543 felszólalás
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Egy olyan törvényjavaslat szerepel az Országgyűlés napirendjén, amely hatályban levő különböző jogszabályok módosítására irányul, de mégsem az eredeti törvények céljait szűkíti, nem í…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frajna Képviselő Úr! Arra hívom fel a figyelmet, hogy a munkahelyi dohányzás szabályainak a változtatása az egy esélyt, egy lehetőséget ad, nem kötelezvényről van szó, nem arról van szó, hogy ezentúl ezt minden…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Az a ritka pillanat van a parlamentben, elnök úr, amikor üdvözölnöm kell Gógl Árpád képviselőtársamnak a felszólalását, mert magam is azt gondolom, hogy most a törvényjavaslat tárgyalása alkalmat ad arra, hogy ebben az ügyben szót emeljünk, azok, akik fonto…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Frajna képviselő úr Ausztriát hozta összehasonlítási alapként. Valóban, Ausztriában nagyon megengedő a társadalom ebben a tekintetben, de nekünk nem ez a célország. Az Európai Unió ajánlása is az, hogy 2009-ig, ha lehets…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Figyelve ezt a vitát, és a vissza-visszatérő kártyaszimbólumra gondolva, sajnos azt kell mondanom, hogy nekem a kibic jut eszembe, az a kibic, akinek semmi se drága, mert önök is emelik a tétet, amit az emberekkel fizettetné…
T/16301 Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán van valami jelképes abban, hogy éppen a mai napon kerül sor a második országos patikanap megrendezésére, amikor a gyógyszerészek, egyébként példamutató módon szerepet vállalnak a prevencióban, tanácsot adnak, külön…
T/16301 Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném eloszlatni Csáky képviselő úr félelmeit: se nem volt miniszterként, se nem lobbistaként fejtettem ki a véleményem. A Magyar Országgyűlés képviselője vagyok, és a gyógyszerpiaccal kapcsolatos kérdésekben mindig is - bármilyen minőségben n…
T/16290 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényjavaslat módosításának célja világos, jogharmonizációs követelményt kell teljesíteni, át kell vezetni a közigazgatási hatósági eljárás új szabályait,…
H/15853 Az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés hatékonyságának növeléséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága örömmel fogadta ezt a határozati javaslatot, és - a végét mondom - 2 tartózkodással tartotta általános vitára alkalmasnak. A tartózkodáso…
K/15862 A Szex-plázák legyenek az új hungaricumok?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben Ferencváros többször az újságok címoldalára került a városrész egészének erkölcsi kárt okozó Lurdy-ház szexpláza kapcsán. Úgy gondolom, hogy egy ilyen kétes hírnév nem használ Fere…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): (Mikrofon nélkül:) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gémesi képviselő úrnak szeretném azt mondani, hogy a Csehák-féle törvény ésszerű keretek közé helyezte
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót. (A képviselő mikrofonja nem működik.)
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Martonosi képviselő úr most már második alkalommal idézi fel a makói kórház történetét. Nem akartam erre reagálni, de azért mégiscsak azt kell mondjam, hogy figyelve ennek az intézménynek a sorsát, azt tudnám mondani, hogy el kellett volna már kor…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sok gond van a magyar egészségügyben. De ha a képviselő úr javaslatait megfontoltuk volna és most megfontolnánk, állítom, hogy sokkal több lenne. (Derültség az…
A/11453 Európától távolodunk?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, a jóléttel kapcsolatos megjegyzései tekintetében utalnék arra, amit Gyurcsány miniszter úr elmondott. Azt hiszem, hogy árnyaltan kell fogalmazni ebben a ké…
A/11453 Európától távolodunk?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Képviselő Úr! Nagyon bízom benne, hogy ön nem abban érdekelt, hogy az apparátus jelenlegi megosztásával összefüggő helyzet változatlanságáért, tehát a mindenki túléléséért folytatott küzdelmet támogatja. Igen, van eg…
A/11447 Mi történt Karcagon?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Ha megfelel a valóságnak, hogy a szülő asszonyt a kórházi ellátása során sértő és megkülönböztető bánásmód övezte, vagy szakmai szabályokat sértettek, akkor meggyőződésem,…
A/11447 Mi történt Karcagon?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Azt tudom mondani, hogy az esetet összes körülményeire való tekintettel kell megnézni, ezért is kérem a közalapítvány segítségét ebben az ügyben. Az Orvosi Kamara fellépéséről nincs tudomásom ebben az ügyben.
