743 felszólalás
H/3362 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt mindenféle vizsgálatot és átvilágítást támogat, ami a képviselők vagyoni viszonyainak az áttekinthetőségét lehetővé teszi, így egyetért azzal is, hogy a '98-ban tett vagyonnyilatkozatok is nyi…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pontosítani szeretném Katona Béla számszerű adatait és Kóródi Mária számszerű adatait is a rendőrséggel kapcsolatos költség-előirányzatokat illetően, mert amit mondtak, így pontatlan és torzító. Le kell bontani az adatokat a bérköltségre is és…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásomban három témakört kívánok érinteni. Elsőként a költségvetési törvényjavaslatnak az egyházak finanszírozásával kapcsolatos részéről kívánok szólni. A törvényjavaslat a legjelentőseb…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Hegyi képviselő úr észrevételére szeretném örömmel nyugtázni, hogy egyházak érdekében emel szót. Tőle egyébként ez nem szokatlan és nem először fordul elő, hiszen ismertek az ilyen megnyilatkozásai korábbi időkből is. Pártjára nem szokott ez…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Én igazán olyan finoman igyekeztem legelőször fogalmazni. Én azt mondtam, hogy a Szocialista Pártra nem jellemző az a fajta támogatás, amit Hegyi képviselőtársam szavaiban elismertem, és visszamenőleg is elismertem. De ha már ezt a finom megfogalmazást sem tudták képvise…
H/3022 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY.határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt az országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatba-vételét nem támogatja. Kétségtelen, hogy a Szocialista Párt indítványa olyan kérdések rendezésére tesz javaslatot, melyek megoldását az Alkotmánybíró…
Ü/3230 Az SZDSZ képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 48/1998-2002.ÜB. általános érvényű állásfoglalásának elutasításával kapcsolatban Ü/3231 Az SZDSZ képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 49/1998-2000.ÜB. eseti jellegű állásfo
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügyrendi bizottság a megkeresés kapcsán először a "halaszthatatlan közfeladat" fogalmát értelmezte, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy minden közfeladat halaszthatatlan, melynek késedelmes e…
Ü/3230 Az SZDSZ képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 48/1998-2002.ÜB. általános érvényű állásfoglalásának elutasításával kapcsolatban Ü/3231 Az SZDSZ képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 49/1998-2000.ÜB. eseti jellegű állásfo
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Talán egy kérdéssel kezdeném... (Moraj az MSZP soraiban.) Egy kis csendet, ha érdekes! Egy kérdéssel kezdeném, tisztelt képviselőtársaim, hogy vajon volt-e már arra példa, hogy egy ellenzék meg akarta határozni a kormá…
T/2928 A joghatóságra és külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állami szuverenitás szükségképpeni velejárója, hogy az államok, amikor saját cselekvési mozgásterük határait önmaguknak megszabják, azt a józan ész keretein belül a lehető legtágabb mértékb…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ami a tényekkel kapcsolatos vitát illeti, szeretném elmondani, hogy az alkotmányügyi bizottságban ismertetésre került a hódmezővásárhelyi alpolgármesterek levele. A kormány jelen lévő képviselője egy 30 perces felszólalásban tételről tételre, m…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak ahhoz a kérdéshez szólnék ismét hozzá, hogy itt a tényeket akarja tisztázni az Országgyűlés vagy nem. Szerintem az ügy eldöntése szempontjából három ténykérdést igenis meg kell vizsgálnunk és tényállást kell megállapítanunk. De én inkáb…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Arra az érvelésre szeretnék megjegyzést tenni, amit Hack Péter tett, az Alkotmánybíróság határozatának indoklásából idézve. Nevezetesen, arról is beszél az Alkotmánybíróság, hogy minden eszközt ki kell meríteni a jogsértés elhárítására. Az igaz…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Kedves Kovács Tibor Képviselő Úr! Én inkább önt szeretném megkérni, hogy figyeljük a vitát, és figyeljük, hogy ki mit mond. Rubovszky képviselő úr nagyon világosan elmagyarázta valamennyiünknek, hogy a mentelmi megkeresés tárgyát képező ügy azoktól az ügyektől, amelyek m…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ügyrendi indítványom az, hogy a pártatlan ülésvezetés követelményeinek megfelelően szíveskedjék Kuncze Gábor képviselő urat a korábbi felszólalásában használt minősíthetetlen, sértő kifejezések miatt rendre utasítani, tekintet nélkül arra, hogy…
T/2495 A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995.évi XCVI.törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak azért kértem kétperces észrevételre lehetőséget, mert meglehetősen ellentétesen interpretálják az alkotmányügyi bizottságban történteket. Olyanok is beszélnek erről, akik ott sem voltak a bizottsági ülésen. Csak annyit szeretnék elmondani,…
