200 felszólalás
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyar képviselőtársamnak a 161. ajánláshoz intézett szavaira szeretnék reagálni. Nem sok mindent értettem abból, amit a képviselőtársam úgy összességében mondott, de azt meg bírtam jegyezni, de inkább föl is írtam a biztons…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem az előző vitát folytatva, az 54., 59., 62. talán az ajánlási pont, de a tartalmának a lényege a felülvizsgálatokról szól. Talán erről kevesebbet beszéltünk eddig. Azzal a módszerrel úgy általában nem értünk egyet, hogy a…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alapvető problémája ennek a törvénynek is az, hogy a hátterében az áll, hogy önök a szociális biztonsághoz való jogot mint olyat megszüntették. És az alaptörvényben, amit januártól léptetnek életbe, úgy fogalmaznak, hogy…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aradszki András úgy kezdte a felszólalását, hogy nem akar minket, a szocialista frakciót elkeseríteni, de a módosító javaslatuk jól megfontolt és átgondolt, amit Kontur Pállal közösen nyújtottak be. Most nem is ennek a kapcs…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Spaller képviselő úr nemcsak a mi szemléletünket minősítette tévesen, hanem megpróbált magyarázatot adni a sajátjukra is. Most ez láthatóan nem sikerült. Megpróbálom elmondani, mi az, ami látszik ebből kívülről. Az látszik,…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engem is Ékes képviselő úr szavai indítottak hozzászólásra, röviden szeretnék csak reagálni. Azt mondta, hogy a jelenlegi munka törvénykönyve nem jó, és túl könnyen ki lehet rúgni az embereket. Nem vitatjuk azt, hogy nem a l…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ékes képviselő úr 6-7 hozzászólással ezelőtt a szociális biztonságról értekezett, ami nyilvánvalóan össze kell, hogy függjön a céllal, hiszen ez kellene legyen az alap, csakhogy azt nem tudom, tudja-e képviselőtársam, hogy ö…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Spaller Endre azt a kérdést tette fel, hogy érdekel-e minket a munkavállalók sorsa. Ön költőinek szánta ezt a kérdést, és azt gondolta, a válasz az, hogy nem, de bizony minket érdekel. De önöket? Itt vannak heten, most heten…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Konkrétan az ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Ehhez benyújtottunk egy módosító javaslatot, amelynek a lényege az, hogy feleslegesnek tartjuk a személyi vagy szervi hatályt megjelölni, mivel az nem tágabb a joga…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kontur Pál képviselő úr azt mondta és mutatta is így, hogy ilyen pici az, ami nem tetszik a szakszervezeteknek. Nos, kedves képviselő úr, nem olyan pici. (Nyakó István: Más a pici.) Ami pici, talán az a toleranciaszint, ami…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én a 4. ajánlási ponton keresztül szeretnék Kara Ákos és Ékes József szavaira válaszolni. Abban tudunk egyetérteni, ezt talán Kara Ákos képviselőtársam mondta, hogy az éjszakai stílus kulturált volt. De azzal a mondatával má…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
DR. NEMÉNY ANDRÁS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Minimum furcsa, de fogalmazhatunk úgy is, skizofrén dolog az, hogy amikor az ellenzéki frakció tagjai megfogalmazzák kritik…
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat esszenciája talán az lehetne, hogy egy igényt használ fel ürügyként. Igényt, mondom én, mert a civil szervezeteknél is…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy azok az egyeztetések hogyan is folytak és mennyire vették önök komolyan, arra talán egy élő példa, hogy nálunk, Vas megyében maguk a szakszervezetek hívták össze az országgyűlési képviselőket, és egyetlenegy fideszes or…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány egy olyan munkatörvénykönyv-javaslatot terjesztett be a parlament elé - mint elhangzott, valódi egyeztetés nélkül -, amelyre egyszerre igaz, hogy többet kell a jövőben dolgozni, rosszabb körülmények között, és mind…
Napirend előtti felszólalások
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Még hatályba sem lépett az alaptörvény, de már most kezd feltárulkozni egyes pontjainak valódi tartalma, az olykor szép szavak mögötti igazi jelentés. Ha egymás mellé tesszük az idősekre vonatkozó cikkeket és a kormány nyugd…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az 1-28. és a 35. ajánlási ponthoz szeretnék szólni, bár igazából bármelyikhez szólhatnék, hiszen vannak olyan törvényjavaslatok, amelyek módosító javaslatokkal nem javíthatók ki - sajnos az utóbbi időben egyre több ilyen ér…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Még egy aspektust hoznék ide. Már elhangzott, hogy a törvény önmagában rossz, de ennek a törvénynek lesznek még olyan következményei is, amit most még csak sejtünk, és látszik, hogy komoly társadalmi visszhangot fog kiváltan…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Talabér képviselő asszony megjegyzését - amelyet a feketemunkára vonatkozóan tett - szeretném kifogásolni. Azt mondta, hogy mi a feketemunkát támogatjuk. Nem erről van szó. Ha figyelt volna, akkor értette volna, hogy miről b…
T/4831 Az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról T/4832 A kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíjmutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elsőként hadd kezdjem azzal, hogy remélem, hogy Aradszki képviselő úr hozzászólásával a kötelező "nyolcévezést" letudtuk, és talán tudunk most már magáról a törvényről beszélni. Román István képviselőtársamnak arra a felveté…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Básthy Tamás intelmeit meghallgatva és megfogadva azt gondolom, hogy az ellenzéknek meg az a dolga, hogy kritikát mondjon a költségvetésről, építő kritikát, amit talán elfogad a kormánypárt. Én most a jóléti kiadások szemszö…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. NEMÉNY ANDRÁS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A bizottság valóban megtárgyalta a javaslatot, és én úgy vettem észre, hogy inkább szakmai vitát folytattunk le, nem politikai v…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engem is Lipők képviselő úr - az ember, aki nem akar nyugdíjba menni - felszólalása ihletett szólásra. Megnéztem a statisztikát. Valóban a képviselő úr eddig, az elmúlt másfél évben a felszólalásaival nem igazán vétette magá…
I/4512 A megszorítás vajon mi?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Interpellációmat a miniszter úrhoz szerettem volna intézni, hiszen ő a magyar gazdaságpolitika első számú felelőse, de sajnos láthatóan itt a parlament keretei között nem vállalja ezt a felelősséget.…
I/4512 A megszorítás vajon mi?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Nem értem a derültség okát. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön ugyan nem túl magas színvonalon, de megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. (Közbeszólások, moraj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Ez nem sikerült önn…
Napirend előtti felszólalások
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután Kósa Lajos úr kellőképpen kiélvezte magát, talán komolyabb dolgokról is érdemes lenne beszélnünk. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Választás!) Az idei nyár és az azóta eltelt időszak egyik politikai slágertémá…
A/4167 Mitől fél Miniszterelnök Úr? Miért nem vállalja tettei következményeit?
A/4167 Mitől fél Miniszterelnök Úr? Miért nem vállalja tettei következményeit?
K/3705 Bocsánat, hol lehet itt dolgozni?
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar kormány foglalkoztatáspolitikai csodafegyvernek tartja a közmunkát. A közmunkában való részvétel nélkül lassan már nem is magyar a magyar ember. Mielőtt még félreértenék, az MSZP nem azt vit…
T/3504 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásának és felszámolásának különleges szabályairól
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Volner képviselő úr szavai ihlettek meg, ezért csak röviden szólnék. Azt gondolom, hogy Volner képviselő úr az a képviselőtársam, aki bármelyik törvényjavaslathoz tud adekvát hozzászólást tenni. Ha törvényjavaslathoz teszi,…