429 felszólalás
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Bárándy képviselő úr által elmondottak mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Nem légből kapott, amit mondok. 2000-ben én voltam az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja. Én nem emlékszem semmi olyan konfliktusra, a…
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az alkotmányügyi bizottságban történtekről való tájékoztatás szó szerint megfelel a valóságnak, az ellenzék ott a bizottsági ülésen nem fogalmazott meg kifogásokat - ez nem azt jelenti, hogy egyet…
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Varga képviselő úr ellentmondást vélt felfedezni azon ellenzéki előadásból, hogy a polgári törvénykönyv hatálybalépését, vagyis elfogadását be szeretnénk várni, illetve mi később akarunk pénzt adni a haszonkölcsön…
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném először is bejelenteni, hogy én a vita későbbi szakaszában szerettem volna hozzászólni, csak itt az előbb elhangzottak miatt kértem most szót. A parlamentben a vita teljesen úgy zajlik, mintha ez a tö…
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Elkerülte a figyelmét, hogy ez a törvényjavaslat három paragrafusból áll. Ennek a 2. §-a tartalmazza azt, amit ön előfeltételnek szab meg. Az is elkerüli a figyelmét, hogy bátorkodtam azt a kijelentést tenni, hogy el t…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kereszténydemokratáknak összesen 36 perc jutott, ezért úgy döntöttünk, hogy két szakpolitikai felszólalás lesz, amelyet Soltész Miklós és Harrach Péter képviselőtársaim fognak elmondani, én…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló képviselőtársaim hosszasan méltatták a magánjogi törvénynek vagy polgári törvénykönyvnek a magyar jogrendszerben való helyét, ezért én ennek részleteibe nem kívánok belemenni.…
H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, maradni kellene az eredeti országgyűlési határozati javaslatnál, és arról kellene beszélni, hogy indokolt-e a Ház feloszlatása vagy sem. Nem kéne összekeverni azzal a kérdéssel, hogy van-e az ellenzéknek progr…
T/5615 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetértve azokkal, amiket Boross Péter és Navracsics Tibor képviselő urak elmondtak, még egy szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Alapvetően az ellenzéktől akkor várható el, hogy ne szóljon bele a kormányzati struktúra kial…
T/4042 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kereszténydemokrata frakció úgy ítéli meg, hogy a kormány álláspontjával szemben nem elég szigorú a törvény. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ma nem tud kellő visszatartó erővel bírni, éppen ezért minden körülmények között in…
T/4558 A Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a kishatárforgalom szabályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett javaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt támogatja, és nem is szeretnék a javaslattal kapcsolatos kritikát mondani. Egyetértünk vele, de azért kérem, hogy a Németh Zsolt által elmondottakat szívleljék me…
A/4420 Meddig folytatható a Nemzeti Banknál a Felügyelő Bizottsággal kapcsolatos jogsértés?
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Engedje meg, miniszter úr, hogy felszólalásom első két percét ne önhöz intézzem, mert ön jobban tudja ezt a jogszabályt, mint én, hanem a mélyen tisztelt kormánypárti képviselőcsoporthoz. A kérdésem mégis a…
A/4420 Meddig folytatható a Nemzeti Banknál a Felügyelő Bizottsággal kapcsolatos jogsértés?
