145 felszólalás
T/3539 Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Az Állami Számvevőszék az elmúlt bő egy évtized alatt valóban átfogó munkájával bizonyította képességét. A gyakorlat azt is bebizonyította, illetve bizonyítja, és ez a módosító indítvány is ennek a bizonyításnak egyik mód…
K/3600 Tudja-e már a kormány, hogy mi lesz a csepeli HÉV-vel?
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A főváros beruházásában az elmúlt napokban megnyílt az 1-es villamosnak a Lágymányosi hídig terjedő szakasza, és egyúttal a csepeli HÉV új állomása, amely biztosítja az átszállási lehetőséget a HÉV és az 1-es vi…
J/2669 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/3508 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Nagy Zoltán Elnök Úr! Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy szívem szerint egy ötödik ajánlást is megfogalmaznék egyébként a nagyon jó és kifejezetten hasznos előterjesztés kapcsán, ez pedig Magyarországon a gazdasági versenyszellem növelése…
J/2669 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/3508 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb már szóba került az országjelentés, amelyből nagyon fontos három mondatot szeretnék idézni: "Magyarországon a trösztellenes szabályozás nagymértékben megfelel a közösségi vívmányoknak - ezzel kapcsolatban az előző hozzászóló képviselő úrna…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! A környezetvédelmünk egyik alapvető problémája ma az ivóvíz és a szennyvíz kérdése. Az Európai Unió rendkívüli módon elégedetlen azzal, ami e tekintetben Magyarországon történt. Elég, ha csak annyit idézek az Unió néhány nappal ezelőtt megjelent jelentéséből: "…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Molnár Albert képviselőtársamhoz szeretnék annyit hozzátenni, hogy a Székesfehérvárt elkerülő utat, ami alapvető - hiszen húszezres napi forgalom körül van, tehát most már azt lehet mondani, hogy valóban a legnehezebb helyzetek egyike -, '97-ben kezdtük el. Nag…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Szeretnék egy témához hozzászólni, ez pedig a szabványosítás kérdése, ami kapcsolódik a 273. számú módosító indítványhoz, amelynek keretében még egy csatlakozó módosító javaslatot kívánok holnap benyújtani. Tudjuk azt, hogy az uniós csat…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretnék egy szót szólni Hargitai képviselő úrhoz. Ez egy rendkívül fontos téma. Hogy egész korrektek legyünk, ez nem a 6-os út, hanem a páneurópai 5C, nagyon fontos, Helsinkiben nagy nehézségek árán sikerült valóban kiverni az Európ…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Még a közlekedéssel, az autóbusz-hálózattal kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni. A magyar autóbuszállomány, mint ismeretes, az életkorában messze túlhaladja nemcsak az optimálist, hanem a nemzetközi gyakorlatban elfogadott szintet is. A joggal elvárt - és…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm. Pap János képviselő úrhoz szeretnék szólni, mert amit mondott, az elfogadhatatlan, hogy ennek a kormánynak ennyi pénze van rá. Amikor a környezetvédelem ma az összes felmérés szerint az utolsó helyen van az idei költségvetésben - ezt ön is szomorúsággal feltehetően…
T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az SZDSZ által e vitaszakasz keretében tárgyalt és itt benyújtott módosító indítványait - amelyeket Szalay Gábor képviselő úr nyújtott be az SZDSZ nevében - négy pontban szeretném összefoglalni. Először is, mint ismeretes, a törvényja…
T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Röviden reagálnék Hende Csaba államtitkár úr megjegyzéseire. Nem feltétlenül szükséges, nem is gyakorlat az, hogy két, meglehetősen különálló és felügyeleti szempontból is egészen más típusú szervezetet azonos módon kell szabályozni. Megítélésem szerint semmiféle indok nincs…
T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm szépen Horváth János professzor szavait, mert nagyon kulturált és jó érvelésnek tartottam. Én azt szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy az Európai Unió a versenytörvényünkkel alapvetően elégedett. Elég ha csak két idézetet mondok az A…
T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vajon jó-e az eddigi versenyszabályozás, és mit szólunk mi, mit szól az Európai Unió a '96-os és a '97. január 1-jén életbe lépett versenytörvényhez? Néhányan talán emlékszünk rá, elég sokat vitatkoztunk az akkori elnök úrral, és a kormányülé…
T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Képviselő Úr! Én abból idéztem, ami most jelent meg a napokban. Nekem az a határozott tapasztalatom, hogy amit az Európai Unió visszaigazol, még egyszer leszögez, az több mint egyetértés. Tehát ebben az esetben, amikor azt mondja, hogy a versenyfelügyeleti eljárások…
