243 felszólalás
I/2574 Az EU Önerő Alap szerepe a sikeres önkormányzati működésben
SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Köszönöm a választ. Azt gondolom, a települések nevében mondhatom, különösképp a kistelepülések nevében, a különböző kistérségek nevében, hogy nagyon nagy szükség van erre a pénzre. Nagyon nagy szükség van, hogy a területfejlesztés különböző eszközeiv…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha az előző gondolatot folytatjuk, gyakorlatilag mindenképp ki kell emelni, hogy számottevő tartaléka valójában ennek az országnak egy van: az emberi tehetség és az emberi tudás kibontakoztatása, és ez mindannyiunk feladata. Úgy gondolom, a parlamentnek, a t…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita azt bizonyítja, hogy az elmúlt tizenhat esztendőben a szakképzés területén voltak pozitív és negatív tendenciák. Ha iskolatípusonként nézzük meg, azt látjuk, hogy a szakiskoláknál a legnagyobb a gond, mert míg 1989-ben a gyerekek 50-55 százal…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés kapcsán, úgy gondolom, számos aktualitás megfogalmazódik, és valójában az elmúlt tizenhat esztendőről is véleményt mondunk, hiszen ez a költségvetés - valljuk meg őszintén - egy kicsit tükröt tart az elmúlt tizenhat esztendőről, arról…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy maga a terv elnevezése is nagyon találó, hiszen ez így szól: Új Magyarország fejlesztési terv. Valójában miről beszélünk? Az elkövetkezendő tíz esztendő magyar fejlesztéséről. Úgy gondolom, hogy érdemes végiggondolni az elmúlt esz…
T/240 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A rendszerváltás utáni demokratikus átmenet jelentős vívmánya az önkormányzatiság, az önkormányzati rendszer kialakítása. Az önállóság, az öntevékenység, az önszerveződés és az önkéntesség elve kialakult, az elmúlt 16 esztendőben számos po…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Miniszterelnök-jelölt Úr! Tisztelt Ház! A kormányprogram kiemelten foglalkozik a piacképes tudást adó szakképzés megteremtésével. Az elmúlt időszakban számos döntés született már ebben a kérdésben, illetve nagyon sok olyan intézkedés vár még ránk, amelyet meg kell hoznunk…
Napirend előtti felszólalások
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reformértékű lépések a szakképzésben - ennek konkrét intézkedéssorozatait láthatjuk. Ha a 2005-ös esztendőt nézzük, úgy gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy a szakképzés területén az áttörés esztendeje. Mire gondolok? Gondolok arra, hogy a munkav…
Napirend előtti felszólalások
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hónapban a kormány elfogadott egy stratégiai tervet a szakképzésről, amely 2013-ig szól, egy intézkedési tervet, amely a következő két esztendőről szól, valamint 14 konkrét lépést. Mi ennek a lényege? A lényeg, hogy az iskolarendszerű szak…
A/14380 Milyen eszközökkel és hogyan kívánja segíteni a kormány a középfokú szakképzés munkaerőpiaci mozgáshoz való alkalmazkodását?
SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltást követően a szakképzés jelentős átalakuláson ment keresztül az országban. Láthatók az országos tendenciák, amelyek eléggé ellentmondásosak. A hagyományos iskolarendszerű szakképzés leértékelődött, a képzésben részt vevők szám…
A/14380 Milyen eszközökkel és hogyan kívánja segíteni a kormány a középfokú szakképzés munkaerőpiaci mozgáshoz való alkalmazkodását?
SÓS TAMÁS (MSZP): Köszönöm államtitkár úrnak a válaszát, látszik, hogy egy folyamat eredményeként tudunk ebben a kérdésben előrelépni. Ezek az intézkedések, úgy gondolom, támogatandóak, ugyanakkor mindenképpen szeretném kiemelni, hogy magát a közgondolkodást is rá kell irányítani, úgy gondolom, a sz…
I/11051 Hogyan oldhatók meg az idei szőlőterméssel kapcsolatos felvásárlási és tárolási problémák?
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Interpellációmban az idei szőlőterméssel kapcsolatos felvásárlási és tárolási problémákra szeretném ráirányítani a figyelmet. Közismert, hogy Heves megyének kiemelkedő jelentőségű borvidékei vannak, de azt gondolom, hogy…
I/11051 Hogyan oldhatók meg az idei szőlőterméssel kapcsolatos felvásárlási és tárolási problémák?
SÓS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! A válaszából is kiderül, hogy a tárca jelentős erőfeszítéseket tesz a gondok orvoslására. Ugyanakkor ez a kérdés ráirányítja arra is a figyelmet, hogy nem elég csak a végén foglalkoznunk ezzel a kérdéssel. És itt kérném a mezőgazdasági szakem…
I/6712 Hogyan növelhető a rehabilitációs foglalkoztatás hatékonysága?
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A megváltozott munkaképességű emberek gondját, foglalkoztatását szeretném kiemelni. A munka világában zajló folyamatok a társadalom figyelmének középpontjában állnak. A kormányprogram is alapvető célként jelölte meg az új munkah…
I/6712 Hogyan növelhető a rehabilitációs foglalkoztatás hatékonysága?
