényét éljük azoknak a törvényeknek, amelyek a közpénzügyi felelősséggel, a közpénzek felelős felhasználásával kapcsolatosak. Bár tudom magam is, hogy viszonylag hossz…
T/6765 A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről T/6766 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Ahogy a felvezetésből is érzékelhető, a költségvetési bizottság kisebbségi álláspontját tudom elmondani, amely támog…
T/6765 A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről T/6766 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Lényegében folytathatóvá válik az a gondolat, amit az előbb mint bizottsági előadó elmondtam. De rögtön kapcsolódnom kell ahhoz, amit Varga képviselő úr elmondott, hogy hogyan is alakult ki ez a pénzügyi válság. Szerintem az újságot olvasók, a híre…
T/6765 A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről T/6766 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót, és egyben örülök neki, hogy akkor ezek szerint a módosító indítványok szándéka másokban is felmerült, amivel a törvényjavaslat szövegét lehetne javítani. Itt azonban egy gondolat egy picit, úgy is mondhatnám, hogy végigvonult az előttem szólók hozz…
T/6765 A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről T/6766 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. A gazdaságpolitika és a nemzetközi pénzügyi válság összefüggéseit most nyilván nincs idő elemezni két percben, de mégis magyar szempontból nézzük meg, hogy mi ennek a volumene, mi a probléma nagysága. Svédország 200 milliárd dollárt tett bele ebbe…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Én is Horn Gábor képviselő úr előző hozzászólására reflektálnék, és egy olyan általános megjegyzést szeretnék tenni, hogy egy illúziót kergetünk. Valóban az ország és egy év legfontosabb törvényjavaslata általában a költsé…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Csak az ismétlés kedvéért, inkább csak magamnak mondom el, hogy sajnos nem most van itt az ideje és a lehetősége annak, hogy módosítsuk azokat a szaktörvényeket, amelyek jórészt megmondják, hogy mire mennyit kell költenünk, ezért kicsi a mozgásterü…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. A 11., 18., 19. és 20. számú módosító indítványaimról szeretnék beszélni. Egy átlagos módosító indítvány úgy néz ki, hogy egy nagyon jól körülírt célra egy konkrétan meghatározott összeget, szerencsésebb esetben a forrás megjelölésével irányoz elő…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én is erre szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha egylábasok a javaslatok, azokhoz nagyon nehéz úgy konstruktívan hozzáállni, hogy mit gondolunk, milyen forrásból támogatjuk. (18.50) Én is a Herényi képviselő úr által tett j…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! A kamatadó megszüntetése vagy nullakulcsossá tétele elég nehezen értelmezhető úgy, hogy annak a kamat bármikori nominális, tehát a nagyságához igazodó időben van léte vagy nem léte. Azért gondolom, hogy ez tévedés, mert ne…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Némi túlzással azt merem mondani, hogy az adórendszerünknek van két olyan neuralgikus pontja, amelyről újra és újra valahogy több bőrt akarunk lehúzni, mint amennyi akár egy rókán is található. Csak azért, hogy a másik is…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az ajánlás 7. pontjában a Szabó Lajos képviselő úr által beadott módosító indítványról kívánnék szólni. Mint azt már az általános vitában is elmondtuk, a megalapozó törvények a költségvetés főkötet…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel szinte mindenki foglalkozott vele, érintette a témát, én is bizonyos kronológiai áttekintést kell hogy adjak az adótörvény-tárgyalás bevezetésének. Úgy kezdtük, ahogyan az elő van írva, határidőre beadásra kerültek…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Végh képviselőtársam is nemzetközi példákat hozott, és eszembe ötlött, hogy itt az adócsökkentés legyen vagy ne legyen kérdéskörében felmerült, hogy például ez a nemzetközi válság hogyan is érintette Magyarországot. Ez nagyon jó összehasonlító alap…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajátos körülmény az adótörvény vitájánál is - bár képviselőtársam most éppen konkrétan idézett a törvényjavaslatból -, hogy viszonylag keveset beszélünk magáról a konkrét törvényjavaslatról, annál többet a körülményekről, a feltételekről, a gazdas…
