27 896 felszólalás
T/8247 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm Józsa Istvánnak a nyelvbotlásom helyrehozását, a jegyzőkönyvben is valóban úgy van, ahogy ön mondotta. Ahogy megfogalmazta az iménti felszólalását, annak azért jó részével egyet is lehet érteni. Ehhez kapcsol…
T/8247 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lezsák Sándor felszólalása is kiemelt figyelmet fordított a békéltető testületekre, és felszólalásában képviselőtársam úgy ítélte meg, hogy a békéltető testületeknek a kamarák melletti elhelyezése nem minden szempontb…
T/8247 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is rendkívül fontosnak tartom a fogyasztóvédelem, a fogyasztóvédelmi politika társadalmasítását, amikor direktben, egyre inkább elterjed. Ahogy Józsa képviselőtársam is említette, az Európai Unió is rendkívül fo…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel fel szeretném hívni Kósáné Kovács Magda képviselőtársam figyelmét arra a szokásos joggyakorlatra, hogy a jogalkalmazó nemcsak a törvény betűjéből indul ki, hanem ebből a szempontból rendkívül fontos számá…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény egy másik, általunk kritikusnak ítélt pontjáról szeretnék néhány gondolatot elmondani itt önöknek. A szándék, hogy a közvetett diszkriminációt is torolja meg a törvény, úgy hiszem, érthető és legitim. Kérdés…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános indoklásban is az szerepel, hogy erre a törvénymódosításra azért kerül sor a tavalyi évi módosítást követően, hiszen az Alkotmánybíróság állásfoglalásainak, illetve az európai uni…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szabó Zoltán Képviselő Úr! Én azt hiszem, hogy ebben a Házban kevesen vannak olyanok, akik a független intézmények kormány alá való besöprését vagy bármilyen formában a kormánynak a kiterjesztését támogatták…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Őszintén szólva nem értem, hogy kormánypárti képviselőtársaim miért mondják azt, hogy bármi, ami itt elhangzott, nem ehhez a törvényjavaslathoz kapcsolódik, hiszen az általános vita az a fórum, ahol arról is kell besz…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök urak. Tisztelt Képviselőtársaim! Határozottan szeretném visszautasítani azt a fajta minősítést, hogy az ellenzék riogat, vagy hogy az ellenzék valamilyen formában is hisztériát kelt. Azt hiszem, egyetlenegy olyan megnyilatkozás nem történt most a M…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak szeretném befejezni azt, amit az előző kétpercesben elkezdtem. Azt mondtam, hogy voltak olyan komoly szakmai tekintélyek, akik egyértelműen a forint felértékelése mellett törtek lándzsát, és ezt többek között azz…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két olyan felszólalás történt az elmúlt időszakban - részben Kis Zoltán államtitkár úr, részben Keller László államtitkár úr részéről -, akiknek a mondanivalójára mindig odafigyelünk, és amelyekre mindig reagálni kell…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen a 114., 115., 116. és 117. számú módosító javaslataink kapcsán kapcsolódom az előttem felszólaló Farkas és Balla képviselőtársaim mondanivalójához azzal, hogy valóban így van, azt hiszem, a gazdasá…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént, azt hiszem, konszenzussal, egyhangúlag döntött az Országgyűlés az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Az elmúlt plenáris ülésen, még mielőtt a 114., 115. számú módosító javaslatokat beadtuk volna, külön kit…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondta Podolák György képviselő úr, hogy az általános vitában lényegileg másról nem folyt a szó az ellenzék részéről, mint arról, ami a törvényben tételesen nincs benne, vagyis a földgázszolgáltatás fogyasztói árá…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott folytatnám, ahol Podolák képviselőtársam abbahagyta. Azt hiszem, az teljesen egyértelmű, és mindenki számára lelkéből fakadó, igazságérzetéből fakadó megítélés, hogy egy valódi fogyasztóvédelem a