181 felszólalás
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék kapcsolódni Rákos Tiborhoz, hisz amit mondott, annak volt egy nagyon fontos eleme, mondhatnám úgy is, hogy ez nagyon fontos felismerés. Ezeknek az úgynevezett nem tipikus foglalkoztatási formáknak, illetve a színlelt…
I/2063 Az emberek állásaikat féltik, a kormány szerint a munkanélküliek jó úton járnak
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azt még önök sem állították, hogy a magyar sajtó többsége ellenszenvvel viseltetne a Magyar Szocialista Párttal vagy a Medgyessy-kormánnyal szemben. Ennek ellenére január hónapban nincs olyan nap, amikor a polgár…
I/2063 Az emberek állásaikat féltik, a kormány szerint a munkanélküliek jó úton járnak
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Nem szeretném folytatni a számháborút, mindenesetre azonos időszakkal kell összehasonlítani a számokat, és akkor nyilvánvalóan nem lehet mellébeszélni, mint ahogy ezt ön is megpróbálta az előbb. Szeretném fölhívni a figyelmét ar…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Két kérdésben kértem szót, részben a bérekről, részben a foglalkoztatáspolitikáról szólnék néhány mondatot. Göndör képviselő úr a vezérszónoklatában azt mondta, hogy megkezdődött az európai uniós bérfe…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy dologban egyetértünk Gúr Nándorral: a számok, azok számok, és célszerű, ha figyelembe vesszük őket. Egy biztos: az, ami most történt, valóban egy jelentős egyszeri béremelés volt a közszférában; nem úgy és nem az, mint ahogy korábban ígér…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most már kezdünk valami felé közeledni, aminek van értelme talán egy kicsit. Azt senki nem mondta, hogy ha a regiszteren kívül vannak olyanok, akik dolgozhatnának, mert munkaképes korúak, de nem dolgoznak... - az egy olyan probléma, amelyre m…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden, én azt gondolom, hogy azon nehéz változtatni, ami egyértelműen kiderül azért ebből a költségvetésből, hogy munkanélküliségi támogatásokat, eszközöket bővíteni kíván a kormány, a közép- és kisvállalkozások gazdasági támogatását v…
V/1143 Az Európai Unióhoz történő csatlakozás tárgyában politikai vitanap kezdeményezés
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Közülünk már jó néhányan utaltak rá, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt, mint a rendszerváltás egyik kezdeményezője, mindig is az európai uniós csatlakozás, Európa újraegyesítésének az old…
A/1265 Mennyit ér az Ön szava II.?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a 2002. évi áprilisi választásokat megelőzően 50 százalékos béremelést ígért a köz dolgozóinak, a köz szolgálóinak: anyagi megbecsülésük helyreállítását, közöttük a postásokét, és európai uniós bérfelzárkózást. Számos alkalommal kiállt ezen ígér…
A/1265 Mennyit ér az Ön szava II.?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kérdésem valóban érintette a postásoknak ígért béremelések ügyét is. Köszönöm, hogy ezúttal személyesen válaszolt rá, még ha a válasz nem is fogja feltétlenül kielégíteni magukat a postásokat. Ám a kérdésem valójában a jö…
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Általános vita lévén, most nem kívánom megismételni azokat a részleteket, amelyeket jó néhányan szóba hoztak, van bennük épp elég igazság. Mindenesetre akárhogy is nézzük, furcsa egy törvény…
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Próbálom címszavakba sűríteni a mondandóm, több minden hangzott el eddig. Tényleg felesleges vitatkozni a statisztikáról. Kétféle nyilvántartás van, és ezt önök legalább annyira tudják, mint ahogy mi tudjuk; egyébként az előző kormány is örök…
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselő Asszony! Bár már késő van és jószerével csak a jegyzőkönyvnek beszélünk, azért azt gondolom, hogy nem árt, ha politikusok lévén pontosan fogalmazunk, és úgy korrekt, ha egymást is pontosan idézzük. Senki nem mondta azt, hogy…
I/1236 Miért haragszik a szocialista kormány és személy szerint Medgyessy Péter a becsületesen dolgozó postásokra?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tudomásul veszem, hogy az államtitkár úr fog válaszolni, bár én az interpellációmat a miniszterelnök úrhoz intézem. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Emlékszünk arra még, amikor az ön hivatali elődje, Orbán Viktor miniszterelnök úr felvetette,…
I/1236 Miért haragszik a szocialista kormány és személy szerint Medgyessy Péter a becsületesen dolgozó postásokra?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Én kérdésemben a miniszterelnök szavahihetőségét firtattam. Ön ezt válaszában egyáltalán nem értette. (Podolák György: És a te szavahihetőséged?) A Postáról beszélt, miközben a miniszterelnök nem a Postának tett…
A/1265 Mennyit ér az Ön szava II.?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Mivel a kérdés Medgyessy Péter miniszterelnök úr személyes ígéreteinek és garanciavállalásainak körét érinti, ezért megvárom, amikor itt lesz a teremben, és akkor későbbi időpontban, jelenlétében tenném föl a kérdést. Köszönöm szépen.
