315 felszólalás
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés egészségügyi részéről szeretnék néhány szót szólni. Kezdem azzal a javaslattal, hogy ne fogjunk mindent a pénzügyi válságra. Ez a költségvetés ugyanúgy elfogadhatatlan, mint a tavalyi volt, meg a tavalyelőtti volt,…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem vitatkozni akarok államtitkár asszonnyal, inkább kihasználnám ezt a néhány másodpercet arra, hogy még egy dolgot, amit megfontolásra ajánlanék a költségvetéssel kapcsolatban, elmondjak. Ne feledkezzünk meg arr…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
DR. MIKOLA ISTVÁN, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi bizottságban a törvénytervezet vitája kapcsán nem volt katarzisélmény, ez az előttem szóló elnöknek a rövid, néhány perces értékeléséből is kit…
T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az az érzésem az eddigi vitát hallván, hogy kevés közös nevezőt fogunk találni a 2007-es év értékelésében. Szeretném hangsúlyozni, hogy bár az egészségügyi bizottság természetesen a számszerű adatokat alaposan értékelte, de nem hag…
T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Nem akartam szót kérni, mert nem kívánok minden kérdésben válaszolni Havas Szonja (Sic!) képviselő asszony megjegyzéseire, csak azt szeretném elmondani, hogy rosszul emlékszik, valami emlékezetzavar lehet a képviselő asszonynál, hiszen az egészségügyi b…
T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Sajnálattal kell mondanom, hogy az előttem szólót mélyen szántó szakmai ismeretek nem korlátozták a véleménye megformálásában, ugyanis ez egy teljesen hamis beállítás, mintha Magyarországon rengeteget költenénk az egészségügyre. Európa…
H/5969 Országos népszavazás elrendeléséről (Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több biztosítós egészségbiztosítást?)
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Fontosnak tartjuk a népszavazást, a következők miatt. Úgy látjuk, hogy az egészségügyi reformnak nevezett folyamat, amit mi leginkább az ámokfutás szóval jellemeznénk, megbukott ugyan, a több-biztosítós, majd többpénztáras rendsze…
T/5727 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról
DR. MIKOLA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy figyelemmel hallgattuk a miniszter úr rövid expozéját, és szeretném jelezni, hogy egy dolog kimaradt az 1990-91-es parlamenti határozatok felsorolásából, nevezetesen az a parlamenti határozat, ame…
T/5727 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt azért szeretném elmondani, hogy a preambulum másról szól, mint a törvény. És egy bizonyos mondat utólag lett betéve a preambulumba, amit itt Vojnik Mária asszony idézett; ezt is szeretném elmondani. A preambulum nagyon szép elveket fogalmaz…
Napirend előtti felszólalások
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt MSZP-s Képviselők! Önök most visszavonják azt a több-biztosítós, többpénztáras törvényt, amelyet az elmúlt év novemberében, majd miután a köztársasági elnök vétót emelt, ez év februárjában a többszörös rendőrkordonna…
A/5609 Senki többet - harmadszor?
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Néhány perccel ezelőtt az interneten idéztek Gyurcsány Ferenctől egy mondatot: nem változik a program, csak a hangsúlyok. Reggel pedig Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonyt hallottam a televízióban, aki az egészségbiztosítási törvény…
A/5609 Senki többet - harmadszor?
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Lassúbb a gép, mint én vagyok. Azt gondolom, miniszter asszony, az ön egodiasztoléja, ön tudja, mit jelent ez a kifejezés, változatlanul fennáll. Rendíthetetlen akarással, szembemenve a saját koalíciójával, mert még létezik a koalíció, hozza egyre-másra az intézkedéseit.…
A/5468 Jobb későn, mint soha?
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Asszony! Miután március 29-én a miniszterelnök felszólította önt, hogy ne tegyen már komoly intézkedéseket az egészségügyben, úgy tűnik, hogy nagyon beindult az intézkedésekkel. Ön a napokban pályázatoka…
A/5468 Jobb későn, mint soha?