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Elsőként az ajánlás 1. számú pontjában foglalt lényegi kérdést érintő módosító indítványom mellett kívánok érvelni. A gazdaság versenyképességének, valamint a lakosság életminőségének alakulásában az infrastruktúrának igazán k…
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, azzal zárjuk le ezt a részt, amit az Európai Unió jegyzett meg most a leghivatalosabb álláspontjában. Ezt a két mondatot szeretném idézni, mert ezzel a kérdés gyakorlatilag eldől, és kiderül, hogy miért javasoltam én az 1. pont szerinti mó…
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bármilyen jogszabály esetén csak akkor várható el, hogy betartsák világosan, egyértelműen annak a szabályait, annak a fogalmazványát, ha önmagával és más kapcsolódó eljárásokkal következetesen összhangban van, tehát csak akkor lehet elvárni, hogy beta…
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Közismert, hogy a közlekedés egyike az uniós csatlakozási tárgyalások kemény magjainak, az úgynevezett hardcore-nak. Nyolc ilyen kérdés van; közismert ugyebár, hogy a környezetvédelem, a mezőgazdaság, a személyek szabad áramlása, ebbe…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Közismert, hogy a közlekedés az infrastruktúra egyik meghatározó eleme, jelentős hatással van a gazdasági fejlődés lehetőségeire, feltételeire, valamint a társadalom minden rétege számára, a munkával összefüggő, a szociális és kulturális hel…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Latorcai Képviselő Úr és Glattfelder Béla Államtitkár Úr! Azt mondom, zárjuk le ezt a bizonyos Bokros-csomaggal kapcsolatos értékelést, mégpedig az önök időszakában megjelent 1999-es OECD gazdasági tanulmánnyal. Azt hiszem, ez az a szervezet - Magya…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tulajdonképpen a pénzügyminiszter úr figyelmét szeretném felhívni a következőre, alátámasztva, amit Dornbach képviselő úr említett, ez a bizonyos "megfordul-e a magyar gazdaság jobb irányba vagy nem". Nem hiszem, hogy említeni kell önnek, bizonyára ismeri, d…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bánki Erik Képviselő Úr! Ön hivatkozott az EBRD-re, a londoni újjáépítési banknak a táblázataira, illetve eredményeire. Mint az Európa Tanács e bankot ellenőrző raportőreinek, jelentéstevőinek kiküldötte, tavaly sokat időt töltöttem ebben a bankba…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Mádi Képviselő Úr! Az inflációval egy baj van - éppen most beszéltem az IMF-esekkel és másokkal -, de nem az a baj, ha netalán nem csökken olyan mértékben, amilyen óriási léptéket az ember elő akar írni, hanem az a baj, ha megfordul a tendencia. Ez a legveszélyesebb…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Németh Zsolt képviselő úr megjegyzéseihez szeretnék egy jó és egy rossz hírt mondani. A jó hír az, hogy néhány nappal ezelőtt Brüsszelben úgy tűnt, hogy a vízi út megtisztításához szükséges 30 millió ECU rendelkezésre áll az ottani in…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Többször szóba került már ez a bizonyos egyéves, kétéves költségvetés. Néhány megjegyzést szeretnék még fűzni ahhoz, amit itt néhány képviselőtársam már elmondott. Megítélésem szerint túl a felelősség kérdésén, itt valóban már a parlamenti demokrácia…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Most már biztos, hogy valahogy másképp olvassuk ugyanazt a mondatot. Ez a mondat a 7. oldalon úgy szól, hogy "az osztrák kormány tegnap vitatta meg a Karl-Heinz Gasser pénzügyminiszter által előterjesztett jövő évi költségvetést". Szó nincs kétéves k…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jövedéki adókra és a jövedéki termékek forgalmazásának szabályaira jelen törvényjavaslatban foglalt módosítások jelentős hányada egyértelműen magában hordozza azokat a problémákat, vitatható elveket, amelyekről az elmúlt időszakban itt, a tisztelt H…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön az előbb Szalay Gábornak válaszolva említette, és ezt már nem először mondja el, hogy akkor lenne logikus az érvelés, ha nem más irányba, pontosabban semmilyen irányba nem költekezne a lakosság. Tehát ez a veszély és ez…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Csak szeretném önt emlékeztetni arra, és ez az áfával kapcsolatos, hogy az Európai Unióba való belépésünk napjától a nullaszázalékos áfát 5 százalékra kell felemelni. Nekünk csak az a félelmünk, mint ahogy más esetekben előfordult, hogy korábban kezd…