627 felszólalás
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaimmal, Kontrát Károllyal és Kövér Lászlóval hét módosító indítványt nyújtottunk be a törvényhez, és úgy gondoljuk, hogy mind a hét módosító indítvány megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyekről az államtitk…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! (Kuncze Gábor telefonál.) A Szabad Demokraták Szövetségéből ketten is emlegették a fideszes frakcióból a nevemet. Szeretném elmondani, hogy ezt a rémséges tettet nem egyedül követtem el, tisztelt képviselő asszony - Kontrát Károl…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Milyen jó, hogy akkor meg Keller László tette fel a kérdést ugyanebben, amit most feltett Domokos Lászlónak, de hát ez a demokrácia, tisztelt hölgyeim és uraim. Domokos László széleskörűen beszélt a Belügyminisztérium fejezetéről és annak Békés meg…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szabados Tamás két dolgot vetett fel. Az egyik talán a könnyebbik, hogy miért nem szólt Domokos László Orbán Viktornak akkor. Én is szerettem volna megkérdezni öntől vagy megkérdezem most: ön pedig miért nem szólt akkor a saját m…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, ez a 3 milliárdos kassza már több alkalommal előkerült itt az elmúlt fél órában, és mindenki elmondta annak a leglényegesebb momentumát, amit én is hangsúlyozni szeretnék, hogy 117 milliárd forintos hiányt - amit az Állami Számvevő…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyobbrészt a vita a csekély mennyiséggel elkövetett kábítószerrel visszaélésről szólt itt. Zuschlag János is nagyobbrészt erre hivatkozott, amikor a családokat emlegette, és nagyon helyesen védte meg Mátrai Márta a családokat. De tessék…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném az elnök úr figyelmét arra felhívni, hogy Szabó Zoltán képviselő úr nem először teszi már meg azt, hogy hazugnak, hazugoknak nevezi az ellenzéki képviselőket. Hozzá vagyunk szokva, tudjuk, hogy ő ezt a stílust képviselte, ezért is hívj…
T/912 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én voltam az egyik módosító indítvány benyújtója, ezért is jelentkeztem normál felszólalásra. Mindannyian tudjuk, és Ékes József is erről beszélt, hogy ez egy fontos kérdés az önkormányzatok életében, hiszen a címzett és céltámogatási rends…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Keller László itt indulatkeltésről beszélt az imént. Úgy gondolom, hogy az Állami Számvevőszék nem arról híres, hogy itt bármilyen indulatkeltő megjegyzéseket és gondolatokat hoz elő a parlamentben. Én nem tudok olyan költői lenni, mint…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két témakörben nyújtottunk be többen is módosító indítványokat; az egyik az önkormányzati kör - erről már egy komoly vita folyt a napirendi pont tárgyalása elején -, a másik pedig a rendészet körében benyújtott módosító indítvány…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban nem ugyanazt a költségvetést olvassuk, tisztelt miniszter asszony - de az Állami Számvevőszék sem ugyanazt a költségvetést olvasta. Hiszen azt mondja az Állami Számvevőszék véleménye, hogy az állami támogatások, hozzájárulások, va…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, valóban a költségvetéshez kívánok hozzászólni. Tóth András államtitkár úr a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatosan tett felszólalást körülbelül húsz perccel ezelőtt. Ezért lehet, hogy furcsa, hogy most szólok, de a tévéidő kavalkádja, illetve an…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki körben többször elhangzott, hogy több pénzt az önkormányzatoknak - ezt hallhattuk az önkormányzati választások idején több héten keresztül, és ma is olvashatjuk még néhány foszlott plakáton az MSZP választás…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dolgot szeretnék többek között Kuncze Gábor képviselőtársamnak felolvasni. Ezt az Állami Számvevőszék mondja, és nem mi: "Az összes forráson belül az állami támogatások és az átengedett bevételek aránya csökken. Az állami támogatások, hozzáj…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvényjavaslat kapcsán elsődlegesen a Belügyminisztériummal kapcsolatos fejezetről szeretnék szólni, ezen belül is a rendőrséggel kapcsolatos témában. A törvényjavaslat csak szövegében támogatja a