H/2596 a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nem támogatja a javaslat tárgysorozatba-vételét, amely egyébként a fő gondolatát illetően megegyezik az SZDSZ három héttel ezelőtt elutasított hasonló javaslatával. Nem támogatja, mert ez egy alkotmányellenes javaslat,…
H/2624 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY hazározat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a javaslat tárgysorozatba-vételét nem támogatja. Ezt a házszabály-módosító javaslatot ugyanis a tisztelt Országgyűlés az ügyrendi bizottság önálló indítványához benyújto…
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az ügyrendi bizottság helyesen értelmezte a Házszabály 61. § (2) bekezdését, amikor úgy ítélte meg, hogy a napirend kiegészítésére tett javaslat a tanácskozások lefolytatásával összefüggő kérdést érint. Ezen az se…
Ü/2662 SZDSZ képviselőcsoport kérelme az ÜB 43/1998-2002 és ÜB 44/1998-2002 állásfoglalásai elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Tisztelt Képviselőtársaim! Hack Péter az imént összefoglalójában azt mondta, hogy tíz év múlva meg fognak döbbenni az ügyrendi bizottság következetlenségén. Én azt hiszem, hogy nem ezen fognak megdöbbenni tíz év múlva, mert erre nincsen ok, hanem azo…
T/2106 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt Kovács László és Vastagh Pál alkotmánymódosítási javaslatának tárgysorozatba-vételét nem támogatja. Ismeretes, hogy a Magyar Szocialista Párt a javaslatot azért terjeszti most elő, mivel idén…
Ü/2569 Az MSZP képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 40/1998-2002.számú eseti jellegű állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. A késői időpont okán engedjék meg, hogy a lényegre koncentráljak, tisztelt képviselőtársaim. Két dologról kell itt említést tenni. Az egyik: téves az az álláspont, hogy vita csak azokban a kérdésekben nem folytatható, ahol…
Ü/2569 Az MSZP képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 40/1998-2002.számú eseti jellegű állásfoglalás elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. A vitában elhangzott érvek közül jogi természetű érvet Wiener György képviselő úrtól és Tóth András képviselő úrtól hallottam. Nagyon röviden ezekre reagálnék. Wiener képviselő úrnak még egyszer figyelmébe ajánlom, hogy néz…
Ü/2446 A Magyar Szocialista Párt kérelme az ÜB 39/1998-2002. eseti jellegű állásfoglalás elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth András részletesen és tényszerűen ismertette az előzményeket, és ezáltal felment engem attól, hogy ezekkel én részletesen foglalkozzam. Vita tulajdonképpen egyetlen kér…
Ü/2446 A Magyar Szocialista Párt kérelme az ÜB 39/1998-2002. eseti jellegű állásfoglalás elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kóródi Máriának és Tóth Andrásnak arra a kérdésére, hogy a vizsgálóbizottság mikor erősítette meg azt, hogy a bizottság elnöke által benyújtott országgyűlési határozati javaslat a vizsgálóbizottsá…
Ü/2364 Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoport kérelme az ÜB 36/1998-2002 általános érvényű állásfoglalása elutasítására Ü/2378 A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 36/1998-2002 általános érvényű állásfoglalása elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy rövid leszek, tudniillik Tóth András a felszólalásában elmondta azokat az érveket is, amelyek miatt nem lehet teljesíteni az MSZP és az SZDSZ kérelmét. Tudniillik valóban arról van szó, hogy az ügyrendi bizotts…
Ü/2364 Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoport kérelme az ÜB 36/1998-2002 általános érvényű állásfoglalása elutasítására Ü/2378 A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 36/1998-2002 általános érvényű állásfoglalása elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Elnök úr, egy mondat. A vita eredményeként változatlanul azt kérem, hogy utasítsa el az Országgyűlés a kérelmeket, és azokra szavazzon nemmel. (Hegyi Gyula: De milyen címen? - Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nyitott fülekkel ülte végig a hat héttel ezelőtti általános vitát, és az általános vitában elhangzott ellenzéki érveket mérlegelte. Mérlegelte, és ezek ismereté…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Valóban, az én módosító javaslatom azon túl, hogy első körben lehetővé teszi, sőt arra inspirálja a Házat és azt írja elő, hogy a munkarendről kétharmados többséggel döntsön, annyit jelent, hogy ha nem jön létre egy ilyen két…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Azért kértem szót, mert Kóródi Mária úgy fogalmazott, hogy jogellenesen tértünk el a Házszabálytól, amikor a mostani munkarendet megállapítottuk. Ez nem felel meg a valóságnak, képviselő asszony. Mi a Házszabály pontos szabályai szerint…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kóródi képviselő asszony rosszul emlékszik az Alkotmánybíróság ítéletére. Az Alkotmánybíróság ítélete pont arra mutatott rá, hogy a Házszabály szövegeinek a nem teljes egyértelműsége eltérő értelmezési lehetőségeket foglal magába. Tehát eb…