A/1193 Egy lépés előre kettő hátra
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nemrégiben kérdést intéztem önhöz az európai uniós bérfelzárkóztatás ügyében. Az ön megnyugtatónak szánt válasza sajnos csak a kérdéseket szaporítja, amelyeket fel kell tennem. Talán ön is emlékszik rá, az Orbán-…
A/1193 Egy lépés előre kettő hátra
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Abban nincs vita köztünk, hogy a béreket természetesen a gazdasági teljesítménnyel arányosan lehet emelni. Egy sikeres gazdaságpolitika, az Orbán-kormány sikeres gazdaságpolitikája tette lehetővé, hogy jelentős bérfelzárkóztatás induljon meg.…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Török Zsolt képviselőtársam kétségbe vonja azt, ha jól értem, hogy a minimálbér-emeléseknek valóságos jövedelemnövekedés volt az eredménye abban a körben, ahol erre sor került. Én csak szeretnék emlékeztetni arra az egyáltalán n…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a helyzet logikája szerint rendjén való, ha a patkó különböző oldalán ülő képviselőknek politikai meggyőződésükhöz igazodóan eltérő a véleményük, de a tényekkel azért nem árt legalábbis korrekt visz…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Göndör képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy én valóban jól idéztem, ő viszont rosszul idézte azt, ahogy én idéztem, mert a zárszámadási törvény arról beszél, hogy mennyi a foglalkoztatási ráta, é…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Meglehet, tisztelt képviselőtársaim, hogy Medgyessy Péter azt hihette, hogy nagy szerencséje van egy ilyen mindentudó államtitkárral, mint Keller képviselőtársam, de ez esetben (Derültség a Fidesz padsoraiból.), ha hallja a mostani vitát, akk…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az, ami 2001-ben történt, és ami itt a zárszámadási törvényben van, jól példázza azt, hogy az Orbán-kormány elkötelezett volt az európai uniós bérfelzárkóztatás és a munkahelyteremtés mellett. Ez kétségkívül azt is…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Természetesen soha nem állítottam, és egyikünk sem állítja azt, hogy mi mindent képesek voltunk megoldani négy év alatt, és különösen nem azt, hogy 2001-ben mindent megoldottunk. Itt egy folyamatr…
H/773 A közalkalmazotti előmeneteli rendszerről (népi kezdeményezés)
DR. ŐRY CSABA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mielőtt belekezdenék a kisebbségi véleménybe, a jegyzőkönyv kedvéért kérem azt a megjegyzésemet vagy kifogásomat rögzíteni, hogy a bizottsági véleménynél illik, célszerű, ső…
H/773 A közalkalmazotti előmeneteli rendszerről (népi kezdeményezés)
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Itt a bizottsági vélemények és vezérszónoklatok kapcsán úgy tűnik, mintha nem lenne valamilyen egyetértés a népi kezdeményezés kiváltó okát illetően. Azt gondolom, hogy ezt a látszatot érdemes eloszlat…
H/773 A közalkalmazotti előmeneteli rendszerről (népi kezdeményezés)
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Persze nagyon furcsa ilyen sarkos véleményeket hallani, mint amit most Szabó képviselő úrtól hallottunk, hiszen az előbb fejeztük be a 2001. évi zárszámadás vitáját, ahol feketén fehéren az önök által beterjesztett, bár kétségkívül általunk e…
H/773 A közalkalmazotti előmeneteli rendszerről (népi kezdeményezés)
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Fájdalom, csak ismételni tudom én is az előbb elmondottakat: részben teljesült, részben nem teljesült. És hogy ez a részben teljesülés mit jelent, ebben nem látunk teljesen tisztán, mert nem látjuk pontosan, hogy mit ér az, ami egyébként a tá…
H/773 A közalkalmazotti előmeneteli rendszerről (népi kezdeményezés)
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, hogy most nem lesz szükség a két percre, csak befejezném tulajdonképpen az előző gondolatot. Pusztán abból végzetes következtetéseket levonni, hogy egy más úton, más menetrendben, de ugyanazt a célt szeretnénk elérni, hogy végre többet k…
H/773 A közalkalmazotti előmeneteli rendszerről (népi kezdeményezés)
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sok minden elhangzott, megpróbálok címszavakban reagálni rá. Hogy ki kivel mit vitat meg: képviselő úr, tessék elolvasni a Népszabadságot, és elolvasni, hogy mit nyilatkoznak a szakszervezeti vezetők, hogy ki beszélt velük, miről. Az adótörvé…