törvénnyel…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Tibor képviselőtársam iménti felszólalása szöget ütött a fejembe egy gondolat erejéig, amit, úgy gondolom, meg is kell osztani mindenkivel. Sajnos az az alapvető probléma, hogy 1995-ben, amikor azok a bizonyos…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Őszintén megleptek Kovács képviselő úrnak ezek a szavai. Én úgy tudom, hogy nem az Energia Hivatal az ármegállapító jogkörben eljáró, kedves képviselő úr! Az Energia Hivatal előterjesztése alapján az illetékes miniszter, illetve a kormány hoz döntést. Ez nem ugyanaz, kép…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Teljes egészében egyetértek mindazzal, amit Göndör képviselőtársam elmondott. Hiszen visszaemlékezve, azért szenvedünk ennyit a falugáz kérdésével, mert nagyon sokszor a komoly önkormányzati áldozatvállalással és vállalkozói…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az élet számos esetben ír felül valamennyiünket. Így történt ez a mai tárgyalási nap során is, amikor több képviselőtársam megfogalmazta, és államtitkár úr ennek megfelelően reakcióiban kénytelen kitérni azokra a módosító javaslatokra…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is csak meg szeretném köszönni Szalay Gábor államtitkár úrnak, hogy tényleg ennyire benne él a törvényalkotásban, és minden egyes módosító javaslatot figyelemmel kísér. Hiszen már megelőzte az én hozzászólásomat is…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Képviselőtársaim! Remélem, lassan már lezárható lesz majd ez a szakasza a gázszolgáltatásról szóló törvénynek, de én egy nehezen teljesíthető várakozástól szeretném a hallgatókat és az ország lakosságát megóvni. Tisztelt Államtitkár Úr! A szakértők egybehangzóan egyetért…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth István képviselőtársam példáját követve magam is két perc keretében igyekszem a módosító javaslatainkat előterjeszteni, illetve indokolni. Itt a 128. számú és a 155. számú módosító javaslatokat szeretném említeni…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lényegében befejeződött a részletes vita mai napi része; engedtessék meg, hogy egy bizonyos fokú összegzést tegyek, még akkor is, ha nem egyetlen módosító javaslathoz, hanem a törvény egészéhez és valamennyi…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a földgáz lakossági felhasználása jelentős hatással van környezetünk állapotára, hiszen ez az egyik legtisztább energiafajta. Nagyon sokszor hal…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallhattuk a vita során, és olvashattuk az általános indoklásban is, hogy a földgázellátásról szóló törvényjavaslatot elsősorban az uniós követelmények határozták meg. Nagyon sok mindent hallhattunk, hogy az Unióban m…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném ott folytatni, ahol az előbb abbahagytam, hogy nálunk is szükség van az alapvető energiaszolgáltatások támogatására. Úgy hiszem, hogy ezt is az Európai Unió nézőpontjából kell megvil…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt vita során jeleztük, hogy talán a MOL veszteségállománya sem halmozódott volna fel ilyen mértékben, ha valamilyen formában a gázszolgáltató vállalatok vagy társaságok részéről…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologban szeretnék vitatkozni Józsa Istvánnal, mert amit mondott, az nagyon fontos. Az egyik: azokban az adatokban, amelyeket említettem, nem szerepel a MOL gázágazatában létrejött létszámváltozás, ilyen értelemben pontosan…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott folytatnám, ahol Lengyel Zoltán képviselőtársam abbahagyta, hogy igen, a tömbtarifa sajnos, ha tetszik, ha nem, bizonyos helyeken preferációt biztosít azok számára, akik keveset fogyasztanak. Ha vissza tetszenek e…
T/2380 A földgázellátásról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretnék újabb vitákat gerjeszteni, de Józsa képviselő úrnak volt egy mondata, amire muszáj néhány szót szólnom. Úgy gondolom, kimondottan csak szakmai alapon vitáztunk a gazdasági bizottságban,…