rendőrsé…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Füle István indított egy rövid hozzászólásra. Szeretném elmondani neki, amit már többen idéztek: ha a gazdasági miniszterünknek a gázáremeléssel kapcsolatos nyilatkozatát olvassa, akkor talán pontosabban tud erről szólni itt a parlamentben. A gá…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ahogyan Világosi Gábor elmondta, én is meg tudom erősíteni, hogy a bizottság alaposan kitárgyalta a tárgybani törvényjavaslatot. A többségi véleménn…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kicsit korábban szólt Eörsi Mátyás és Szabó Zoltán képviselőtársunk is. Elsődlegesen és kifejezetten azt kifogásoljuk, hogy a komoly drogdílerek esetében is enyhítésre kerül sor. Tehát a jelentős mennyiségre elkövetett visszaélés k…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Módosító javaslataink 18-22. sorszámokon kerültek benyújtásra. A 18. számú módosító javaslatot visszavonjuk, mert a rendészeti bizottság ülésén megállapodtunk, és a bizottság el is fogadott egy pon…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Az imént én valóban azt mondtam, hogy a hölgyeké az elsőbbség, noha már az elnök úr megadta a szót, és magamhoz ragadhattam volna, hiszen engedélyem volt erre - a Házszabályban nincs ilyen szabály, h…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő a saját helyéről nyilván nem bírálhatja az ülésvezetést, és én nem is szeretnék semmi ilyesmit tenni az elnök úr ülésvezetésével kapcsolatban, pusztán csak annyit mondtam - s nem akarok a Házszabályra ismét visszatérni -, hogy megkap…
V/910 Merre tart Magyarország?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Azért hagytuk eddig... Tisztelt Elnök Úr! Elnézést a kis intermezzóért, és minden képviselőtársamtól elnézést kérek, nem szokott ez velem előfordulni. Tisztelt Országgyűlés! A polgárok életét, közérzetét egyik legjobban befolyásoló tény az, hogy milyen a közbiztonság. Ezé…
I/999 Tízmilliárdos adócsalás Magyarországon, avagy megússza-e a szocialista kormány tevékenysége alatt a börtönt a volt vecsési MSZP elnök?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian tudjuk, hogy a világban vannak olyan országok, amelyeket egyszerűen adóparadicsomnak szoktak nevezni. Sajnos léteznek adócsalók paradicsomai is. Remélem, Magyarország a jövőben nem az utóbbi kategóriába f…
I/999 Tízmilliárdos adócsalás Magyarországon, avagy megússza-e a szocialista kormány tevékenysége alatt a börtönt a volt vecsési MSZP elnök?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian tudjuk, hogy az ügyészség felé az információkkal a rendőrség rendelkezik, ők tesznek indítványt az előzetessel kapcsolatos döntések meghozatalában. (Moraj az MSZP soraiban.) Az látszik, és úgy tűnik ki az elm…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy Tóth Károly képviselő úr meg is szólított, azzal szeretném kezdeni, azon ritka pillanatok egyike ez, hogy részben egyetértek az általa elmondottakkal, a tekintetben, hogy a legnagyobb társadalmi felhatalmazás…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tóth Andrásnál szerettem volna hozzászólni, illetve az ő felszólalására reagálni még, a lusztrációs törvénnyel kapcsolatosan, amelyet valóban úgy vélnek a parlamentben a kormányzati képviselők, hogy ez elkésett, és ma már…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy a törvény átírása megkezdődött. Wiener képviselő úr már a személyi kört kívánja szűkíteni. Ha már a kormány nem vonja vissza a javaslatát, akkor kormánypárti oldalról próbálják helyreigazítani azokat a hibákat, amelyek…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Wiener György pont arról beszélt, amiről én már korábban szóltam, hogy valóban ismert a Központi Bizottság tagjainak a múltja - mondják önök. Mi viszont azt mondjuk, hogy van néhány olyan folt ezen a múlton, ami nem kerül elő…
A/964 Mikor mond Ön igazat Miniszter Asszony?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): (Mikrofon nélkül.) Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony
A/964 Mikor mond Ön igazat Miniszter Asszony?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Én úgy gondolom, nem szükséges már az Orbán-kormányra hivatkoznia, hiszen július 16-a óta a költségvetés az önöké, 320 milliárdból került volna ezekre a hiányokra, amikre ön hivatkozik. Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszaknak az…