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, nagyon jelentős kérdés a rehabilitációs foglalkoztatás, és ezen belül az érdekeltségi és a támogatási rendszer felülvizsgálata. Egy '83-as alaprendelet foglalkozik eredendően ezzel a kérdéssel. 1996-ban volt ez a k…
V/6647 "Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázva, a betegeket drágán megfizettetve, egy gombnyomással elvéreztetve"
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Először azt keresem, a vitát figyelve, hogy mi az, amiben egyetértünk. Azt gondolom, abban egyetértünk, hogy az egészség egy emberi alapérték, amire oda kell figyelnünk, és aki megbetegszik, annak az embernek minél színvonalasabb ellátás…
K/6021 Tervezi-e a Minisztérium a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásáról szóló 164/1995. (XII.17.) Korm.rendelet felülvizsgálatát, illetve kezdeményezi-e a szaktárca a személygépkocsi szerzési támogatás feltételrendszerének megváltoz
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! A személygépkocsi-támogatást igénylő, súlyosan mozgáskorlátozott személyek száma Heves megyében is évről évre növekszik. Ezzel szemben az utalványok száma és a legfeljebb 300 ezer forint összegű támogatás értéke csökken. Heves m…
I/5380 Hogyan gyorsítható fel az erdőtelepítés üteme?
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az egészséges környezet része és alapvetően meghatározó eleme az erdő, ami olyan gazdasági jelentőséggel bíró, önmegújulásra képes nyersanyag- és energiaforrás, aminek közcélú - például talaj-, levegő- és vízvédelmi, ki…
I/5380 Hogyan gyorsítható fel az erdőtelepítés üteme?
SÓS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a választ. Amit mindenképp szeretnék kiemelni, hogy az állami források mellett, azt gondolom, nagyon fontos, hogy európai uniós forrásokat is bevonjunk. Talán még a másik, hogy azt gondolom, ebben a Házban úgy tűnik, napjainkban kevés az a kérdés, amiben mindannyian…
V/5058 Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Turi-Kovács urat figyelve, a bevezetőjében említette: ha a szocialisták adnak, annak az ellenkezője igaz. Úgy érzem, hogy ez a gondolat jól tükrözi a mai nap vitáját. Feltételezzük már egymásról azt, hogy mindenki jót akar, és valamilyen párbeszédet…
I/3975 Megoldható-e a közeljövőben a Mátra északi peremén Pétervására térségének ivóvízellátási helyzete?
SÓS TAMÁS (MSZP): Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Interpellációmban a Mátra északi peremén lévő Pétervására térsége ivóvíz-ellátási helyzetének problémáival szeretnék foglalkozni. Heves megyének a Mátra északi peremére eső területei az utóbbi évek fejlődéséből kimaradtak. Pétervására és térsége az orszá…
I/3975 Megoldható-e a közeljövőben a Mátra északi peremén Pétervására térségének ivóvízellátási helyzete?
SÓS TAMÁS (MSZP): Köszönöm miniszter úr válaszát. Szeretném kiemelni, hogy az első lépés megtörtént, a térség rendelkezik elvi vízjogi engedélyes tervvel. A válaszból is kitűnt, hogy összefogással lehet ilyen és hasonló feladatokat megoldani a különböző kistérségekben. Köszönöm, hogy a minisztérium…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor a mai napon erről az esztendőről beszélünk, akkor mondandónk nem nélkülözheti az elmúlt tizenhárom esztendő elemzését. Ma már többen szóltak az elmúlt tizenhárom esztendőről, az önkormányzatiság jelentőségéről. Ugyanakkor az eredmények m…
T/4069 A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról
SÓS TAMÁS, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Parlament! A területfejlesztési bizottság támogatja az előterjesztést. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
T/3692 A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mint az iménti hozzászólás is mutatja, egy alaposan előkészített, magas színvonalú előterjesztésről van szó, amely egyrészt megfelel az európai uniós jogharmonizációs követelményeknek, másrészt a magyarországi sajátosságokra is magas színvonalo…
T/3560 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról sz
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A köztisztviselők jogállásáról szóló és a beterjesztett törvényjavaslat nyomán módosításra kerülő '92. évi XXIII. törvény preambulumában a társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltételéül szabja, hogy a közügyeket t…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Történelmet ír az ország az európai uniós csatlakozással. Ez egy folyamat, Magyarország számára esélyt és lehetőséget, a felzárkózást jelenti. Alapvető követelmény és jogos elvárás, hogy a magyar falvak lakói európai szintű környezetben élhessenek.…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! A száznapos program keretében végrehajtott intézkedések az elmúlt hónapokban, hetekben a lakosság széles rétegei számára jelentettek és jelentenek kedvezőbb helyzetet, és én úgy gondolom, hogy ezek önmagukért beszélnek. Esetenként a kormánydöntés…
V/1143 Az Európai Unióhoz történő csatlakozás tárgyában politikai vitanap kezdeményezés
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! Az önkormányzat és az önkormányzatiság szempontjából szeretnék kapcsolódni az elhangzottakhoz. A rendszerváltást követő időszak egyik legjelentősebb változása, lehetősége a nagyobb önállóság a településeknél, az önkormányzatiság elindulása. Ugyan…
Napirend előtti felszólalások
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Országosan jól elemzett és ismert probléma kapcsán kértem szót, nevezetesen: folyamatosan nőnek hazánkban a területi különbségek. Hozzászólásomban Heves megyei adatokra, tapasztalatokra szeretnék támaszkodni, természetesen a problémák számos me…