I/10951 Hogyan és miért tűntek el az egészségügyre vonatkozó adatok a Kökény-Pukli-Katona Bermuda-háromszögben?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az a baj, hogy önök összeesküvést szimatolnak ott is, ahol ennek semmi nyoma nincsen, boszorkányságot gyanítanak, pedig Könyves Kálmán királyunkna…
A/11199 Túlélik-e a védett szervezetek a Kormány újabb intézkedéseit?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy ön egy egyeztetésen lévő előterjesztésből idézett olyan elemeket és olyan részeket, amelyek meglehetősen egyoldalú színben tüntetik fel a kormány szándékát, és…
A/11199 Túlélik-e a védett szervezetek a Kormány újabb intézkedéseit?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Képviselő Úr! Egyrészt azt gondolom, hogy van egy egyeztetési folyamat, ez a javaslat nem került még a kormány elé, körültekintően fogjuk mérlegelni a beérkezett véleményeket. Azt gondolom, hogy egy meg nem született rendeletről most…
K/11003 Van-e már elég parlagfű-allergiás beteg, vagy még ennél is több kell?!?!?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Pesszimizmusát már csak azért sem osztom, mert nyilván az interpellációk sorában figyelemmel tudta kísérni mindazt, amit Németh Imre kollégám elmondott arról, hogy mi minden történt a…
T/10500 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! A kormány támogatja a javaslatot.
I/10481 Figyelmen kívül hagyható-e négy éven keresztül emberek millióinak akarata?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A napirend előtt a miniszterelnök úr azt mondta, hogy a kormány elszánt a reformok és a változások véghezvitelében, de ami a reformok tartalmát illeti, a tekin…
A/10574 Mi várható még az egészségügyben?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném önnek elmondani, és itt a tisztelt Háznak is, amit már az elmúlt hetekben többször elmondott a miniszterelnök úr és a pénzügyminiszter úr, hogy nem tervez…
A/10574 Mi várható még az egészségügyben?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Elnök Asszony! Az intézményi finanszírozási rendszer változtatása egy folyamat. Ez így volt az előző kormány idején is. Az biztos - és ezt ön sem cáfolhatja -, hogy igazságosabb és méltányosabb rendszer kialakítására törekszünk, ahol…
A/10575 Fontosak-e a nyugdíjasok a választások után is?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A kormány számára fontosak a nyugdíjasok a választások után is, sőt a választásoktól függetlenül is, hiszen számos olyan intézkedést tettünk, számos ol…
A/10575 Fontosak-e a nyugdíjasok a választások után is?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Képviselő úr, nem választási praktikák vezettek bennünket akkor, amikor a 13. havi nyugdíj egyheti elemének a kifizetését előrehoztuk májusra, hanem ennek a helyzetnek egyfajta érzékelése. Ezzel együtt, tisztelt képv…
T/10500 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány támogatja ezt a törvényjavaslatot, mert - mint ahogy az előterjesztésben elhangzott - egyes európai uniós tagállamokban az érvényes szabályok a magyar kiküldötteket, diploma…
A/10506 Ki hazudik gyógyszeráremelés ügyben?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszony! Hogy ki hazudik gyógyszerárügyben? Azt tudom mondani, ami itt már elhangzott: sajnos ön vagy önök hazudnak. A hazugság egy relatív fogalom, tisztelt képviselő asszo…