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Miniszter asszony, nehezen tudok megszólalni. Egyszerűen nem értem! Az ágazatban súlyos problémák vannak, a betegutak szabályozatlanok, rohangálnak a mentők a betegekkel intézményektől intézményekig. Miért nem ezzel foglalkozik? Miért nem a finanszírozási aránytalanságok…
T/5312 A humángenetikai adatok védelméről, valamint a humángenetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban úgy látjuk mi is, hogy ez egy nagyon fontos törvénytervezet, és visszaemlékszem a 2001. esztendőre, amikor magam is szorgalmaztam ennek a törvénytervezetnek az elkészítését - akkor még elindítását. Hiszen…
Napirend előtti felszólalások
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz). Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Azon gondolkodom, hogy ki fog válaszolni vagy reagálni az egészségüggyel kapcsolatos okfejtésemre (Derültség az ellenzéki oldalon. - Dr. Géczi József Alajos: A hadügyminiszter.), mert nem látom itt az egészségügyi tárca képvi…
T/5228 Az egybiztosítós, nemzeti kockázatközösségen alapuló, szolidaritási elvű egészségbiztosítás visszaállítása érdekében szükséges törvénymódosításokról
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szociális népszavazáson a választópolgárok egyértelműen kinyilvánították akaratukat, és elsöprő többséggel törölték el a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Az emberek egyúttal világossá tették azt is, hogy nem fogadj…
T/5228 Az egybiztosítós, nemzeti kockázatközösségen alapuló, szolidaritási elvű egészségbiztosítás visszaállítása érdekében szükséges törvénymódosításokról
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném jelezni, hogy nem politikai erőfeszítés fitogtatásáról, hanem megegyezés kereséséről szól ez a törvénytervezet. Az utóbbi napok nyilatkozataiból azt hallottuk, hogy önök, mármint az MSZP képviselői az egészségbiztosítási…
T/5190 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról T/5191 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
DR. MIKOLA ISTVÁN, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi bizottság tegnap tartott ülésén teljesen nyilvánvaló volt, hogy a kormányoldal nem vonja le a március 9-ei népszavazás konzekvenciáit - nem aka…
T/5190 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról T/5191 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
DR. MIKOLA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Asszony! Megbocsásson, de annyi feszültség volt a szavaiban, annyi gyűlölködés (Felzúdulás és derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiban, többek közt:…
A/5194 A miniszteri széftől a miniszteri székig I.
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszter Asszony! Azonnali kérdésként a következőket szeretném föltenni. Készül-e arra, hogy levonja a konzekvenciákat a tegnapi népszavazás kapcsán? Készül-e arra, hogy az egészségügyi reformnak nevezett folyamatot, ami má…
A/5194 A miniszteri széftől a miniszteri székig I.
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Kedves Miniszter Asszony! Higgye el, hogy eljött az ideje az újragondolásnak. Én arra kérem igen nagy tisztelettel, hogy hagyjon fel ezzel a makacs konoksággal, amivel mindenféle sikertelenséget, most már egyértelműen az emberek által is kimondott kudarcot valamiféle sike…
Napirend előtti felszólalások
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi napokban indulatos, személyeskedő megjegyzéseket hallunk a vizitdíjat ellenzőkkel szemben. A miniszter asszony fenyegetőzik, egyáltalán a vita, úgy tűnik, eltér a szakmaiságtól. A miniszterelnök teg…
Napirend előtti felszólalások
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egyéves a vizitdíj, egy évvel ezelőtt vezették be, az egészségügyben akkor vált gyakorlattá. Bevezetése előtt a bevezetését indokló három kérdésről folyt a vita. Önök azt mondták, hogy majd csökkenni fog a pa…
I/4963 Halálos terápia, avagy van-e összefüggés a gyomorvérzéses beteg halála és az egészségügyi rendszer átalakítása között?
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Dübörög az önök úgynevezett egészségügyi reformja, útját a betegek megsarcolása, a vizitdíj, a kórházi napidíj, megszüntetett gyógyítóágyak, bezárt kórházi osztályok és intézmények, kaotikus beutalási rend, növekvő…
I/4963 Halálos terápia, avagy van-e összefüggés a gyomorvérzéses beteg halála és az egészségügyi rendszer átalakítása között?
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Kedves Államtitkár Úr! Önnel mint fül-orr-gégésszel szakmai közösséget nem vállalok az ügyben, de talán még ön is tudja, hogy a súlyos vérszegénység megállapítása nem olyan borzasztó nehéz dolog. Ha valaki nyolc óra alatt többször elveszíti az eszméletét, azt hiszem, az s…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. MIKOLA ISTVÁN, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kisebbségi véleményt azzal kezdeném, hogy továbbra sem értünk egyet e törvény alapirányultságával. Meglepett Kökény elnök úr néhány mondata, amit az előbb hallottunk a szájáb…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz). Köszönöm szépen, elnök úr. Nem kértem szót, de van mit mondanom bőven, úgyhogy nagyon szívesen. (Derültség az ellenzéki oldalon.)
Napirend előtti felszólalások
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnök az előbb azt mondta: éppen a helyünket találjuk meg Európában. Kérdezem, miniszterelnök úr: ezzel az egészségbiztosítási törvénnyel? (Gyurcsány Ferenc: Igen.) Ezzel. Tehát akkor szeretném jelezni, hogy Európa…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A törvénytervezetben továbbra is számos koherenciaproblémát látunk, annak ellenére, hogy ma reggel az egészségügyi bizottság három, több pontból álló - összesen 133 pontból álló -, koherenciával kapcsolatos módosító i…