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Tisztelettel, ez a tipikus szocialista jogalkalmazás. Jogszerű az, amikor jogszabályi előírás ellenére törvényt sértenek, és egy mentőághoz nyúlnak. Miniszter úr, elmondta: 90 napon belül meg kell választani az új felügyelőbizottságot. Minden képviselőcsoport megtette a…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én együtt szomorkodom Szép Béla képviselő úrral, de teszem ezt azért, mert az egész mostani jogalkotás nagyon emlékeztet engem a Kádár-rendszer önkéntes társadalmi munkájára, amikor is azt várja el a kormánytöbbség, hogy…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is azt szeretném mondani, hogy Gusztos képviselő úr jó nagyot csúsztatott, de azért megválaszolom a felvetett kérdéseket. Kétségtelen, eljártunk az ötpárti tárgyalásokra, kifejtettük, hogy ez a rendszer, ami most van, javításra szorul,…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném elmondani, hogy azért ezt az egész mai vitát megelőző ötpárti tárgyalások nem voltak teljesen sikertelenek, mert - ezt Göndör István képviselő úr megerősítheti - én következetesen mondtam azt, hogy nem ugyanaz a…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Már csak azért kértem szót, nehogy Szabó Zoltán képviselő úr ne tudjon aludni. (Derültség az MSZP soraiból.) Szeretném elmondani a képviselőtársamnak, hogy az én jövedelmemen ez a módosítás sem fog változtatni semmit (Közbeszólás az MSZP soraib…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hock Zoltán képviselő úr szóba hozta a 2006. májusi alakulással kapcsolatos tárgyalássorozatot. Nem pontosan azt a következtetést vonta le belőle, mint amire én jutottam, de azért a saját álláspontomat hadd mondjam el. 20…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Földesi képviselő úr kioktatta Révész Máriuszt, hogy nem illik olyan személyről beszélni, aki nincs jelen. Ezzel az általános megállapítással egyetértek. De kérdezem én, hogy mi dolga van a pénzügyminiszternek, hogy a köl…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem vonom kétségbe a Bárándy képviselő úr által elmondott szavakat, csak éppen az előzményeket hallgatta el képviselő úr, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amely törvény szerint jogosult a saját költségvetését…
Napirend előtti felszólalások
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretnék a találgatások elébe menni. Semjén Zsolt úr családját érte nagy veszteség, és családi okokból van távol - tehát nem kell következtetni abból a jelenségből, hogy jelen pillanatban…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nemcsak két képviselő között osztjuk fel a vezérszónoklatot, hanem a 20 percből igyekszünk még időt megtakarítani. Nem szeretnénk felhasználni az egészet. Tisztelt Országgyűlés! A vitanap term…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engem Göndör István frakcióvezető-helyettes úr felszólalása késztetett arra, hogy megszólaljak. Azt mondja a képviselő úr, hogy a délelőtt azt bizonyította, hogy a párbeszédre nincs esély. Tisztelt Képviselő Úr! A 2006 ót…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először engedtessék meg, hogy Tatai-Tóth képviselő úrnak válaszoljak. Lobogtatta a képviselő úr a Fidesz választási ígéreteinek gyűjteményét. Tisztelt Képviselő Úr! Abban vannak ilyenek, hogy járulékcsökkentés, van…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Szabó Zoltán Képviselő Úr! Fölvetette azt, hogy az ellenzék nem olvasta el a beszédet. Meggyőződésem, hogy ön nem olvasta el. Engedje meg, hogy röviden a föltett kérdésére válaszoljak. Azt kérdezte, hogy hol a beszédben a hazugság. Tes…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon rossz irányt vesz, ha Szabó Zoltán útjára kíván lépni. Ezt nem kellene folytatni. Úgyhogy onnan egy kicsit el kellene menni. Tisztelt Képviselő Úr! Azt mondja, hogy Kádár Béla szerint…
T/2576 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jóllehet a közvélemény hangulatát nagyrészt most a rendőrség körüli problémák borzolják, de azért szeretnék kitérni arra, hogy a hivatalos személyek körének csak egy része a rendőrség. Sokkal tágabb körben jelent komolyab…
T/2576 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr, de tekintettel arra, hogy a vitában a fideszes képviselőtársam is pozitívan nyilatkozott, és nagy örömünkre Kondorosi államtitkár úr is pozitív választ adott a kormány álláspontja alapján, így tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a törvény…
Napirend előtti felszólalások
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnöki napirend előtti felszólalásnak az volt a címe, hogy összegzünk. Azt ajánlom, hogy akkor tényleg végezzük ezt el, de az összegzést minimum 2004 szeptemberétől kellene kezdeni, mert hisz nem egy részt…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném leszögezni, hogy a kereszténydemokrata frakció az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének, úgyszintén az adatvédelmi biztosnak és a nemzeti…