T/6646 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársak! A költségvetési bizottság ülésén ismerkedtünk meg eme közepes terjedelmű módosító javaslattal, ami a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó jogszabály…
T/6646 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Csak röviden szeretném az egyéni hozzászólásban kiegészíteni a bizottsági előadóként elmondottakat. Lényegében a gazdasági környezet elemzését kezdeném azzal, hogy a jegybanki politika, az inflációs célkövetés és az ezzel párosuló kamatpolitika min…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Azt gondolom, tágabban természetesen a költségvetésről, az adótörvényről, szűkebben most a költségvetést megalapozó törvényekről is, hogy praktikus volna, ha megkísérelnénk együttműködni. Már sokszor elmondtam én is, és va…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Hargitai képviselő úr megszólalása óta már nem olyan éllel próbálom mondani, hogy azért az ok-okozati összefüggést keressük meg mindig. Hargitai képviselő úr helyes és súlyát tekintve is megfelelő sorrendbe rakta a dolgokat. Valóban a világgazdaság…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Hargitai képviselő úr kereste a helyét Magyarországnak, mondjuk, az Unióban, hogy hogyan is állunk. Nos, a jövő esztendőre a növekedés tekintetében az Unió átlaga, tehát minden ország súlyozott átlaga 0,2 százalékot irányoz elő. Az Unió ebben Magya…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Úgy érzem, hogy az utóbbi néhány hozzászólásban - Béki képviselő asszony hozzászólását például nem ideértve - elég sok blöfföt hallottam, hogy csak visszautaljak a szlovákiai népességet, illetve a foglalkoztatottak körét valószínűsítő számra, és mo…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Rám sem hárul más szerep, mint hogy próbáljam a mai vita konklúzióját megvonni. Az első következtetés az, hogy nem szeretjük, de használjuk az ilyen típusú törvényeket. Nem szeretjük, mert egy saláta jellegű törvény áttekintése még a gyakorlott, ta…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Különleges törvény a költségvetési törvény a maga speciális eljárásrendjével és különös szabályaival, és ezen túlmenően is sajátosak, szokatlanok azok a körülmények, amelyekkel - érzékelve a körülöttünk kialakuló helyzetet -…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én is csak egy gondolatot szeretnék végigvinni. Ez pedig úgy szól, hogy Magyarország 2006 óta egy - talán most nem a sikeres szót, hanem inkább az eredményes szót használnám - eredményes kiigazítási folyamatot hajtott végre. Ennek az a hatása, hogy…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Milyen gazdasági környezetben kell ezt a mai adóvitát lefolytatnunk, illetve az előttünk lévő törvényjavaslat ajánlásait megfontolnunk? Látjuk, hogy egy tulajdonképpen gyorsuló módon elhatalmasodó…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Azt gondolom, hogy Szijjártó képviselő úr helyesen jelezte, hogy az idők, a körülmények változnak, és az adótörvénynek, most még csak javaslatnak ezek között a változó viszonyok között kell megállnia a helyét. Én csak azt…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A távhőszolgáltatás problémáinak, azt hiszem, közismert gondjait elsősorban a fogyasztók érdekében megoldandó terjesztette a törvényjavaslato…
T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon sajátos vita a zárszámadási törvényjavaslatról folyó vita. Ellentétben a legtöbb, a Házban szereplő törvényjavaslattal, nem annak a jövőbeli hatásáról, különféle várható eseményről vitatkozunk, hanem itt tényekről,…
T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Az utolsó mondattal egyetértek, amit Pósán képviselő úr mondott: így "is" kell értelmezni a dolgot. Azonban azt kell, hogy mondjam, hogy az a lendület, ahogy indult a hozzászólása, máris fölveti, hogy ön viszont nem így értékeli. M7-es völgyhíd. Me…